Kedves barátaink,
a jelentésünket tevékenységünkről ismét elfogadták, azaz továbbra is támogatható legálisan külföldön/ről is projektünk.
Kedves barátaink,
a jelentésünket tevékenységünkről ismét elfogadták, azaz továbbra is támogatható legálisan külföldön/ről is projektünk.
Szatmári Tamás: Ismét a dinnyési Várparkban jártunk
A címben szereplő apropót az adta, hogy Alekszi Zoltán , a „várak ura”, szívélyesen meghívott minket az általa rendezett IV. Országos Vármakett kiállításra. Így hát levettem a szekrény tetejéről Hunyad és Szádvár makettjeimet, majd az udvaron óvatosan lefújtam róluk a port.
Az országunk várbarátait összefogó Castrum Bene Egyesület az idei háromnapos találkozóját a Duna-parti városba, Vácra hívta össze. Jubileumi eseménynek bátran írhatom, hiszen immár 25. alkalommal sereglettek össze a vártudományokban jártas, azt kedvelő emberek.
Az ikonikus váci székesegyház
A Szendrői Természetjáró Szakosztály 2019. április 13. napján immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Vitézlő teljesítménytúrát. Előre bocsátjuk: ez a rendezvény minden jel szerint „kinőtte magát”, hiszen már nem csak a környékbeli túrázni vágyókat vonzza, a részt vevők közt jópáran például Nyugat-Magyarországról érkeztek. Sokan jöttek busszal és vonattal is. A rendezvény része az Ötpróba mozgalomnak, valamint a IVV túramozgalomnak, a Bebek Portyának és Kelet kupa teljesítménytúrának is. Riz Gábor, a térség – így Szögliget – országgyűlési képviselője is megtisztelte a rendezvényt megjelenésével.