Élménybeszámolóm elején szeretném tisztázni a kedves Olvasó számára, hogy az alábbiak nem az 1552-es török ostromáról jól ismert Eger várában, hanem attól sok száz kilométerre nyugatra, a dunántúli Zalaegerszeg városának közelében elterülő Egervár település határában emelkedő Egervár reneszánsz várkastélyában történtek. Mert az országunk várbarátait magába foglaló Castrum Bene Egyesület ebbe a csodaszépen felújított műemlékbe hívta tagságát a szokásos májusi 3 napos konferenciájára.
Címke archivum: Szatmári Tamás
XXIV. Vármentő Napok
Esőisten
Kedvelt írómnak, Passuth Lászlónak egyik történelmi könyve jutott az eszembe, amikor csütörtök délután beszálltam a barátaim autójába és elindultam a XXIV. Vármentő Napokra. Miközben figyelemmel kísértem a sűrűn integető ablaktörlő mögötti, mélykék haragos felhőkkel borított tájat, a szélvédőre hulló változatos formájú esőcseppeket, elgondolkoztam a vármentők helyzetén.
Szatmári Tamás: XXIII. Vármentő Napok
Felhőbe hanyatlott a szádvári rom
Nagybecsű költőnk, Arany János sorait kell kissé átértelmezve adnom a XXIII. Vármentő Napok címének, ha az időjárást szeretném jellemezni. Ugyanis amikor péntek délután elértem Szögliget község déli határába, a vadregényes hegyek körül esőfelhők kavarogtak, köd ülte meg a tájat.
Árokbeszámoló, 2017 – IV.
Szatmári Tamás: Jelentés a 42-es szelvényből
A 42-es számmal „elkeresztelt” régészeti szelvényt az egykori legendás Bebek-vár, Szádvár belsővárának északi oldalán jelölte ki Gál Viktor, a miskolci Hermann Ottó Múzeum szakembere még a tavalyi esztendőben.
Akkor úgy hozta a sors, hogy nem sikerült befejezni a vizsgálatát, ez igaz volt a többi kutatóárokra is. Ez nem csodálható, hiszen iszonyatos mennyiségű kőtörmeléket, vaskos fák gyökérzetét és az egykori mészhabarcsból humusszá váló földet kell előbb kiszedni, hogy hozzáférjünk a várlakók által használt járószintekhez.
Afrikai hőség, középkori várrom
… avagy a X. (jubileumi) Vármentő Hét Szádvárban
Az időpontot már jó ideje rögzítettük, így akár esőfelhőkkel nehezített, akár hét ágra sütő napot hozzon is az időjárás, nekünk, a Szádvárért Baráti Kör tagságának és a hozzánk csatlakozó lelkes műemlékbarátoknak mindenre fel kellett készülni. A sors most úgy osztotta a kártyákat, hogy igazi tikkasztó nyári kánikulában kellett végeznünk az egykori legendás Bebek-vár, Szádvár titkainak kifürkészését, régészeti úton való feltárását.
Bástyák és ágyúk Szádvárban
A középkori vár eszménye úgy él a Tisztelt Olvasó képzeletében, mint amelyik felhőket karcoló sziklaszirtet koronáz, pártázatos falai magasak, csúcsos tornyai pedig karcsúak. Ha Budapesten kimegyünk a Városligetbe sétálni, ott láthatunk is erre példát, hiszen az 1000 éves Magyarország ünnepségeire annak idején felépítettek ilyesforma épületekből egy csokorra valót {például az erdélyi Hunyad várának öregtornyát vagy a segesvári Óratornyot}.