Horváth Viktória: Akcióban a bujáki Vármentők
Április 14-én, egy szombati nap reggelén felkerekedtünk a messzi Nógrád megye irányába, hogy meglátogassunk egy lelkes vármentő csapatot, akik felhívásuk alapján Buják várának rendbetételéhez kerestek segítséget. Mivel márciusban az időjárás nem volt kegyes hozzánk, és a szádvári vármentés elmaradt, úgy döntöttünk, hogy ez remek alkalom lenne egy kis tavaszi mozgáshoz, pótolva a korábbi hiányosságokat.
Szádvár nem csak a munkáról szól, meghatározó élmények, barátságok, de még szerelmek is születnek! Következzék az a tagtársunk, aki szinte véletlen érkezett közénk, majd egyik legnagyobb munkabírású tagunkká vált és párját is Szádváron találta meg. Horváth Viktória élményei-gondolatai következnek:
Itt megtekinthető idei első jelentésünk a GlobalGiving felé.
Horváth Viktória: Egy hét a napos oldalon, avagy a 39.szelvény titkai
Az első pár lépés még könnyűnek tűnik, a lelkesedéstől fűtve szinte futva tesszük meg. A hátunkon, vállunkon, kezünkben, táskánkban cipelt szerszámok, vizesflaskák azonban hamarosan jelzik: hosszú még az út hegynek felfelé. Erőnket tartalékolnunk kell, hiszen vár ránk a kettős kanyar, a csalóka 400 m-es tábla, az „ördögszántás” kegyetlen emelkedője. Az egyik pihenő alkalmával meg is kérdezem magamtól: tulajdonképpen bolond vagyok én? Az év legmelegebb hetén, ahelyett, hogy strandolnék valahol a Balatonon, vagy hűs szobámban, nyugodt semmittevés közepette elmélkednék, eljövök ide, a világ végére, hogy megkezdjem önkéntes száműzetésemet egy várrom újjászületése érdekében.
Horváth Viktória: Szádvár elméleti rekonstrukciója a Fiatal Középkoros Régészek Konferenciáján
2015. november 19. és 21. között számos fiatal és fiatalos középkorkutató jelent meg Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban, hogy immár hetedik alkalommal töltsön együtt egy kellemes szakmai hétvégét rég nem látott ismerőseivel, kollégáival. Az idén a Dornyay Béla Múzeumban, profi módon megrendezett konferencia alapvető célja, hogy a középkorral foglalkozó régészhallgatók, doktoranduszok, illetve gyakorló régészek beszámolhassanak kutatási programjukról, megoszthassák egymással munkájuk eredményét, tapasztalatait.
Horváth Viktória: Pieskowa Skała, a mesebeli várkastély
Néhány évvel ezelőtt egy késő őszi napon úgy döntöttünk, hogy pár napot Lengyelországban, pontosabban Krakkóban töltünk, s majd nagyokat kirándulunk, megnézünk minél több műemléket, nevezetességet a környéken. Jómagam, mint a középkori régészet iránt érdeklődő, tudásra szomjazó diák, egy előre összeállított listával érkeztem Krakkó városába, ahol ott-tartózkodásunk idején a szállásunk volt. A felkeresendő helyszínek listája – melyek között számos magyar vonatkozású tétel is szerepelt – több útikönyv segítségével készült, ám meg kell mondjam, ezek a kiadványok töredékét sem adják vissza annak az élménynek, amit a néhány nap alatt ott szereztem. Hiába, ezt a vidéket – a helyiek elnevezésével élve: „Lengyelország lelkét” – (is) látni kell!
Krakkói élményeimről itt most nem szólnék részletesen, habár a város maga is egy kis ékszerdoboz. Egyszerűen fantasztikus az utcák, terek hangulata, a különböző negyedek építészete pedig szemet gyönyörködtetően egységes, annak ellenére, hogy a változás szele ezt a várost sem kerülte el. Most mégis arról a várkastélyról szeretnék mesélni az Olvasóknak, melynek fekvése, környezete, egész egysége fogott meg talán a legjobban a Krakkó környékén látottak közül. Ugyan a szó szoros értelmében nem várról, inkább várkastélyról van szó, de a mai állapot szerves előzményének tekinthető az a középkorban emelt erősség, melynek kapcsán alább írnék egy rövidebb, terveim szerint kedvcsináló ismertetőt.
