Kedves barátaink!
Szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani a Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztálya microblogját a tumbrl-on.
Számos érdekes sorozat jelent meg itt, például a Régészet a kulisszák mögött, a Kedves koronaplóm vagy a Kedves ásatási naplóm. (Régebbi cikkek: https://homregeszet.tumblr.com/archive)
Mielőtt a Tisztelt Olvasó elcsodálkozna rajta, hogy miért becézem ilyen kedvesen a sok száz esztendővel ezelőtt élt uraságot, gyorsan tisztáznám is ennek dolgát. Azért tettem így, mert királyi tisztségviselőként egy olyan pénzverő kamara ügyét-baját igazgatta, ahol aranypénzeket is vertek. Tehát Pál úr a munkája folytán vált a szememben „aranyossá”.
Kamaraispán
Először is helyezzük el őt a Bebek főnemesek ágas-bogas családfáján.
Ha próbáljuk megismerni a Szádvárt majdnem két évszázadig uraló Bebek főnemesi család egyes tagjait, akkor a legtöbb információt a XVI. században élt személyekről tudjuk. Hiszen jól ismerjük az utolsó Bebek, György uraság élettörténetét feleségével Patócsy Zsófia úrnőével egyetemben. Ugyanígy sokat tudunk az apjáról, Ferencről is, akit a mohácsi vész utáni belháborús korszak egyik híres-hírhedt „köpönyegforgatójaként” írtak le a korabeli források. Annak testvére Imre tettei is megérnének „egy-két misét”, hiszen egyházi ember létére megnősült, majd a félreeső Csorbakő várában hamispénzt veretett. De miképpen az alföldi tanyákon egykor létezett kutakba belétekintve egyre kevesebbet látni a mélyéről, úgy az évszázadok távoli sűrű homályában egyre nehezebb felfedezni a Bebek család régebbi tagjait, azok cselekedeteit.
Bebek-családfa
Eléggé régen írtam már a Szádvárban napvilágra került régi pénzekről, 2013 márciusában és 2015 áprilisában születtek ilyen témájú cikkeim. De most, Gál Viktor, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze, valamint Vinis Zoltán és Nagy Zoltán barátom segítsége jóvoltából a 2020 augusztusi XII. Vármentő Hét alkalmával bőséges „zsákmány” gyűlt össze az egykori várlakók által elvesztett pénzekből. Mind a 20 érmét szeretném ismertetni rövidebb-hosszabb terjedelemben.
Ha valaki járt már Szádvárban, az általában a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaházig vezeti gépjárművét a gyalázatosan rossz, aszfaltot csak nyomokban tartalmazó, közútnak nem igazán nevezhető erdei csapáson. Itt meg kell állítania autóját, hiszen a sorompón túli terület már az Aggteleki Nemzeti Park része, oda csak engedély birtokában lehet behajtani.
A Szalamandra-háznál található egyesületünk tájékoztató táblája
Az Arcanum hatalmas adatbázisában leltem rá egy 1900-ban megjelent cikkre, amely a Magyar Polgár című erdélyi napilapban jelent meg. Miután először gyorsan elolvastam, másodszorra már jóval lassabban, szinte minden szót értelmezve haladtam végig a szövegen. Úgy döntöttem, érdemes górcső alá venni, vajon mennyire hiteles ez a híradás Szádvárról napjainkban, amikor már sokkal több okleveles és tárgyi emlékkel rendelkezünk?
