Azért választottam a XXVIII. Vármentő Napokról szóló élménybeszámolómnak ezt a kissé furcsának tűnő címet, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik szót használjam arra a nagyarányú változásra, amely az elmúlt időszakban Szádvárral történik. Hiszen a 2006-ban még bozóttal eltakart, egyre nagyobb mértékű omlásokkal rongált várrom a megmentésére alakult Szádvárért Baráti Kör tagjai és önkéntesei által indított állagmegóvásokban egyre inkább visszanyeri régi formáját, a még álló kőfalak sebei lassan begyógyulnak. Ezen értem a „szépül” kifejezést, míg az „épül” szó alatt olyan objektumok létesítését, amelyek eddig nem léteztek az egykori Bebek-várban. Gondolok itt például a Csigából felvezető lépcsősorra. Tehát összefoglalva a szépülő és épülő műemléket mindenképpen érdemes felkeresni és a változásokat megtekinteni az Aggteleki Nemzeti Park területére látogatóknak.

Az októberi Nemzeti Ünnep idejére meghirdetett programunkat ismét fenyegette a világméretű koronavírus járvány, de szerencsére az állami intézkedések megengedték a rendezvény megtartását. Így hát a vadregényes hegyek között megbújó Szögliget községébe csütörtök délután sorra begurultak a vármentők autói, hogy a Nyárádi Major Turistaház kényelmes szobáiban elfoglaljuk a szállásainkat. Itt találkoztunk Nagy Gábor tagtársunk szüleivel, akik voltak oly kedvesek, hogy elvállalták az étkezéseink lebonyolítását. Azt a sok finom falatot ők adták a tányérunkra, amiért hálás szívvel mondtunk köszönetet nekik. A bőséges vacsora elfogyasztása után még sokáig beszélgettünk a terített asztal mellett.
Péntek reggel kitekintve az ablakon, „fene nagy” köd látványa fogadott minket, eltüntetve a szomszédos hegycsúcson emelkedő Martonyi-adótornyot. Csak ne essen! – fohászkodtunk, miközben testünket a reggelivel erősítettük meg. Majd a gépkocsi-karavánunk elindult a falu házai közül a Ménes-patak völgyében kanyargó, középkori állapotokat idéző úton a hegyi vár felé. A kettős kanyarnál várt minket Szádvár szakácsa, Szabó Miklós a NOVA-ALPIN Kft. vezetője, régi jó barátunk. Az ő kedvességének köszönhetően felzötykölődhettünk a Várhegy északi oldalára a szerszámainkkal együtt. Onnan pedig a bozótirtó fegyverzetünket felrepítette a „lanovka” vagyis a teherfelvonó. Igazán elkényeztetve éreztük magunkat, mi szádvári vármentők!

A munkavédelmi oktatás meghallgatását és megértését annak ívének aláírásával igazoltuk, majd kezdődhetett a vármentés gyakorlati része. Elsőként a külsővár kapujának környezetét tisztítottuk meg a felnövő gaztól, az ágas-bogas tüskés bokroktól. Szaporán nyesegették a göllerollók a zöld dzsungelt, míg Jóska barátom a saját fűkaszáját zümmögtette irtotta a csalánt. Mindenki tudta a dolgát, hiszen nem először tettük a felvállalt vármentő ügy érdekében. Aki pedig megunta a gaztalanítást, az átpártolhatott a furikkal {talicskával} való kőgyűjtésre, amivel a leomlott és szétszóródott kövekből formáltunk csinos halmokat. Így mulattuk az időt, miközben az időjárás hol a derűsebb, hol a borúsabb arcát mutatta nekünk. Ha pedig feltűntek a várkapuhoz vezető szerpentinúton kirándulók, akkor a fákon elhelyezett hirdetmények szövegéhez híven ingyenes várvezetéssel kalauzoltuk őket a patinás falak között. Aki pedig szeretett volna magának valami emléket Szádvárról, annak jó szívvel mutattuk be ajándéktárgyainkat {ismertető füzet, hagyományos és 3D-s hűtőmágnes, pólók és sapkák}, amelyekhez adomány ellenében juthatott.

