A VII. Vármentő Hét régészeti beszámolója Gál Viktortól
A VII. Vármentő Héten is több tucat önkéntes vett részt a Szádvárért Baráti Kör által szervezett, és a Herman Ottó Múzeum munkatársai által irányított régészeti feltáráson. Az idei évben “elfoglaltuk” a középső vár területét, valamint a belső várba vezető kaputornyot is. A feltárás célja előremutató, a következő NKA pályázatba bevonni tervezett falcsonkok környezetének feltárása, esetlegesen építési periódusok és járószintek tisztázása volt.
A középső vár északi részében emelkedő Lakatos bástya falsíkjában egy igen nagyméretű kiromlás látható, mely elodázhatatlanná teszi a falcsonk állagvédelmét. Az 1573-as Angelini-féle alaprajz szerint a félköríves bástya a középső vár területe felé nyitott, a bástyától nyugatra egy téglalap alaprajzú épület emelkedett. A kutatás során azonosítottuk az utóbbi épület északkeleti sarkát, valamint északi falának nyugati végét. Mint ahogy a 16. századi alaprajzból is kikövetkeztethető, bizonyítást nyert, hogy ez az épület utólagosan épült neki a középső és a belső várat elválasztó falhoz. Az épület belsejében kijelölt kutatóárokból kitermelt igen nagy mennyiségű, mintegy másfél méter vastag köves omladék ellenére sem értük el annak járószintjét, így a feltárást ezen a területen felfüggesztettük.
A Lakatos bástya belsejében azonban, az eredeti szinthez képest, majd 2 méteres mélységben egy habarcsos padlót azonosítottunk. A bástyát, feltételezhetően a 17. század folyamán, egy keskeny falazattal lezárták. Ennek a falnak a bástyabelső felőli síkjában két függőleges és két vízszintes gerenda fészkét tisztítottuk ki. Ennek a szerkezetnek a funkciója egyelőre még ismeretlen.
.
A középső vár további két pontján folytattunk feltárást. A Lisztes bástya előterében a tavaly megnyitott árok folytatásaként kerestük a bástya esetleges lezárásának nyomait valamint habarcsos járószintjének kiterjedését. Sajnos a legutolsó járószint felülete eddig a pontig már nem terjedt ki, és nem leltük nyomát a félköríves védmű lezárásának sem. Azaz a Lisztes bástya igen nagy valószínűséggel a középső vár területe felé nyitott lehetett, metszeteken is látható tetőzetét önálló oszlopok tarthatták. Ezt a hipotézist azonban csak a bástya belsejének teljes feltárásával igazolhatjuk, vagy cáfolhatjuk meg.
A Porkoláb fal keleti előterében, egy aljnövényzettől kevésbé benőtt területen, kíséreltük meg, magának a Porkoláb háznak a lokalizálását. Egy kelet-nyugati irányú omladék halom tetején kijelölt kutatóárokban, előzetes elképzeléseinktől kb. egy méterre tártuk fel az épület keleti falának egy kis részletét. Sajnos belső járószintjét az aljnövényzet és a vastag omladékréteg miatt ennyi idő alatt nem tudtuk elérni, de a fal külső, azaz északi oldalán elértük a fal alapját képező természetes sziklafelszínt és a mellette húzódó Árpád-kori és őskori leletanyagot tartalmazó legalsó réteget.
A belső vár területén a kaputoronytól északra emelkedő falcsonk környezetében az utolsó járószintünket egy téglapadló formájában azonosítottuk. Ezen a területen észak felé haladva megtisztítottuk a belsővár északkeleti sarkát, a külső várfal tetejét és a Lakatos bástya nyugati indítását. A belső vár északi és keleti fala egymással kötésben van, és ennek a falazatnak a része a kaputoronytól északra emelkedő falcsonk, valamint a kaputoronynak futó falazat is. Mindezek a falazatoknak része a Csonka bástya mellett emelkedő magas falcsonk, és ennek a falazatnak a sarkát sikerült azonosítani a Csonka bástya feltárásakor, melynek építőhabarcsából Árpád-kori kerámia került elő.
