‘rendezvény’ címkéjű bejegyzések

II. Forralt Boros Nap Szögligeten 2011.02.12-én!

Írta: Vígvári Tamás, 2011. február 06.

A tavalyi év sikere után, idén újra megrendezésre kerül a Forralt Boros Nap Szögligeten.
Helyszín: Szögliget, Holló Vendégház
Időpont: 2011.02.12.
Részletes program:
Forralt_boros_nap_Szogliget

Tags: , , ,

Országos rendezvény résztvevői a várban

Írta: Fekete Dénes, 2010. július 04.

Országos rendezvény résztvevői a várban
( GYOT – 2010. )
„Nagy megtiszteltetés érte Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ezen belül is a történelmi Gömör-Tornai-karszt vidékét. A Nemzetközi Természetbarát Szövetség az „Év Vidéke 2010-2011.” rendezvénysorozatának helyszínéül az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt tájegységet választotta. Emellett a Magyar Természetbarát Szövetség is itt tartja országos gyalogtúra találkozóját.” Ezekkel a sorokkal indította a XVII. Gyalogtúrázók [...]

Tags: ,

Partnerséget építünk

Írta: Fekete Dénes, 2010. június 06.

A Felső-magyarországi Várak Egyesülete, a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési program keretében, 2010. május 27-28-án, Sirokon tartotta soros összejövetelét a turizmusfejlesztés és hasznosítás témakörben.

Tags: , ,