Torna és Szádvár falai között

Bár alig 2 hete jártunk Torna {szl: Turna} várában, de egy meghívás apropója miatt ismét ott állhattunk szombat kora délután tagtársaimmal együtt a Várhegy alatti parkolóban. Felnéztünk a sziklás hegykúpot koronázó középkori várromra, majd nekivágtunk a jól ismert szekérútnak.

Újra Tornán

A hegyi kaptatót szegélyező kerítésre kifüggesztett színes fényképek és plakátok ugyanarra a programra hívták fel az emberek figyelmét, amit Király Béla barátunk, a Castrum Thorna Polgári Társulás illusztris tagja a múltkori találkozónkon említett. Vagyis hogy Szlovákiában azon helyszíneken megrendezik a „Várak és várromok éjszakáját”, ahol lelkes vármentő csapatok végeznek tevékenységet. Felfelé baktatva elértük azt a területet, ahonnét a múltkorában deszkákat cipeltünk fel a csúcsra. Nagy megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy már elfogyott a deszka halom, így újabb terheket nem kell magunkra venni. Mert bár a sziklás terep egyértelműen mutatta, hogy itt húzódott a középkori szekerek közlekedési útvonala, de az napjainkra igen felszabdalttá, göröngyössé változott, gyalogosan nehéz leküzdeni a magassági szinteket. A hegygerincre felérve már „toronyiránt” sokkal könnyebb a közlekedés. Itt a régi képeslapok tanúsága szerint egy évszázada még alig fedte növényzet a sziklás Várhegyet, napjainkra sűrű bozótos takarja el a kilátást.

Felfelé kapaszkodva

Lassan, de biztosan kibontakozott a szemünk előtt a tornai vár, annak az igen jellegzetes, nyugati nagy bástyája {korabeli szakszóval: rondellája}. A várlátogató érdeklődők által választható egyik program itt zajlott, a bátor kíváncsiak kipróbálhatták, milyen a lovak nyergében ülni. Mi tovább haladtunk a vaskos védőmű sarkában lévő egykori kapu romlása felé, hogy onnét felkapaszkodva végre letehessük a súlyos hátizsákot. Nagy örömmel üdvözöltük a tornai várbarátokat, bátran leírhatom, hogy már baráti kapcsolat fűz minket össze velük. Egyből adódott is egy probléma, ugyanis az éjszakai világítást jelentő aggregátor nem akart beindulni. Minden odaérkező férfi kipróbálhatta az erejét, meddig bírja rángatni az indító drótkötelét. Megsúgom a Tisztelt Olvasónak, hogy több órányi „ötletelés” után végül sikerült beüzemelni a makacs gépezetet.

Felérkezve szétnéztünk

Körbenézve a tornai felsővár udvarán, elsőnek a déli oldalt emelkedő, a korabeli inventáriumokban {várleltárakban} Hajdú-bástya néven említett védőműhöz mentem, hiszen a tornai várbarátok ennek bejárati ajtaját tervezték megóvni a végső leomlástól. A kőművesmester most is ott szorgoskodott, keze alá pedig a lelkes várbarátok hordták a szükséges anyagokat. Már elkészült a jobb oldali ajtókeret, rövidesen pedig a felső boltozattal megszületik az „első gyermeke” a helyi vármentő csapatnak.

Építkezés Tornán 334 év után – a Hajdú-bástya állagmegóvása

Míg a férfiak itt dolgoztak, addig a vármentő hölgyek a felállított asztalra kirakott ajándéktárgyakat kínálták az érdeklődőknek. Minden bevétel a középkori várrom megóvására fordítódik! – hirdették a kihelyezett feliratok.

A hölgyek az udvari forgatagban

Leballagtam az alsóvári hatalmas rondella udvarára, ahol egy hagyományőrző invitálta a látogatókat a régi fegyverek megnézésére, de akár a kézbevételére is. Hej, micsoda erő kellett ezeket felemelni, majd a csatába odasújtani velük – álmélkodtam a „fringia” nevű széles szablya láttán. De puskával a vállon menetelni sem lehetett könnyű feladat. Még hosszasan beszélgettem a régi hadjáratokról, a vitézi életről, majd néhány pillantást vetettem az íjászattal ismerkedőkre, hogy visszakapaszkodjam a felsővárba.

Az egyéb programok

Ott a Castrum Thorna Polgári Társulás nevében Helena Mackovjaková elnökasszony és Surovec Róbert alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, az előbbi szlovák, az utóbbi magyar nyelven. Ismertették az eddigi eredményeiket, a „Csipkerózsika-álmát” alvó várrom kiszabadítását a sűrű bozótosból, majd a tagtoborzásról és a hivatali teendőkről szóltak. Mi, szádvárosok helyeslően bólogattunk, látva, hogy a szomszédban is rengeteg akadály gördül {gördítenek?} azok elé, akik felvállalják civil személyként, a műemlékvédő szakma berkein kívülről érkezve a vármentés nemes, de irtóztatóan nehéz feladatát. De „akadályokon át győz az erény!”– idéztem fel a régi mondást, sok sikert kívánva a szomszédvár Torna patronálóinak.

