2011 nyarán történt az első találkozás Szád várával, egy barátokkal töltött nyaralás alkalmával látogattunk el Szögligetre és kerestük fel az erősség romjait. Először elég hosszúnak tűnt az oda vezető meredek út, alföldi gyerekként nem ehhez vagyok szokva. Aztán, amikor felértünk a hegy tetejére, azonnal elszállt minden fáradságom, a zihálásom is megszűnt, csak a lenyűgöző táj képe és a romok szépsége töltötte ki elmémet.
Nagy Gábor élménybeszámolója Szádvárról és a vármentésről
Laci bácsi újabb „poverpointos” élménybeszámolóját tekinthetitek meg Szádvárról és a vármentésről.
Mondhatnánk, hogy a várazás nem hoz sok hasznot. Hiszen „le kell utazni a világvégére” (Budapestről 2,5-3 óra autóval, de van, aki messzebbről jár!), azért, hogy ott saját (vagy kölcsönkapott) szerszámokkal, saját szabadidőből, ingyen és bérmentve robotoljon az ember. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a várba meredek út kanyarog fel, a vadrózsa karcol, a munka pedig fárasztó.
Homonnay Ádám „Kis vármentő ars poetica”-ja
Nem panaszkodhattunk az időjárásra. Bár jöttek-mentek sötét felhők az északi oldalon, ám az égieknek hála, egyik sem fordult a hegy felé. A 15. Vármentő Napok sarjazási feladatait zavartalanul végezhettük.
Szádvári sarjazás 3D-ben
Újabb szádvári verssel gazdagodtunk!
Miliczkiné Kenéz Andrea versét fogadjátok szeretettel!
Szádvári Versek, Miliczkiné Kenéz Andrea: Szádvár
A lakonikus cím arra utal, hogy immár a Szádvárért Baráti Kör a 15. alkalommal rendezte meg a Vármentő Napokat. Ez már gombócból is sok! De ha belegondolok, hogy hányszor kellett felkapaszkodnia a lelkes vármentő csapatnak a várromtól koronázott hegy fennsíkjára a szerszámokkal, hogy ott ádáz közelharcot vívhasson a természet zöld erőivel.
Ez már a XV. Vármentő Napok volt :)
