XXVII. Vármentő Napok

Szép őszi vármentés a Csigánál

Élménybeszámolóm elején szeretném elmagyarázni azon Tisztelt Olvasóknak, akik még nem jártak Szádvárban, hogy mit is jelent pontosan a „Csiga” szó?

A XVII. századi inventáriumokban {várleltárakban} említik meg, hogy… „két lóval szolgálnak a Csigánál…”. Vagyis annál a Várhegy északi lankás oldalánál kialakított magas és vaskos kőfallal kerített épületnél, amely a környékbeli jobbágyok földesúri kötelezettségeinek, élelmiszer és más tárgyak beszolgáltatására való átvételének színhelyéül szolgált. Az ide szekerező pórnépek a Csiga udvarán rakodták át a dolgaikat arra a másik szekérre, amit hosszú kötéllel húztak fel a jó 90 méterre magasabban elhelyezkedő Felsővár udvarára. Tehát a Csiga egy középkori teherfelvonó alsó, kezdő állomásaként szolgálta sok évszázadon keresztül a vár lakóit.

A Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretén belül elkészítették Szádvár várromjának megóvási tervezetét, amelynek sarkalatos pontját jelenti a Csiga renoválása is. A 2019 októberében összegyűlő Szádvárért Baráti Kör tagjai és a hozzá csatlakozó lelkes önkéntesek most ennek érdekében vetették latba az erejüket. Csütörtök este találkoztunk a főhadiszállásunkon, a vadregényes hegyek ölelésében megbújó Szögliget község szélén emelkedő Major Turistaházban. Nagy örömmel üdvözölték egymást a régi barátok, míg az újakat kíváncsian szemléltük, igyekezve nekik segíteni a tájékozódást, a beilleszkedést a vidám kompániába. Az esti vacsorát, mind az összes étkezést is, tagtársunk Ida készítette el, amiért nagy köszönettel tartozunk. Hiszen a vármentést nem lehet üres hassal végezni! A vacsora után még sokáig beszélgettünk az asztal mellett, jómagam egy kis numizmatikai rejtvénnyel igyekeztem fokozni a hangulatot.

Péntek reggel kibújva a jó meleg ágy védelmezéséből, „fene nagy köd” fogadott minket. De aztán az áldott Napnak csak sikerült felülemelkednie a „londoni ködön”, így vele együtt a kedvünk is felderült. Finom reggelivel megerősítve testünket, autókonvojunkkal a Ménes-patak völgyében zötyögtünk végig a szokásos parkolóhelyig, a „kettős kanyarig”.

Szerencsére a harci szerszámainkat „Csiga bácsi” felvitte terepjárójával egészen a munka helyszínéig. Oda érkezve előbb munkavédelmi oktatásban részesültünk, majd buzgón nekiláttunk a felvállalt dolognak.

A kitűzött célt a Csiga vaskos kőfala külső és belső oldalán lévő terepnek vízszintes felületű kialakítása jelentette, hogy majd azon a mesteremberek felállíthassák az állványaikat. Arra felkapaszkodva fogják majd elvégezni az egyes falszakaszok kiromlásainak pótlását, beleértve az igen rongált pártázat helyreállítását és mögötte az egykori védősereg katonáinak elhelyezésére szolgáló fa gyilokjáró rekonstruálását is. Persze ez még a közeljövő tervei, mi most hangyaszorgalommal pakoltunk, húztuk-vontuk odébb a félelmetesen nehéz köveket, alakítottuk ki az egyes járószinteket.

A pénteki és szombati erőfeszítéseink által formált területeket frissiben el is neveztük arról a személyről, aki éppen ott szorgoskodott. Így például a felsorolás teljességének igénye nélkül létrejött a Tokár-sztráda, amely a közkedvelt Laci bácsi után kapta elnevezését. Míg a Csiga keleti oldalához a Nagy Lajos király sétány vezet, utalva az SZBK elnökére. Onnan tovább haladni a Zoltán-lépcsőn lehet, majd nyugati irányban előbb a Róbert-lépcső, majd az Ádám-kanyar következik. A Csiga kisméretű kapuját pedig a Várbarát-hajtűkanyar sikeres bevétele után érhetjük el.

De még sorolhatnám a neveket, amiből is láthatja a Tisztelt Olvasó, hogy ezt az igen fárasztó fizikai munkavégzést mi szádvári vármentők igen vidám, emelkedett, derűs hangulatban hajtattuk végre, egészen komoly eredménnyel. Főleg, hogy a szombati közgyűlésen 4 új taggal gyarapodtunk!

Örömünkre Szabó Miklós barátunk tette fel a pontot, hiszen ismét megajándékozott minket a mobil tábori felszerelésével végzett sütögetésével. Mindenki megkóstolhatta a legendás sajtos-füstös lángosát és a szádvári „kelgyóját”, amihez ínycsiklandozó mignon párosult.

Lelkendező élménybeszámolóm végén minden résztvevőnek szeretném megköszönni a munkáját, egyben invitálni, jöjjenek el jövő márciusban ismét, hogy megláthassuk, mire jutottak a helyreállítási munkálatokkal?

Szöveg: Szatmári Tamás
fotó: NV, Lajos
Szerk: SzBK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − 6 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..