A Castrum Bene Egyesület váci vándorgyűlése

Az országunk várbarátait összefogó Castrum Bene Egyesület az idei háromnapos találkozóját a Duna-parti városba, Vácra hívta össze. Jubileumi eseménynek bátran írhatom, hiszen immár 25. alkalommal sereglettek össze a vártudományokban jártas, azt kedvelő emberek.

Az ikonikus váci székesegyház

Péntek déltájban igencsak megsűrűsödött a település főutcáján emelkedő Althann Vendégház és Konferenciaközpont forgalma, miután sorra érkeztek meg a castrumos tagok. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, hiszen sok esetben csak így évente egyszer találkozunk. De ilyenkor aztán lehet mesélni, hogy mi történt tavaly óta! Az érkezőket a mindig mosolygós Hegyi Dóra régész üdvözölte, akinél a regisztráció és a tagsági díj kifizetése történt meg. Kézhez kaptuk az Egyesület által évi rendszerességgel kiadott Hírlevél idei számát is. Az érdekfeszítő váras tanulmányok közül természetesen a Gál Viktor régésztechnikus által a Szádvárban 2018-ban végzett feltárások ismertetőjét emelném ki. A vándorgyűlést Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke köszöntötte – megtisztelve személyes üdvözletével a 25. szakmai konferenciát -, szavaiból kiderült, hogy ifjonnan őt is megkísértette a régészet, mint oly sokunkat. Az első nap egy kisebb teremben tartották az előadásokat, másnap átvonultunk egy tágasabb helyiségbe.

A helyszín és a gyülekező

A konferencia kiemelt feladatnak tekintette a 2014-ben elhunyt Miklós Zsuzsa régész munkásságának bemutatását Pest megyében, erről az előadók is sorra megemlékeztek, hivatkozva a nagynevű és tekintélyű szakemberre.

Miklós Zsuzsára emlékezve

Kora délután jól esett felkelni a székekről, hogy megmozgassuk a tagjainkat egy váci városnézés során. Előbb felkerestük Vác várát, amely nyugodtan leírhatom, hogy a török hódoltság korában a leggyakrabban ostromolt erődítménynek írható. A Buda elővárának számító bázist mintegy 30 alkalommal vívták meg, így kerülve oszmán vagy éppen királyi csapatok kezébe. A méltóságteljesen hömpölygő Duna mentén emelkedő várfalak számítanak a legjobb állapotúnak, rajtuk  I. Géza király szobra emelkedik. Amíg sikerült bemennünk a közeli szakközépiskola udvarán torzóként álló török-kori bástyához, addig az esztendők óta kutatott feltárási területre sajnálatos módon nem. Innen tovább vezetett a sétánk Vác városának főterére, ahol a középkorban Német-városnak nevezett területen feltárt egykori Szent Mihály-plébániatemplom restaurált alapfalait tekintettük meg. Itt egy kisméretű, földbe mélyített múzeumi kiállítás képeit szemlélve alkothattunk fogalmat régmúlt évszázadok letűnt világáról, tárgyi emlékeiről.

Vác középkori műemlékei

Visszatérve a szálláshelyünkre egy állófogadás keretében koccinthattunk a baráti társasággal, ahol Feld István elnök és Terei György titkár köszöntötte az egybegyűlteket.

Az esti fogadás

Másnap reggel frissen ébredtem, így elhatároztam, hogy teszek egy újabb sétát Vác városában, ahol még sohasem jártam, így minden az újdonság erejével hatott rám. Lépteimet a Duna partjára irányítottam, hiszen nekem, mint jász embernek, a nagy víz látványa ritkaságszámba megy. A túloldalt a Szentendrei-sziget fái integettek felém, éppen oda indult el a komphajó. Megbámultam a kajakosok flottilláját, akik sebesen haladtak a sodrással lefelé. Rövidesen elértem a városfal néma tanújához, a Hegyes-toronyhoz, amelyet napjainkban lakóházként hasznosítanak. Tovább haladtam a szépen felújított vagy éppen lebontás fázisában lévő barokk házakkal teli szűk utcákon egészen az egykori Felső- vagy Bécsi-városkapuig. Ennek csak az alsó része maradt meg, amit konzerváltak, míg a torony magas sziluettjét égbenyúló vascsövekkel imitálták. Utamat innen már sietősre vettem, hiszen kezdődtek a szombati előadások.