Magának a kaputoronynak a feltárása több izgalmas kérdést vetett fel. A falcsonk északi előterében járószintet az eredeti felszíntől mért több mint másfél méteres mélységben sem észleltünk, holott az itt elért bontási szint megegyezett az északabbra lévő téglapadló szintjével. A kutatás során a falcsonkot övező területek feltárásával megállapíthattuk, hogy az északról érkező falazathoz utólagosan építették hozzá a kaputorony megmaradt falát. Megállapítható az egykori belső várat lezáró várfal eredeti magassága is, mivel a kaputorony fala “átbukik” a roncsolt fal felett.
A falcsonk nyugati végnél mintegy fél méteres mélységben azonosítottuk az egykori toronyépület északnyugati sarkát, melyet nagyméretű kváderkövekkel erősítettek meg. Ennek egyik eleme in situ maradt meg. Ettől a saroktól nyugatra egy utólagosan épített falazat indul, mely a kaputoronytól északra húzódó épülethez tartozott.
A falcsonk déli oldalának kutatása során megtaláltuk a torony nyugati falát, valamint ennek keleti vakolt síkját is azonosítani tudtuk. A déli falsík melletti mélyítés eredményeként egy boltozott tér északi falsíkja, dongaboltozatának indítása, valamint a boltozatot erősítő északnyugati szögletes pillér is előkerült. A kaputorony párhuzamos déli falának megtisztítása és a két fal távolságának adatai alapján megállapíthattuk, hogy az egykori kaputorony legalsó szintjének, azaz magának a boltozott átjárónak a “tetejét” találtuk meg. A torony nyugati falának belső vakolása alapján megállapíthatjuk, hogy az a szakasz a kapu keretkövei felett elhelyezkedő falazat része lehet. A középső vár területén heverő felvonóhidas kapuhoz tartozó keretkövekből kiszerkeszthető kapu aránylag nagy pontossággal illeszkedik a most ugyan még csak csekély mértékű eredményekhez.
A falcsonk déli falsíkjának vizsgálata során megállapíthattuk, hogy a várfalból kelet felé kinyúló helyiség és maga a kaputorony egy építési periódus eredménye, ugyanis a déli falsíkban egyértelmű elválás nem figyelhető meg. Hipotézisként megfogalmazhatjuk, hogy a középső és a külső várat egykor elválasztó falazathoz, ami egykor külső várfaként is funkcionált, talán az eredeti egyszerű várkapu helyére, eddig még ismeretlen időben, egy nagyméretű kéttraktusos, többszintes kapuépítményt emeltek. Figyelemre méltó módon a tornyot körülvevő omladékrétegből igen nagy százalékban került elő 13-15. századi kerámiaanyag. A kései, 16-17. századi anyag lényegében hiányzott.
Az idei évi ásatás, habár kiemelkedő tárgyi leletet nem produkált, szerencsés módon, számos területen pontosította Szádvár alaprajzát és építési periodizálásához is jelentős adatokat szolgáltatott.
Szöveg: Gál Viktor,
Fotók: Gál Viktor, Grecmajer Tamás és Tomatás Tímea,
Szerk.: Vígvári Tamás
Az augusztusi Régészeti Hét munkálatai által ismét megismerhettük néhány szeletét Szádvár sok száz esztendős múltjának. Ezzel a 2006 őszén felvállalt célhoz, vagyis az egykori Bebek-vár megismeréséhez és megismertetéséhez újabb lépéseket tettünk meg. Nem lehet eléggé megköszönni ezért a résztvevők áldozatos, fáradságot nem ismerő munkáját. De hiszem, hogy a kemény fizikai erőfeszítésért cserében jó társaságot, hangulatos “bulis” estéket és a felmerülő kérdéseikre szakmai válaszokat kaptak.
Hát ezért kell Szádvárra menni! :-)