A második nap tevékenységeiből az aznap érkezett újabb vármentőkkel kiegészülve a legjobban a Szádvár szakácsa által ismételten prezentált sütögetést vártunk, amikor a hatalmas serpenyőben sorra megszülettek a sajtos-füstös lángosok és szádvári „kelgyók”. Biztosan állíthatom, hogy a farkaséhes vármentők éhét sikerült elverni.

De éppen ideje már sort keríteni annak ismertetésére, hogy milyen változások történtek Szádvárban az elmúlt 14 esztendő óta? Ennek illusztrálásához kértem engedélyt Kovács Lajostól, a Szádvárért Baráti Kör Elnökétől, aki még 2006 áprilisában fényképezte végig az akkor még gazdátlan, romos és bozótos Szádvárt.  Az ő fotósorozata képezi az alábbi képek alapját a múltból, míg a saját képeim a jelenlegi állapotokat mutatják be.

A várkaputól délre lévő épület egykoron egy hatalmas földkupacra hasonlított, amelyből erdő tört az égbolt felé.

De miután a Szádvárért Baráti Kör egyesítette erőit a miskolci Herman Ottó Múzeummal, innen is kiemelve Gál Viktor régész szakértelmét valamint a Nemzeti Várprogram grandiózus, 317,5 millió forintos anyagi támogatását, így megindulhatott annak feltárása és megóvása az utókornak. Az állagmegóvási, romkonzerválási terveket Kelemen Bálint, a Közti Zrt. építészmérnöke készítette el. Napjainkra ez a helyiség feltárta titkait, láthatóvá vált a felvezető útra nyíló ágyúlőrése, ajtónyílása, sőt még egy padkával is gyarapodtunk, amely felett évszázadokkal ezelőtt kemence magasodott. Ennek melegítő tüzét kívülről táplálhatták a régi várlakók vaskos fahasábokkal. Az egyes épületek előtt ismertető táblákat fognak felállítani, amelyekből a turisták információhoz juthatnak az egykori rendeltetésüket illetően.

Tovább haladva a külsővár udvarán, jobb kéz felől a megóvott várfal magasodik, benne két kulcslyuk alakú lőréssel. Az egyik eredeti, míg a másikat annak mintájára pótolták. Farkasszemet néz velünk a Német-bástya, amely falának rongálódásait szépen visszafalazták, felső szintjére lépcsősor vezet fel. A vadregényes hegyek felé tökéletes kilátást nyújtó védőmű közepén pózna magasodik, funkciója kettős, hiszen villámhárító illetve zászlórúd.

Tovább haladva a várfal mentén, egy pillantást érdemes vetni a Várhegy északi lejtőjén épült teherfelvonó, a korabeli iratokban „Csiga” néven említett objektum felé is, ahová a tervező jóvoltából hosszú lépcsősor vezet le. De mivel még a cikkem írása idejében annak építési munkálatai zajlanak, így a részletek ismertetése más alkalomra marad.

A külsővár falai a Német-bástya korai rondellájának kivételével teljes állagmegóvásban részesültek, de ugyanez mondható el a középsővár keleti oldalát védelmező Lisztes-bástyáról is. Bizony, összehasonlítva a 2006-os fotókkal, „ég és föld” a változás! Jelenleg már a teljes köríve megóvott, a foghíjas lőrések pótolva, padozattal és várbútorral, vagyis rönkfa padokkal ellátva, ahol megpihenhetnek a vármászásban kifáradt kirándulók.

