Ezúttal 2 autóval és 10 főnyi legénységgel a fedélzeten vágtunk neki, hogy nemzeti ünnepünkön újabb várakat hódítsunk meg a Felvidéken. Úti célunknak ezúttal a Fehér-Kárpátokat és a Vág-folyó völgyét szemeltük ki, mely terület különösen bővelkedik a középkori várromokban. Tervünk magvalósítása azonban már rögtön az indulást követően némi akadályba ütközött, ugyanis az egyik autó hátsó kereke gyanús hangokat hallatott. Kissé átérezhettük a középkori lovag afölött érzet dühét, amikor lova elveszítette patkóját, de egy rétsági kovácsnak, illetve némi pénzmagnak köszönhetően alig pár óra elteltével már folytathattuk is utunkat.
Címke archivum: vártúra
III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás
A kóbor lovagok félelmet nem ismerve vágtak neki a végtelennek, hogy izgalmas kalandjaikkal beírják magukat a világ nagy felfedezői közé. Ha így jellemezném a pünkösdi hétvége alatt megejtett újabb vártúránkat, úgy hiszem, erősen felnagyítanám annak a három napnak az élményeit, melyekkel a III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás során gazdagodtunk. Ennek ellenére időnként mégis úgy éreztük, hogy a középkori vitézek nyomdokain haladva újra átéljük a történelmet és egyfajta időutazás részesei vagyunk. Immáron harmadik alkalommal keltünk útra, hogy megismerjük a Felvidék páratlanul gazdag várépítészetét. Túránk célpontjául ezúttal a szlovákiai Kis-Kárpátok hegyeit jelöltük ki, ahol számos egykori erősség csalogatja a várak iránt érdeklődőket: