Elöljáróban annyit, hogy eléggé babonás vagyok. Ezért a Szádvárért Baráti Kör tagjaként már hónapok óta izgultam, hogy a jelenlegi világjárvány idején vajon sikerül-e egy teljes munkahéten keresztül dolgoznunk Szádvár középkori romjainak megmentése érdekében? Vajon a járvány és időjárási tényezők megakadályoznak minket a műemlékvédő tevékenységünkben?
XIII. Vármenző Hét
Losonc városa az Ipoly folyó északi partjától nem túl messze terül el, napjainkban már Szlovákiahoz tartozik Lučenec néven szerepelve. Hogy szót ejtek róla a szádvári honlapon, annak köszönhető, hogy a határában vívott véres ütközetben életét vesztette a Bebek főnemesi família egyik tagja, nevezetesen István macsói bán.
Losonc és vidéke a XVIII. századi felmérés térképén
Gyermekkorom óta szeretem a várakat, hiszen az akkoriban divatozó mesekönyvekben mindig szerepeltek várak, mint királyok, királykisasszonyok vagy éppen hétfejű sárkányok lakhelyei. Majd a téli szánkózás helyett felkeresett siroki vár, illetve a nyári kempingezések során kikönyörgött egynapos Balaton-felvidéki várlátogatások csak megerősítettek abban az érzésben, hogy a várak megismerése által teljesebbé válik az életem. Így aztán szorgalmas látogatójává váltam a gyermekkönyvtárnak, ahonnét sok-sok kötetből szívtam magamba a régi erődítményekről szóló tudást. Számomra a várak hőskorszaka Szent Istvántól II. Rákóczi Ferencig terjed, ezt a hét évszázadot tanulmányozom már évtizedek óta.
forrás: wikipedia
Mielőtt a Tisztelt Olvasó elcsodálkozna rajta, hogy miért becézem ilyen kedvesen a sok száz esztendővel ezelőtt élt uraságot, gyorsan tisztáznám is ennek dolgát. Azért tettem így, mert királyi tisztségviselőként egy olyan pénzverő kamara ügyét-baját igazgatta, ahol aranypénzeket is vertek. Tehát Pál úr a munkája folytán vált a szememben „aranyossá”.
Kamaraispán
Először is helyezzük el őt a Bebek főnemesek ágas-bogas családfáján.
Az élménybeszámolóm címét Madách Imre örökbecsű „Az ember tragédiája” {1859 – 1860} című drámai költeményéből vettem át, kissé átszabva a szavait. De igen jól érzékelteti a lelkiállapotomat, amikor a december 19-i villámlátogatásom idején megpillantottam a Várhegy erdőségéből előbukkanó Szádvár frissen megóvott falait, elsőképpen a Csiga körvonalait.
Ha próbáljuk megismerni a Szádvárt majdnem két évszázadig uraló Bebek főnemesi család egyes tagjait, akkor a legtöbb információt a XVI. században élt személyekről tudjuk. Hiszen jól ismerjük az utolsó Bebek, György uraság élettörténetét feleségével Patócsy Zsófia úrnőével egyetemben. Ugyanígy sokat tudunk az apjáról, Ferencről is, akit a mohácsi vész utáni belháborús korszak egyik híres-hírhedt „köpönyegforgatójaként” írtak le a korabeli források. Annak testvére Imre tettei is megérnének „egy-két misét”, hiszen egyházi ember létére megnősült, majd a félreeső Csorbakő várában hamispénzt veretett. De miképpen az alföldi tanyákon egykor létezett kutakba belétekintve egyre kevesebbet látni a mélyéről, úgy az évszázadok távoli sűrű homályában egyre nehezebb felfedezni a Bebek család régebbi tagjait, azok cselekedeteit.
Bebek-családfa