A következő várrész, amelyet érdemes górcső alá venni, a belsővár kaputornya. Annak kiásott bejárati része a kerékvetővel és szárkövekkel jól illusztrálja egykori nagyságát. A belső terét jelenleg még a leomlott torony óriási törmelékhalmaza fedi, amelyre lépcsősor vezet fel. Annak teteje mondható jelenleg Szádvár legmagasabb pontjának. Az egykori belsővári kaputorony északi falának maradványát restauráltuk, gerendafészkébe pedig a Szádvárért Baráti Körre emlékeztető időkapszulát rejtettünk.

Tőle északkeleti irányban a Lakatos-bástya, míg délre a Porkolábfal hatalmas kőfalai is most már bírni fogják az időjárás zordon viharainak csapásait, hiszen kijavítottuk a sérüléseket rajtuk.

Ugyanez mondható el az Árnyékszék-falról.

Elérkeztünk a belsővárba, amely Szádvár történelmének legkorábbi korszakát idézi fel, itt lakott a földesúri család, közülük pedig a leghíresebb a Bebek főúri família. A szorgalmas kőmíves kezek itt is csodát műveltek, az északi oldalon a várkonyha melletti kőfal, amelynek hézagain már átfütyült a szél, most szilárdan áll. Mellette található az a félköríves rondella, amelynek neve a kutatások alapján megváltozott. Míg régebben Csonka-bástyának, addig napjainkban Szabóház-melletti bástyának hívjuk. Félkörös kőfalában ágyúlőréseken tekinthet ki a látogató, mert most már a padozatára is bátran felmehetünk. A második zászlórúd itt emelkedik.

Tőle déli irányban néhány méterre az Esterházy-palota téglaalap alaprajzú épületéből már kisebb részletet, egy ablaknyílást feltártunk, de a túlnyomó része még törmelékkel borítva őrzi régmúltjának titkait. A nyugati várudvarra átballagva, balkéz felől egy pince üregébe tekinthetünk le. Egykori funkciójáról nagy vita zajlik. Talán a várlakók kocsmáját tisztelhetjük benne? Nincsen még bizonyosság róla, de az biztos, hogy rengeteg, nagyon szép kályhacsempére bukkantunk ennek ásatása során.

A nyugati várrész közepét a grandiózus méretű Sybilla-pince foglalja el. Már számtalanszor kivágtuk belőle a bozótost, hiszen a mély üreget imádják a lágyszárú növények, elsősorban a csalán. Jelenleg még feltáratlan, kutatása hatalmas munkát fog jelenteni a Baráti Kör tagságának. A várnépnek évszázadokig az élelmiszerek tárolására kiválóan alkalmas pince mentén, mintegy biztonsági korlátként is felfoghatóan hosszan nyúlik el a lapidárium {kőtár}. Az itt elhelyezett mázsányi súlyú faragott kövek elsősorban a várkapukhoz köthetőek.

Jelentős eredményeket értünk el a nyugati várudvarnak a Ménes-patak völgye felé eső védőműve feltárását illetően. Mivel a régi inventáriumok {várleltárak} nem említik, így a magam részéről az innen élvezhető csodálatos panoráma miatt elneveztem Szépkilátó-bástyának. Erősen csonka, valószínűleg lebontott kőfalában több lőrés maradványai kerültek elő, egy pince ajtónyílásával egyetemben. Ezen a helyszínen is létesült egy zászlórúd, az itt felállított padon leülve pedig elrévedhetünk a históriás időkről.

Tehát összefoglalva 2020 októberében itt tart Szádvár megóvása, amely cél érdekében 14 esztendővel ezelőtt megalakult a Szádvárért Baráti Kör. Azóta rendszeres időközökben eleinte a Vármentő Napok, majd idővel a Vármentő Hetek eredményeként is szépült és épült ez a történelmi helyszín, Magyarország egyik műemléke.

Köszönet érte minden résztvevőnek!

Képek: Kovács Lajos és Szatmári Tamás
Szöveg: Szatmári Tamás
szerk: SzBK