„My house is my castle” vagyis „az én házam az én váram” tartja az angol mondás, ami azon középkori évszázadokból származik, amikor még a nemes uraságok a váraikban laktak. Ez a mondás jutott az eszembe, amikor a Szádvárért Baráti Kör tagságában meghirdettük ezt a soron kívüli, tehát nem a szokásos márciusi, augusztusi és októberi időben megrendezendő programot. Az oka pedig prózai, a Nemzeti Várprogramban nagy költségekkel létrehozott fából készült „várbútorok” időnkénti védőfestékkel való bevonását meg kell kezdeni és a beindult csalánrengeteget meg kell nyesegetni.

Tehát festeni és fűkaszálni kell, mint minden kertes ház lakójának. Mert mi „szádvárasak” a házunknak tartjuk ezt a hatalmas terjedelmű műemléket, ahol az augusztusi programunk idejében még ideiglenes konyha is működik. Most megnyaltam a szám szélét, a pompázatos ízű „sajtos-füstös lángosra” és „szádvári kelgyóra” gondolva.

Szombat reggel a Várhegy környezetében már csak néhány párás felhő jelezte az éjszakai esőt. Nagy szerencsére az időjárás a kegyesebb arcát fordította felénk, nem esett, sőt a hűvösebb idő direkt jól jött a munkához. Bemasírozva a Csiga udvarára néhányan ott is ragadtak, hiszen méteres csalánrengeteg fogadott minket. A felzúgó fűkasza hamarosan széles csapást vágott az ellenség zöld tengerében. A piktornak felcsapott tagok megmustrálták a fából készült tárgyakat, végül az egyik információs táblát kiválasztva, rajta próbálták ki a festő tehetségüket.

Alsóvár a gyomítás előtt

A kezelt tábla száradás után

Nekünk viszont még le kellett győznünk a büszkén emlegetett, de ilyenkor ezerszer elátkozott 374 fokos lépcsősort kezünkben a fűkaszákkal, benzinnel, hogy a várplatón felvállalt munkánkat megkezdhessük. Bizony-bizony a lépcső egyre hosszabbnak tűnik, a Várhegy pedig egyre magasabbnak! De végül, hosszabb szünetek beiktatásával, csak felértünk.

A vár eleje a munka előtt

Négy fűkasza berregett fel legfőbb célunk érdekében, hogy a patinás várrom udvarára érkező rövidnadrágos kirándulóknak ne kelljen a csaláncsípés áldozatává válniuk. Tehát elsősorban a Nemzeti Várprogram alkalmával kialakított látogatói ösvény mentén dolgoztunk, a bivalyerős fűkaszáink hatalmas rendeket vágtak a csalánban. Mert bizony ez a gyomnövény a tavaszi esőzés és napsütés hatására iszonyatos gyorsasággal megjelenik szeretett Szádvárunk udvarain, falainak belső és külső oldalán.

Mindenhol hódít a természet

 De bennünk emberére talált a jászok között „csanának” mondott szúrós növény, órákon keresztül irtottuk. Csak akkor álltunk meg, amikor kifogyott a benzin vagy a damil a gépeinkből. Nekem még, mint a szádvári geoláda egyik gazdájának, szorgalmi feladatul jutott felkeresni a rejtekhelyet, hogy annak tartalmát feltöltsem újabb középkori játék katonákkal és lovakkal. Félórával később egy család érkezett ládavadászatra. A sikeres megtalálásuk után örömmel néztem a gyermekek mosolygós arcát, amikor átvizsgálták a műanyag dobozka tartalmát. Remélhetőleg ők is tovább adják Szádvár jó hírét-nevét! Mert ilyen fiatalon kell megszerettetni az ifjúsággal a természetjárás szépségeit, ráirányítani az érdeklődésüket a hegyek és dombok, erdők és mezők világára, és természetesen az elődeink által létrehozott épületekre.

Erre tökéletes példát nyújt az egykori Bebek-vár, amelynek meghódítása bár szívet-tüdőt és lábat megpróbáló feladat, de a csodálatos panoráma, a patinás kőfalak látványa mindezt ellensúlyozza. A Szádvárért Baráti Kör tagsága immár 18. esztendeje igyekszik patronálni országunk nevezetes műemlékét, hogy az ide érkezők izgalmas élményekkel megrakodva térjenek haza.

A nap eredménye:

A fűkaszákat a sajóbábonyi „KIS” Szerelő és Kereskedő Kft. biztosította, tisztelettel köszönjük hozzájárulásukat!

Akinek pedig sikerült felkeltenem az érdeklődését, annak jó szívvel ajánlom a következő programunkat, a nyáron megtartandó XVI. Vármentő {Régészeti} Hetet. Jelentkezését a szádvári facebookon és honlapon meghirdetettek szerint tudjuk fogadni.

Szöveg: Szatmári „Nagyon Várbarát” Tamás,
képek: az SZBK archívuma