Idén május 2. és 4. között a Szádvárért Baráti Kört és Szögliget Önkormányzatát érte az a megtisztelő feladat, hogy a Castrum Bene Egyesület konferenciájának helyet adhat. Az előadásokra a csodálatos természeti környezetben lévő Szögliget község Kultúrházában kerül sor, és a már hagyományos kirándulások is innen indulnak majd Szádvár, Torna, Sáros, Kapi és Kassa váraihoz.
Kategória bejegyzései: Hírek
Beszámoló Szádvár 2013. évi régészeti kutatásáról
A Szádvárért Baráti Kör koordinálásával, a miskolci Herman Ottó Múzeum Régészeti Tárának szakmai vezetése mellett került sor a VI. Vármentő Hét megszervezésére. Hazánk legnagyobb alapterületű hegyi várában már negyedik esztendeje folytatunk, a vár méretei miatt még mindig csak, szondázó jellegű régészeti feltárásokat. Az idei évben a Külső vár mellett immár erőteljesebben be/lehatoltunk a Középső vár területébe is.
Mivel a 2013. évben a nyári régészeti feltárásba bevontuk az Egyesület által elnyert NKA pályázat „céljának”, azaz a Csonka bástya állagvédelmének megelőző régészeti kutatását is, így ebben az évben csak 4 kutatóárkot és egy kis blokkot jelöltünk ki.
Felhívás a XVI. Vármentő Napokon való részvételre
Bár az ablakon kitekintve még a fagyos téli táj képe mutatkozik meg előttünk, de szívünk mélyén már ott motoszkál a kérdés: vajon mikor mehetünk ki a természetbe, hogy jó alaposan megmozgassuk a téli álomban elsatnyult izmainkat?
Erre már most választ tud adni a Szádvárért Baráti Kör, ugyanis március 14-én pénteken és március 15-én szombaton bonyolítja le idei első rendezvényét, melyet XVI. Vármentő Napok néven jegyeznek majd fel a krónikák. Ha ezen a két napon jól sikerül a munka, ezzel megalapozhatjuk a nyári állagmegóvás sikerességét.
Várak, Kastélyok, Templomok – és Szádvár
A Szádvárért Baráti Kör 2006 őszi megalakulásáról és első sikeres vármentő tevékenységéről a Várak, Kastélyok Templomok című, a vár- (kastély- és templom) barátok előtt jól ismert folyóirat III. évfolyamának első számában jelent meg beszámolónk. Büszkeséggel és örömmel töltött el bennünket, hogy a tekintélyes szerzők által nagyra becsült és története során végig szakmailag igen igényes és egyben látványos megjelenésű történelmi és örökségturisztikai folyóirat közlésre és bemutatásra érdemesnek tartotta kezdeményezésünket.
Kemencésnap és a Kraszko csiga
Meghívó
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ici-pici csiga , Kraszko. Ez a pici csiga úgy gondolta, hogy egy mezőn éldegél majd unalmasan kalandok nélkül. A véletlen és a varázslat azonban mindent megváltoztatott. Hogy hogyan? Várj egy picit, mindjárt elmesélem és akkor megtudsz mindent . Nagyon furcsa dolgok ezek , úgyhogy ne lepődj meg semmin! Azt azért elárulom, hogy a sok varázslatnak köszönhetöen a mi ici-pici Kraszko csigánk egy gyönyörü vidéken keresztül utazik, amely telis-tele van mesebeli lényekkel. Ezt a vidéket úgy hívják, hogy a Szlovák Karszt.”
Sarjazááás?! Már megint az a fránya sarjazás!
Egy igaz várbarátnak minimum katarzis érzés, hogy kedvenc várában saját két kezével tehet azért, hogy az ágyúzást átélt falak tovább fennmaradjanak, vagy egyszerűen csak kilátszódjanak a rekettyésből. Így voltam ezzel én is. Szép emlékek jutnak eszembe, mikor éppen hét éve a vár déli oldalán csatárláncba állva nekivágtunk a turistaúttól a várfalig tartó hegyoldal sarjazásának. Remek hangulat volt, mindenki mindenkit cukkolt, hatalmas életigazságok és viccek cseréltek gazdát, s titkon mindenki a másikat figyelte, hogy előrébb vagy hátrébb jár a hegyoldalon, mint ő. Fürkésző szemek vizslatták a domboldalt, hátha a következő kő alatt lesz egy puskagolyó, egy elhagyott pénzérme, s ez a folyamatosan jelen lévő endorfin-érzés képes volt megtörni azt a monotonitást, ami ezt a munkát jellemzi. Eszméletlen, hogy mennyi sarja van egy bokornak! A tavaly levágott és elszáradt csonkok még mindig mérgesen néznek rád, te pedig már a fiatal hajtásokat aprítod.