XXVI. Vármentő Napok

Vármentő Napok, immár huszonhatodszorra!

Huszonhat – ez már gombócból is sok!

Bizony, a címben szereplő szám azt jelenti, hogy már huszonhatodszorra pakoltam be a hátizsákba a vármentéshez nélkülözhetetlen holmikat: a bakancsot, melegséget adó pulóvert, munkáskesztyűt, esőkabátot és persze néminemű dobozos sört. A „rutinos rókák” közé tartozom, hiszen a kezdetőktől fogva részt veszek az Aggteleki-karszt 460 méter magas hegyplatóját koronázó, évszázadokkal ezelőtt a Bebek főnemesi családnak rezidenciájául szolgáló várrom megmentésében.

De nem tudom megunni! Pedig a reggeli felkapaszkodások az „ördögszántással” nehezített ösvényen, az ágas-bogas, vadrózsatövises bokrok által elszenvedett oltások, a leomlott várfalak kövein való botladozások mind-mind okot adhatnának arra, hogy véglegesen búcsút mondjak eme tevékenységnek és valami könnyebben űzhető hobbi után nézzek. De nem, ez nekem tetszik, és senki nem tudna róla lebeszélni. Ugyanezt az érzést látom a társaim arcán is, amikor végre felérünk a külsővár udvarára, lerázzuk magunkról a hátizsákot, letesszük a természettel vívott harchoz felhozott fegyverzetünket, hogy kissé levegőhöz jussunk. Ez a levegő pedig bármilyen fáradságot megér, olyan tiszta!

Körbenézve a hegytetőről, mindenfelé a vadregényes zöld hegyek karéjának látványa fogad, igazi zöld tenger. Sehol sincsenek rohanó autók és kamionok, városi zsúfoltság, ez maga a tökéletes szanatórium a kimerült idegeknek. Ez kell a modern világunk hajszolt emberének!

Valóságos szanatórium

Majd következtek a vármentés már jól begyakorolt folyamatai: a munkavédelmi oktatás ismertetése és ívének aláírása. A lelkes vármentő csapat ostrom alá vette a külsővár keleti oldalán felnőtt bozótost, lassan, de biztosan egyre hátrébb szorítva a patinás kőfalak lábától. Sikerült megtisztítani a terepet a külsővár kapujától kezdve egészen a Német-bástya kanyarulatáig. Beindítottuk a „céges” fűkaszát is, amely által a Szádvárért Baráti Kör fegyverzete a göllerollók kategóriájából jelentős szintet ugrott a nehézfegyverzet irányába. Jól haladtunk, bár néha az időjárás egy-egy futó záporral próbálta a kedvünket szegni.

Déltájban megérkezett a várromba Kelemen Bálint építész, aki a Nemzeti Várprogramban megvalósítandó tervek részleteiről tájékoztatott minket. Bátran leírhatom, hogy mindannyian tűkön ülve várjuk a megvalósítás részleteit! A Várhegyről levonulva este még sokáig beszélgettünk a várbeli tervekről és persze arról, mi történt azóta, hogy tavaly októberben elköszöntünk egymástól. Mert ez a vármentés nem csak egy középkori műemlék megmentéséről szól, hanem az elmúlt évek {bő évtized} során kialakult baráti kapcsolatok továbbéléséről is. Hiszen Szádvár kapcsán barátságok, sőt házasságot eredményező szerelem is szövődött a társaságunkon belül. Még a pénteki nap történéséhez tartozik egy hosszúra, de igen tartalmasra sikerült közgyűlés lebonyolítása is.

Harc a bozóttal és az eredmény

Szombat reggel kinéztem a Szalamandra-turistaház udvarára. Nem esik – állapítottam meg és ez a legfontosabb. Szél úrfi viszont a nap folyamán egyre erősebben tombolt. Szerencsére az aznapi haditerv szerint, ráunva a bozótirtásra, a kőpakolást választottuk, még hozzá a Porkoláb-fal előtti területen, ami szélmentes helyszínnek bizonyult. A már jól bevált módon, láncot alkottunk, így senkinek sem kellett feleslegesen járkálnia, a kisebb-nagyobb várkövek engedelmesen haladtak munkáskesztyűs kezeink futószalagján a kijelölt helyekre.

Kőpakolás

Az egyik rövidke szünetben elmentem a belsővár udvarának északi részéhez, ahol tavaly év végén sikerült pályázati forrás felhasználásával egy újabb várfalszakaszt megmenteni a ledőléstől. Mert bizony a régebbi fotók tanulsága szerint már ez a falszakasz olyan rogyadozó volt, hogy átvilágított a nap a felső köveinek omladékán. Most azonban már újabb haladékot tudtunk neki nyújtani, így unokáink is látni fogják. Ugyanis ez lenne a célunk, a hatalmas területű várrom összes falát megóvni a további pusztulástól, feltárni és állag megóvni. Ha pedig a szerencsés lehetőségek által minőségileg lehetne fejlesztéseket végrehajtani, annak még jobban örülnénk.

A legutóbb pályázat útján megmentett falszakasz

A szombat délutáni vármentésre a koronát Szádvár szakácsa, Szabó Miklós és Csiga bácsi, valamint a kezük alatt szorgoskodó kis kuktacsapat tette fel. A hatalmas serpenyőben sülő legendás sajtos-füstös lángos és a szádvári „kelgyó” ismét osztatlan sikert aratott az egész nap hangya szorgalmalommal dolgozó, ezért farkasétvágyú vármentők körében.

Szádvár szakácsa akcióban

Mondókám befejezéséül szeretném minden részt vevőnek nagyon szépen megköszönni a segítségét, és külön örömünkre szolgált, hogy a Castrum Thorna Polgári Társulás képviselője is segített. Bár azóta mindenki újra visszatért a saját életritmusába, de gondoljunk rá, hogy ott fent messze-messze emelkedik egy olyan várrom, amelyért így közösen csodákat tudunk tenni.

Várunk és a várunk is vár benneteket!

További fotók: Facebook albumunkban

Tavaszi Szádvár

Szöveg: Szatmári Tamás,
fotók: a szerző, j1s, Nagy Gábor,Viktória&Attila, Nagy Zoltán

szerk: SzBK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 + 3 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..