A résztvevők köszöntése

Lassan, de biztosan lenyugodott a vöröslő Nap a szomszédos hegyek mögött, így a szerencsére már egy ideje halkan zümmögő aggregátor által áram alá helyezett lámpák felgyulladtak, megvilágítva a történelmi időkre emlékeztető palotafalat és lakótornyot. A nézőközönség nem fogyatkozott, remek hangulatban beszélgettek, ettek és ittak az emberek. Sercegtek a kolbászok a grillezőn, ínycsiklandozó illatokat éreztünk az egykori várkonyha területén. Mindenki szeme a palotafalra szegeződött, hiszen oda vetítették rá „Torna várának regéjét”. A helyi legenda szerint az egyik tornai várúrnak két lánya született, a szelíd természetű Katalin és a kiállhatatlanul gőgős Krisztina. Egy arrafelé járó lovag beleszeretett Katalinba, de reá Krisztina kisasszony is szemet vetett. Mivel vágyát visszautasított a fiatalember, hisztérikus mérgében Krisztina egy tőrrel szíven szúrva megölte. A gyilkos személyét úgy próbálták kideríteni, hogy mindenkit köteleztek a várbeliek közül, hogy a felravatalozott holttest előtt elhelyezett véres tőrt a kezébe vegye, így várva Istenítéletre. Míg az ártatlan Katalinnál nem történt semmi, addig a bűnös Krisztina kezében a gyilkos eszközről vércseppek hullottak le a kövezetre. Lelepleződve a bűnös, önmaga ellen fordította a tőrt, szívébe mártva rogyott össze. A régi legenda szerint így keletkezett a tornai Várhegyen termő, igen ritka és védett növény, a tornai vértő, amelynek szirmai között piciny vércsepp emlékeztet az ódon tragédiára. Miután a palotafalon leperegtek a vérfagyasztó történet képkockái, búcsút vettünk a még ott rendületlenül kitartóktól, sőt ott szándékozni alvóktól, hogy pislákoló lámpafénynél lebotorkáljunk a magaslatról.

Torna vára éjjel

A szombat éjszakát Király Béla barátunk invitálásából Bódvavendégin töltöttük. Nagyon szépen köszönjük a szívességét!

Bódvavendégi – a nevéhez méltóan vendégszerető település

Vasárnap autónkkal visszatértünk Szögligetre. Bár tudtuk már a tragikus hírt, de beérve a községbe, megpillantva a sok helyen műanyag fóliával letakart házakat és bevert szélvédőjű autókat, csak most tudatosult bennünk az iszonyatos vihar tojás nagyságú jégverése által okozott kár nagysága. Teljes mértékben osztozunk a szögligeti lakosság bánatában eme természeti katasztrófa miatt, erősen bizakodva, hogy sikerül annak minden károkozását felszámolni.

Viharkárok mindenfelé

Szabó Miklós jóvoltából — nagy köszönet illesse! – elfoglalhattuk szállásunkat az egyik vendégházban, hogy a délután a községbeli sétával illetve késő estébe nyúló beszélgetéssel töltsük el.

A jobboldalt látható itt is a jég sorozása – szálláshelyünk Miklósnál

Hétfőn ismét munkához láttunk, hiszen az előre megbeszéltek szerint a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaház parkolójához érkező Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület tagjait szállító autóbuszt fogadtuk. Rövid bemutatkozás és üdvözlő beszédek után nekivágtunk a Szádvárra vezető hegyi szerpentin meghódításának. Ebben segítettek távoli és helyi tagjaink, Gábor és neje valamint Tamás tagtársunk. A csapat tagjai a Szádvár-tanösvény egyes állomásainál megálltak szuszogni és elolvasni az ismeretterjesztő szövegeket. Az irtózatos kánikula elől jól esett elbújni a lombos erdő fakoronái alá. Felérve az egykori Bebek-vár udvarára, nekikezdtem kedvelt tevékenységemnek, az idegenvezetésnek. Előbb mindenki kézhez vehette a várat és a Szádvárért Baráti Kört bemutató szórólapot egy színes rekonstrukciós rajz társaságában. Majd töviről-hegyire bejártuk a nagyméretű erődítményt.

A lelkes debreceni csapat

Elárulhatom a Tisztelt Olvasónak, hogy a debreceniek lekísérése után ismét felballagtam a Várhegyre, ahol még újabb kirándulóknak, köztük a hrussói várbarátoknak is bemutattam az általunk oly hőn szeretett Szádvárt.

A hrussói vár barátaival, tornai barátaink segítségével

szöveg, fotó: Szatmári Tamás
szerk: SzBK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 13 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..