Ez évi második átfogó vármentő akciónkat 2008. október 22-26. között tartjuk.
Császár Ida
IV. Vármentő hétvége a Szádvárért Baráti Körrel
A Szádvárért Baráti Kör 2008. április 4-5-én immár negyedik alkalommal szervezte meg sikeresen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögliget község határában fekvő – sokáig elfeledett, és a növényzet által elborított – Szádvár romjainak megmentéséért indított vármentő napokat.
Az egyesület tagjain kívül a község segíteni tudó lakosai és az ország különböző részéből érkezett önkéntesek reggelenként a Szalamandra turistaháznál gyülekeztek, és indultak el a Várhegyre, ahol két napig tevékenykedtek az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak irányításával és segítségével.
A feladat első sorban az volt, hogy a korábbi vármentő munkálatok eredményeit megőrizzük, azaz az akkor kivágott fák, bokrok földben maradt tuskóin, tövein időközben felburjánzott sarjakat levágjuk. E munka nem elsősorban fizikai erőfeszítést, hanem odafigyelést, módszerességet igényelt, az összegyűlt nyesedéket pedig kupacba hordták.
IV. Szádvári Vármentő Napok
Van valami különös – megint – a levegőben…, különben mivel magyarázhatnánk azt a fajta furcsa viselkedést, amit mostanában az ország legkülönbözőbb pontjain élők egyszerre éreznek, élnek át. Van, aki már az elemeket tölti a fényképezőgépébe, van, aki a szabadságos papírjával szalad a főnökéhez, hogy le ne maradjon a nagy eseményről, van aki akkurátusan listát készít, hogy mit kell majd csomagolnia az útra és vannak akik már szinte vágják a centit a közelgő időpontig…
Szádvár geodéziai felmérése
2007 őszén elkezdtük Szádvár geodéziai felmérését. A felmérés célja a falak, illetve a terep geometriai viszonyainak meghatározása, rögzítése.
III. Szádvári vármentő napok
Már rutinosan pakoltam be a hátizsákba azokat a tárgyakat, amelyek szükségesnek ítéltem a zordonnak ígérkező hétvégére. Az időjárás-jelentések ugyanis szelet, esőt, sőt hózáporokat jósoltak. A vastag talpú bakancs mellé – egyéb téli ruhadarabokon túl – odakerült a sarkkutatók által is megirigyelhető melegséget nyújtó, bár csúnyácska pulóver, amiért nem kár, ha megtépik a tövisbokrok.
Népszerűséget a kultúrának!
Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kulturális Örökség Napjait.