Várjáró Magazin 4. szám, Németh Éva: Románc a múlttal.
Álmodom. Fákról, madarakról, virágokról, szabadságról. Erdőben bolyongásról. Felébredek. Csípős reggel van, tél, fagyott föld. De már elöntötte szívemet, lelkemet a vágy a természet után. Bakancsot húzok. Irány a Csobánc.
Arcomon piros rózsa, tüdőből lihegek. Csontig markoló a hideg. Nem bánom, tudom, most egyedül leszünk…, a hegy a várrommal és én.
Várjáró Magazin 3. szám, Albert Ferenc: Délnyugati erődök nyomában
A jelenlegi határunktól pár kilométernyire, a mai Horvátország területén található egykori vár, Varasd település szívét koronázza. Első írásos említése a XII. századból származik: III. Béla királyunk által kiadott okmányban szerepel. Mivel a horvátok elismerték a Magyar Szent Korona fennhatóságát, és arra felesküdtek, Béla az országrész kormányzását idősebbik fiára, Imrére bízta. A város 1209-ben kapott szabad királyi rangot. A tatárok ide is elértek, földvárát elpusztították, melyet IV. Béla később újjáépíttetett. Kővára az Oszmán Birodalom terjeszkedésének gátat állítva az 1440-es években épülhetett Luxemburgi Zsigmond engedélyével, aki hatalomra jutását követően a főúri ligának előszeretettel osztogatta a területeket jó szolgálataikért cserébe. Így ez a hatalmas földbirtok Cillei Ulrik tulajdona lett, akinek köszönhető maga az építkezés is. Olvasd tovább →
Dr. Vándor László: Zrínyi-Újvár
Várjáró Magazin 2.szám, Dr. Vándor László: Zrínyi-Újvár
Magyarország vérzivataros történelme során rengeteg erődítmény épült, ezek többsége elpusztult, soknak csak romjai maradtak meg, még több szinte nyomtalanul, csak a szakavatott szem számára észrevehetően rejtőzik a föld alatt.
Sok olyan vár, erődítmény van, melyek az írásos forrásokban ugyan szerepelnek, de pontos helyüket homály fedi. Viszont olyan, mely nemcsak a kutatók számára hozzáférhető dokumentumokban, hanem a történelemkönyvekben is szerepel, s valós elhelyezkedése sokáig ismeretlen volt, nem igen találunk. Azaz egyet mégiscsak: Zrínyi-Újvárat.
A vár helyének beazonosítását, később pedig feltárását végző kutatóként visszatekintve a vár köztudatba kerülésének eseményeire, úgy vélem, hogy egy kis magyar közelmúlttörténet bontakozik ki a szemünk előtt. Ám még mielőtt ezzel foglalkoznánk, érdemes áttekinteni a rövid életű erősség viharos történetét.
Hancz Erika: Yedikule – Isztambul
Várjáró Magazin 1. szám, Hancz Erika: Yedikule – Isztambul
Isztambul csodás, semmihez sem fogható hangulatos, pezsgő utcáin sétálunk. Abban a városban, melyben Európa és Ázsia, a kelet és a nyugat, a régi és az új találkozik. Békésen megfér itt a régi ruhába öltözött utcai serbetárus (serbetnek nevezett frissítő italt árusító személy) és a modern üzletember. Az európai városnegyed Aranyszarv-öböltől délre fekvő része viszont még most is főleg a történelmi nevezetességeiről híres. A törökök szép sorban újítják fel a régi épületeket; megújulnak a régi dzsámik, a síremlékek, a fürdők. De minden műemlékre igaz ez? Sajnos nem.
Kedves Várbarátok, Kedves Érdeklődők!
Mint a tavaszi mezők tarka virágtengere, olyan sokszínűen szép és gazdag várépítészetünk is. A hegyek ormain vagy éppen a rónák között emelkedő erősségek szinte mindegyike rejt magában oly szépségeket, mely megfogja az emberi képzeletet. Mindenki mást és másképpen lát belőlük, de az idővel dacoló ódon falak mindannyiunk számára egyfajta hídként szolgálnak a múlt és jelen között. A gyakran csak romként megmaradt várakban eljátszhatunk a gondolattal, hogy miként élhetett és érezhetett a letűnt korok embere. Ilyenkor hirtelen eltűnik az idő és megelevenedik előttünk a régmúlt; az ostromlott vár hősiesen küzdő katonái, a fáklyák pislákoló fényével megvilágított lovagteremi lakomák, vagy a várudvaron tartott vásárok forgataga. Egyszerre láthatjuk a múltat és a jelent, az utat, amelyen jöttünk és az utat, amelyen ma is járunk.
