Ha valaki járt már Szádvárban, az általában a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaházig vezeti gépjárművét a gyalázatosan rossz, aszfaltot csak nyomokban tartalmazó, közútnak nem igazán nevezhető erdei csapáson. Itt meg kell állítania autóját, hiszen a sorompón túli terület már az Aggteleki Nemzeti Park része, oda csak engedély birtokában lehet behajtani.
A Szalamandra-háznál található egyesületünk tájékoztató táblája
Az Arcanum hatalmas adatbázisában leltem rá egy 1900-ban megjelent cikkre, amely a Magyar Polgár című erdélyi napilapban jelent meg. Miután először gyorsan elolvastam, másodszorra már jóval lassabban, szinte minden szót értelmezve haladtam végig a szövegen. Úgy döntöttem, érdemes górcső alá venni, vajon mennyire hiteles ez a híradás Szádvárról napjainkban, amikor már sokkal több okleveles és tárgyi emlékkel rendelkezünk?
A szádvári vármentések kötelező epizódját jelenti számomra csoportképek elkészítése. Van akinek ez nem tetszik, de a magam részéről ragaszkodni szoktam hozzá. Már csak azért is, hogy amikor nem tartózkodunk az egykori Bebek-várban, jóleső érzéssel lehessen ezeket a csoportképeket visszanézegetni, vajon kikkel is dolgoztunk keményen a történelmi műemlék megóvása érdekében?
A kedves Olvasó megpillantva a fenti címet, ha járatos az egykori Bebek-várban, könnyen rávághatja, hogy az erős kőfalak túlnyomó többsége leomlott már! Akkor mit akarok én arról írni vajon?
A szádvári falcsonk az Élet és Tudomány cikkéből
