A magyarországi várbarátokat összefogó Castrum Bene Egyesület immár a XXVIII. vándorgyűlését tartotta meg az elmúlt hosszú hétvégén. A háromnapos konferenciának helyet adó épületben jelenleg a Kazinczy Ferenc Múzeum kiállításait lehet megtekinteni, amely az ország északkeleti sarkában lévő Sátoraljaújhely városát díszíti. Ide érkeztek meg péntek 13 órára a várakért rajongók.
Kazinczy Ferenc Múzeum
Kedves Barátaink, Támogatóink!
„My house is my castle” vagyis „az én házam az én váram” tartja az angol mondás, ami azon középkori évszázadokból származik, amikor még a nemes uraságok a váraikban laktak. Ez a mondás jutott az eszembe, amikor a Szádvárért Baráti Kör tagságában meghirdettük ezt a soron kívüli, tehát nem a szokásos márciusi, augusztusi és októberi időben megrendezendő programot. Az oka pedig prózai, a Nemzeti Várprogramban nagy költségekkel létrehozott fából készült „várbútorok” időnkénti védőfestékkel való bevonását meg kell kezdeni és a beindult csalánrengeteget meg kell nyesegetni.
A bibliai történet szerint az akkor még egynyelvű emberek Bábel városában meg akarták építeni az égig érő tornyot, hogy elérjék az Istent. Ő azonban ennek megakadályozására összezavarta a nyelvüket. Az emberek így már nem értve egymást, szétszéledtek a földön, így alakítva ki a sokféle nyelvű népeket. Szerencsére ez a történet nem bizonyult igaznak a SzBK által meghirdetett XXXIV. Vármentő Napokra 2024 márciusában. Pedig a várrom patronálása érdekében segítségünkre siető emberek tényleg sokfelől érkeztek Szögliget községébe.
Amikor 2007 márciusában a Szádvárért Baráti Kör tagsága és a hozzá csatlakozó önkéntesek Szádvár területén a II. Vármentő Napok alkalmával bőszen kaszabolták a beláthatatlan bozótost, hozzánk lépett egy munkás overálos idősebb úr kezében háromlábú állványra helyezett videó kamerával.
A „Szádvári Uradalom” őrizője és megörökítője
A fenti gondolat szombaton jutott az eszembe, amikor reggel kinézve a Nyárádi Major Turistaházbeli szállásunk ablakán, a záporeső láttán elszomorodtam.
