A középkori vár eszménye úgy él a Tisztelt Olvasó képzeletében, mint amelyik felhőket karcoló sziklaszirtet koronáz, pártázatos falai magasak, csúcsos tornyai pedig karcsúak. Ha Budapesten kimegyünk a Városligetbe sétálni, ott láthatunk is erre példát, hiszen az 1000 éves Magyarország ünnepségeire annak idején felépítettek ilyesforma épületekből egy csokorra valót {például az erdélyi Hunyad várának öregtornyát vagy a segesvári Óratornyot}.
X. Vármentő Hét
Kedves Várbarátunk!
A Szádvárért Baráti Kör alapításának 10 éves évfordulója és a 450 éve történt eseményekre emlékező Ostromnap után egy újabb jubileumi rendezvényre nyújtjuk át meghívásunkat, az immár tizedik alkalommal szervezett régészeti kutatásra, a
X. Vármentő Hétre!
Időpont: 2017. július 31 – augusztus 5.
Ez az a hét, amely során kutathatjuk a falakat borító sűrű omladékot, leáshatunk a pincékbe, feltárhatjuk a vár udvarait. Évről évre újabb tudással gazdagodhatunk Szádvár egykori képéről, rejtélyes múltjáról, életéről és pusztulásáról.
[metaslider id=7583]
A Castrum Bene Baranyában
Az országunk várbarátait összefogó Castrum Bene Egyesület idén májusban Baranya megye területén rendezte meg a szokásos, három napos tavaszi konferenciáját, immáron XXII-ik alkalommal.
Dinnyés, Várpark: Magyar Várkutatók Emlékháza
Az elmúlt hétvégén a Szádvárért Baráti Kör meghívást kapott a Velencei-tó közelében fekvő Dinnyés községbe, ahol barátunk Alekszi Zoltán nagy lelkesedéssel és gonddal építette meg és fejleszti folyamatosan a Várparkot. Az alkalmat erre pedig az adta, hogy elkészült a legújabb ötlete alapján a Magyar Várkutatók Emlékháza, melyet a II. Országos Vármakett Kiállítás keretében nyitott meg.Ennek a faháznak a falán kaptak helyet azon személyek nevei, életük és tevékenységük rövid bemutatása, akik a magyarországi várkutatásban jelentősebb szerepet játszottak.
Várjáró Magazin: 41. szám
Tóth Balázs: Szandavár és Szanda-Péterhegy
Szanda Nógrád megyében, a Cserhát hegységben, gyönyörű vidéken elhelyezkedő, kevesebb, mint ezer lakosú település. A környék bővelkedik középkori – kora újkori várakban, templomokban, kastélyokban, műemlékekben: ha ide utazunk, érdemes felkeresni többek között Bujákot, Cserhátsurányt, Terényt, Herencsényt, Nógrádsápot – több napot, de akár egy hetet is el lehet tölteni a falu közvetlen környezetében elhelyezkedő nevezetességek felkeresésével, kirándulással, túrázással.
Vitézlő teljesítménytúra Szendrő környékén
(A résztvevő szemszögéből)
Nekem már másodszor adatott meg, hogy szögligeti barátaimmal Szendrő eme egyre erősebb hagyományává cseperedő Vitézlő Túráján részt vegyek, ráadásul a szögligeti általános iskola csapatát erősítve! Tavaly, 2016-ban még csak kíváncsi kísérőként, idén pedig már Szádváras pólóban feszítve, fellelkesülve indultam neki a távnak.
A tavalyi 10 km-es útvonalat még nagyobb csoportban, az iskolásokkal együtt teljesítettük. Egy esztendeje az útvonal a szendrői felső vár felé indult, ahol kis meglepetés is várta a gyaloglókat, páncélos lovagok képében, akiket meglátva a kis csapatunk lelkes reggelizésbe kezdett. :) Ezután kelet-északkelet felé Csehipuszta érintésével kerültük meg a Szendrőtől északra álló dombokat, és a Bódva mentén tértünk vissza a városba.





