Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő.
Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és szívet. De fáradozásunk meghozza a gyümölcsét, mivel végül felérünk a kelet – nyugati irányú hegygerincet. Ennek tetején nem látni erdőséget, hiszen az itt húzódó államhatár miatt kivágták a fákat. A kis kőkockákat követve keleti irányban rövidesen egy meredekebb emelkedőn rábukkanunk Kecskevár csekély maradványaira. Elnevezése a nép ajkán született, mivel az erődítményről nincs korabeli okleveles említés. Egyedül egy közvetett bizonyíték szól mellette. 1345-ben a hegygerinc északi oldalán elterülő Méhész jobbágyfalu kapcsán Nagy Lajos király megparancsolta a görgői várnépeknek, hogy szolgáltassák vissza az elbitorolt földeket Méhészi Péter fia Jánosnak. Ez a birtok pedig a Noghwarad {Nagyvárad} hegy alatt feküdt. Ez alapján sejthető, hogy a XIV. század derekán már létezett {vagy addigra már el is pusztult?} a Kecskevár. Az erődítmény két részre bontható: egy négyszögletes, habarcsfalazatú toronyra és azt övező árokra és kőfalra valamint a gerinc tetején félkörben megfigyelhető, szárazon egymásra rakott kőfalra. Pontosabb adatokat azonban csak régészeti feltárással lehetne róla megtudni. Olvasd tovább →
A kóbor lovagok félelmet nem ismerve vágtak neki a végtelennek, hogy izgalmas kalandjaikkal beírják magukat a világ nagy felfedezői közé. Ha így jellemezném a pünkösdi hétvége alatt megejtett újabb vártúránkat, úgy hiszem, erősen felnagyítanám annak a három napnak az élményeit, melyekkel a III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás során gazdagodtunk. Ennek ellenére időnként mégis úgy éreztük, hogy a középkori vitézek nyomdokain haladva újra átéljük a történelmet és egyfajta időutazás részesei vagyunk. Immáron harmadik alkalommal keltünk útra, hogy megismerjük a Felvidék páratlanul gazdag várépítészetét. Túránk célpontjául ezúttal a szlovákiai Kis-Kárpátok hegyeit jelöltük ki, ahol számos egykori erősség csalogatja a várak iránt érdeklődőket:
2012. május 11-e verőfényes napján egymásnak adták a kilincset országunk várbarátai a Tolna megyei Szekszárdon, amikor átlépték a Wosinsky Mór Megyei Múzeum hatalmas kapuját. Mert ez a patinás intézmény vállalta magára a szervezés minden gondját és nyűgjét, cserében kiérdemelve a nagyszámú résztvevő elismerő szavait. Az első nap délutánján a Múzeum könyvtárszobájában kaptunk helyet. A háromnapos konferencia témakörét a castellumok jelentették. Ennek a latin szónak az értelmezését fejtették ki a felkért előadók. Mint szavaikból kiderült, nem egyértelmű ez a fogalomkör, mert már a középkorban is tág határok között mozgott annak jelentése. Az egykori birtokos családok által lakott erődített nemesi rezidenciák általános képének megítélését megnehezíti, hogy a Tolna megyei objektumok erősen lepusztultak vagy éppen még napjainkban is értő kezű ásatóra várnak. Olvasd tovább →
A márciusi időjárás a kegyeibe fogadta a XII. Vármentő Napokra érkező társaságot, hiszen hétágra sütött a nap a Ménes-patak völgye felett. A szokásos helyszínen, a Szalamandra-ház előtti térségen gyülekeztünk össze, hogy kitárgyaljunk az elmúlt időszakban velünk történt eseményeket. Majd adott jelre nekivágtunk a Várhegy oly jól kitaposott ösvényének.
2012. március 10. Ez a nap örökre bevésődött a krasznahorkai vár történelemkönyvébe. Az évszázadok viharait szerencsésen túlvészelő, a kirándulók serege által szezononként oly közkedvelt műemlék ezen a napon – nem tudni még, hogy milyen ok miatt keletkezett tűzben – lángra kapott. A régi korok építési módszereinek következtében faanyagú zsindelytetőkkel fedett épületrészekre hulló parázsból hamar tűz keletkezhetett, ami tovaterjedt. Az okokat és károkat még jó ideig tárgyalni fogják a szakemberek, tanulságokat leszűrve a további hasonló események megakadályozására.
A sors kegyetlen fintora, hogy 1817-ben már leégett egyszer a meredek hegykúpot koronázó vár. Akkor villámcsapás miatt keletkezett a tűz, de az Andrássy grófok rövidesen kijavíttatták.
Lángokban a vár tetőzete. (forrás: http://www.parameter.sk)
Az Aggteleki-karsztvidék magas sziklaplatóját koronázó Szádvárt a XVII. század végén elpusztították a Habsburg császár és király zsoldjában álló fegyveresek. Bár ezzel lezárult az erősség aktív katonai szerepe, de azért nem esett ki teljesen a köztudatból a növényzet által lassan visszafoglalt, leomló köveiben fogyatkozó egykori Bebek-vár. Az alábbiakban szeretném összefoglalni, mi történt vele és kik foglalkoztak a várrommal az utolsó háromszáz esztendőben.
Oldalunkon sütiket használunk. Ha beleegyezik, kattintson a "Mindet megtartja" gombra. Ha nem kívánja a sütik használatát, kattintson a "Mindet elutasítja" gombra. Emellett kiválaszthatja, hogy milyen sütiket szeretne, a "Beállítások" gombra kattintva.
Olvassa el sütikre vonatkozó szabályzatunkat