A castrumosak Dél-Dunántúl váraiban
A június 17-i, pénteki napon az egész ország területén szétszórva élő várbarátok számára a közös úti célt Dombóvár jelentette, itt rendezték meg a Castrum Bene Egyesület idei háromnapos konferenciáját.
Mivel a honlapon már régóta közreadták a programot és helyszínt, sorra érkeztek meg a várbarátok a Művelődési Házhoz.
Itt fogadott minket Terei György titkár és Hegyi Dóra, aki a regisztrációt intézte. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, hiszen sokan csak évente egyszer, itt tudunk találkozni. A közös témánkat természetesen a magyarországi várak, a várépítészet múltja, jelene és jövője jelenti. Ennek a témakörnek a minél jobban való megismerésére alakult az Egyesület még 1989-ben. A mostani rendezvény sorozat már a 26. vándorgyűlésnek adott helyet.
Miután elfoglaltuk székeinket a nagyméretű teremben, Feld István elnök úr üdvözölte az egybegyűlteket, majd megkérte az előadókat, hogy tartsák meg beszámolóikat. Az előadásokat a nagyméretű kivetítőn pergő képek illusztrálták.
Elsőként K. Németh András a Tolna megyében újabban felfedezett várakat sorolta fel, majd Varga Máté és Molnár István a somogyi várak kutatási eredményeit tárta elénk. Ezt követte Berzence várának feltárása, ahol a sok érdekesség közül csak egyet emelnék ki. A várfal tövében napvilágra került tömegsír öt csontvázának egyikénél arany és ezüstpénzeket találtak, valószínűleg a harcban elhunyt katona összegyűjtött vagyona lehetett. Gere László régész a dicsőséges 1566-os ostromot átélt Szigetvár feltárásáról szólt, amit Berta Adrián a dombóvári „Gólyavár” {Dombai Pál vára} kutatásainak legújabb fejleményeivel zárt le.
A több órányi ülésben kissé elgémberedett tagjainknak igazán jól esett a pénteki nap délutánján kirándulni a közeli Gólyavárhoz és Szigeterdőhöz. Az esti finom vacsora után még a társaság kisebb csoportokra osztódva a terített asztal mellett sokáig beszélgetett vidám hangulatban.
Szombaton 9 órakor kezdődtek az előadások. A tempó feszítettnek volt mondható, hiszen sok-sok előadó osztotta meg velünk töménytelen információját. Legelőbb Fullár Zoltán a georadar jelentőségét mutatta be, várak, kastélyok és mesterséges tavakon álló ház esetében. Majd Hegyi Dóra és Szoboszlay Gergely a budai vár nyugati kertjeiről szerzett adataikat osztotta meg a nagyközönséggel. A régészeti geofizikai kutatásokról mutatott példákat Klembala Zsombor, Mesterházy Gábor és Stibrányi Máté szintén a budai vár környezetében. Őket követte Szabó Renáta és Fullár Zoltán a gellérthegyi objektumok {török erőd, Csillagda és Citadella} feltárásával kapcsán végzett munkálataikkal. A középkori veszprémi várban végzett legújabb ásatásokat Hegyi Dóra és Kékesi Márk ismertette. A sárospataki vár keleti oldalán napvilágra került eredményeket Hegyi Borbála és Jablonkai Dávid tolmácsolta nekünk. A szombat délutáni előadásokkal Nádai Zsófia és Jakab Attila számoltak be kutatási eredményeikről a kisvárdai várról. Ezt a hosszú előadássorozatot délben ebédszünet szakította meg, hogy aztán délután a lábainkat jóleső kiránduláson nyújtóztathassuk ki a hatalmas Nostra-gabonasiló lebontása után kiásott kaposvári vár illetve a napjainkra méltatlan körülmények közé jutott kaposszentjakabi kolostor felkeresésével. Mindkét helyen szakértő tolmácsolással ismerhettük meg a műemléket.
Ezt követően a Cser-csárdában ízletes és bőséges vacsorát fogyasztottunk el.
Vasárnap a Castrum Bene Egyesület nemes tradíciójaként egész napos kiránduláson vettünk részt. A hosszúra nyúlt buszos és autós konvojunk először Döbrököz váránál fékezett le. Bár a várrom megközelítése könnyű és a feltárandó területe kicsi, mégsem történtek még lépések alaposabb megkutatására.
Ugyanígy Tamási vára is még rejtegeti titkait az erdős magaslaton.
Ellenben Ozora és Simontornya tárt kapuval és látványos kiállítótereivel várja a régmúlt idők viharos történelmére kíváncsi látogatókat.
Szöveg: Szatmári Tamás
fotó: Szatmári Tamás, Dobos János, Kovács Lajos
Szerk:SzBK
Hozzászólások
A castrumosak Dél-Dunántúl váraiban — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>