Vác szépségei

A tanulmányok készítői széles palettán foglalták össze a várkutatás legújabb eredményeit az őskortól kezdve egészen a török-kori végvárakig bezárólag. Külön is kiemelték az elhunyt Miklós Zsuzsa régész által az elsők között meghonosított légi kutatás fontosságát, hiszen egy elpusztult objektum {vár, templom vagy éppen település} nyomai a levegőből nézve árulkodó, felismerhető nyomokat hagy például a búzamezőben vagy a friss havon. Az agynak szánt szellemi táplálék után adtunk az emberi testnek is, élvezve a finom ebéd örömeit. A délutáni előadások végeztével a Castrum Bene Egyesület éves közgyűlésén hallgattuk meg a vezetőséget illetve szavaztunk néhány felmerült kérdésben. A szombati program befejező részét jelentette, hogy buszra szállva elutaztunk az Ipolydamásd község mellett emelkedő Damásd várához. Itt is végzett régészeti kutatásokat Miklós Zsuzsa, aki tárgyi leleteket hozott napvilágra a Nagy Lajos király korában emelt vaskos toronyból, amit évszázadok múltán a török hódítók egy palánkvárral bővítettek ki.

Damásd

A szakember munkásságáról egy időszaki kiállítást nézhettünk meg Szob településének Börzsönyi Múzeumában. Esti vacsoránkat a helyi művelődési házban költöttük el, ahol a szobi polgármester és a  Börzsöny Múzeum Baráti Kör szívélyes vendéglátásban részesített minket. Nagyon szépen köszönjük, igazán remek hangulat kerekedett!

Szob – a Miklós Zsuzsa kiállítás és a fogadás

A vasárnap teljes egészében a hagyományos kirándulásról szólt a környékbeli várakhoz. Szerencsénkre az előző esti esőfelhők más égtájakra szálltak el, így „csak” a felázott talajjal kellett megküzdenünk. Elsőként Csővárt rohamoztuk meg, amely a névadó község melletti, egyik oldalán függőleges sziklafalú hegycsúcson omladozik. Felérve a konzervált öregtorony csonkja fogadott minket a feltörekvő bozótból. A műemlék előtti tisztáson felállított információs táblából nyerhettünk adatokat a hegyi erődítményből. Sajnos hivatalos régészeti feltárást még nem végeztek a romok között, így sok a homály régmúltjában. De legalább 2009 előtt Pató István nevéhez fűződő bozótirtási munkálatokat folytatnák rendszeresen, már sokkal jobban átlátható lenne a történelmi színhely. A castrumos csapat tagjai végigjárták a kőfalak romjait, el-eltöprengve egy-egy várrészlet mibenlétében. Vajon mit rejt a vastag törmelék, mi maradt meg az évszázadokkal ezelőtt itt élt emberek használati tárgyaiból? Ez bizony még a jövő titka…

Csővár szakemberekkel

Az utolsó általunk felkeresett településen Galgahévíz határában fékezett le a busz, egy horgásztó mentén. Innen rövid kapaszkodás után ott álltunk a Szentandrás-part nevezetű helyszínen. A meredek oldalú, hosszúkás dombtető titkait többek között Miklós Zsuzsa feltárásainak köszönhetően ismerhetjük. A már a bronzkorban erődített terület napjainkig fennmaradt sáncait az Árpád-korban építette ki az Ákos-nemzetség. A kiásott földet magas földsánccá rakták, aminek tetejére helyezett vaskos cölöpfal nyomait megtalálta a régész. A többszörös tagolású vár pusztulása után egyházi célra egy monostor 19 x 6 méteres épületét alapozták meg a platón. A szerzetesek honát a XVI. századi török hódítás rombolta le, majd értékes kőanyagát a környékbeliek széthordták. Így semmisült meg országunk egyik régi épülete! – sóhajtottam fel barangolva a zöldellő dombtetőn.

A Szentandrás-parti földvár

Miután körbefotóztam a történelmi helyszínt és levonultunk a parkolóba, szívélyesen elbúcsúztunk a várbaráti társaságtól. Mivel mi ekkor a Jászságtól már alig 30 km-re voltunk, a következő program helyszínére már nem utaztunk tovább, hiszen Solymár várát mindannyian többször is láttuk már.

Köszönjük a szervezők erőfeszítéseit a színvonalas esemény létrehozására! Viszontlátásra 2020-ban a szlovákiai Zólyom {szl: Zvolen} városában tartandó következő Castrum Bene konferencián!

Viszontlátásra!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás, szerk: SzBK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + 3 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..