A múlt hét vasárnapján, október 14-én ismét benépesült a visegrádi Mátyás Király Múzeum palotájának nagyterme, hogy a magyarországi várbarátokat magába foglaló Castrum Bene Egyesület szokásos őszi egynapos gyűlésének résztvevői foglalják el a széksorokat. Nagy ilyenkor az örvendezés, hiszen az ország különböző pontjain élő emberek sokszor csak itt tudják üdvözölni régen látott ismerőseiket. Emellett lehetőség nyílik váras témájú kötetek vásárlására is, amiket jó lesz forgatni a meleg szobában elbújva a közelgő zord tél idejében. A szépen restaurált boltíves teremben uralkodó hangzavarnak végül az Elnök Úr megnyitója vetett véget, aki ismertette a tervezett programot. A délelőtti órákban a meghívott szlovákiai régészek sora következett. Vinna és Kassa – Hradová erősségei {előadó Bednar Peter}, majd Fülek és Divény {Tittonová Viktória, Fotová Éva, Robert Simkovic} majd a zólyomi Pusztavár és a közelében emelkedő Petusa vára {Belják Jan, Pazinová Noemi} témakörökben hallgathattunk végig a régészek sok fotóval illusztrált előadásait. Olvasd tovább →
Kategória bejegyzései: Beszámolók
Szádvár régészeti kutatásának új eredményei
Augusztusban a Szádvárért Baráti Kör tagjai ismét felkapaszkodtak a várhoz vezető turistaúton, hogy részesei legyenek az erősség második, nagyobb szabású régészeti feltárásának. A tavalyi év látványos eredményein felbuzdulva, a hét folyamán az egyesület tagjaihoz önkéntesek is csatlakoztak, hogy a kijelölt öt kutatóárok kibontásában, a leletanyag válogatásában, a megtalált érdekes és értékes tárgyak felfedezésében együtt legyenek velünk.
IV. Várak – Várromok Fórum Kirándulás
Ezúttal 2 autóval és 10 főnyi legénységgel a fedélzeten vágtunk neki, hogy nemzeti ünnepünkön újabb várakat hódítsunk meg a Felvidéken. Úti célunknak ezúttal a Fehér-Kárpátokat és a Vág-folyó völgyét szemeltük ki, mely terület különösen bővelkedik a középkori várromokban. Tervünk magvalósítása azonban már rögtön az indulást követően némi akadályba ütközött, ugyanis az egyik autó hátsó kereke gyanús hangokat hallatott. Kissé átérezhettük a középkori lovag afölött érzet dühét, amikor lova elveszítette patkóját, de egy rétsági kovácsnak, illetve némi pénzmagnak köszönhetően alig pár óra elteltével már folytathattuk is utunkat.
Képes beszámoló az V. Vármentő Hét eseményeiről
Egy középkori várrom megmentése érdekében számos lehetőség kínálkozik a lelkes műemlékbarátoknak. Hiszen a hozzá vezető gyalogösvény kialakítása, a jelzések felfestése, a területet elfedő növényzet ritkítása, szemétszedés és információs tábla elhelyezése bőven ad feladatot. Még nehezebb próbatétel elé kerülünk, ha a leomlott várfalak környékéről szedjük össze a köveket, egy majdani állagmegóváshoz előkészítve. De a vármentés legélvezetesebb részét számomra a Szádvár esetében immár másodszorra megrendezett Régészeti Hét jelenti. Hiszen a sok száz esztendővel ezelőtt a 463 méteres sziklaszirten élt emberek nyomainak kutatásával egy gyermekkori álmom valósult meg. Az alábbi sorokban erről szeretnék mesélni.
Falkutatás a belső várban
Szádvár legkorábbinak tartható részének, az ún. belső vár déli oldalán emelkedő impozáns magasságú várfalon végeztünk falkutatási, régészeti munkákat 2012. július közepén. Az ó-olasz típusú Új bástya, és korainak tartható kerek alaprajzú Kerek bástya között emelkedő, külső oldalon mintegy 10 méter, belső oldalon is 5 méter magasan megmaradt várfal állapota különösen kritikus, baleset- és életveszélyes volt. A Szádvárért Baráti Kör által a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott, és pozitívan elbírált, veszélyelhárítást támogató pályázat megvalósításának megelőző fázisaként kellett sort keríteni a kutatásra a várfal környezetében. A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársaival, és az Egyesület önkénteseinek segítségével végeztük el, a kőműves munkákat megelőző régészeti feltárást.
Kirándulás határon innen és túl
Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő.
Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és szívet. De fáradozásunk meghozza a gyümölcsét, mivel végül felérünk a kelet – nyugati irányú hegygerincet. Ennek tetején nem látni erdőséget, hiszen az itt húzódó államhatár miatt kivágták a fákat. A kis kőkockákat követve keleti irányban rövidesen egy meredekebb emelkedőn rábukkanunk Kecskevár csekély maradványaira. Elnevezése a nép ajkán született, mivel az erődítményről nincs korabeli okleveles említés. Egyedül egy közvetett bizonyíték szól mellette. 1345-ben a hegygerinc északi oldalán elterülő Méhész jobbágyfalu kapcsán Nagy Lajos király megparancsolta a görgői várnépeknek, hogy szolgáltassák vissza az elbitorolt földeket Méhészi Péter fia Jánosnak. Ez a birtok pedig a Noghwarad {Nagyvárad} hegy alatt feküdt. Ez alapján sejthető, hogy a XIV. század derekán már létezett {vagy addigra már el is pusztult?} a Kecskevár. Az erődítmény két részre bontható: egy négyszögletes, habarcsfalazatú toronyra és azt övező árokra és kőfalra valamint a gerinc tetején félkörben megfigyelhető, szárazon egymásra rakott kőfalra. Pontosabb adatokat azonban csak régészeti feltárással lehetne róla megtudni.
Olvasd tovább →