Várak – várromok éjszakája Tornán
Honnan is kezdjem? Mert igazán nem tudom, hol van az eleje. Adott két várrom a határ két oldalán, egymástól alig húsz kilométerre, melyek immár remélhetőleg megmenekülnek az enyészettől: Szádvár és Torna.
Szádváron a Szádvárért Baráti Kör közhasznú egyesület, Tornán a Castrum Thorna Polgári Társulás dolgozik évek óta a várak megmentésén. Természetes hát, hogy évek óta tapogatózik egymás irányába a két csoportosulás, hiszen szomszédvárak vagyunk, közös érdekekkel, lehetőségekkel.
Ebben az évben lépett szintet a kapcsolat, mikor a XI. Vármentő Héten – július végén és augusztus elején – népes csapat érkezett Tornáról, velünk együtt dolgozva a régészeti tevékenységben. Mivel a rövid távolság ellenére az egész hetet együtt töltötték velünk a Szalamandra Házban, volt idő a munka utáni ismerkedésre, eszmecserére.
Ennek eredményeként keltünk útra augusztus 18-án, szombaton hárman, hogy részt vegyünk a Várak és várromok éjszakáján tornai barátainkkal. A program délután kezdődött, így sietség nélkül foglaltuk el szállásunkat a várhegy tövében, majd az alig szűnő forróságban felkapaszkodtunk Torna várához. A felfelé vezető kaptató hasonlít a Szádvárra vezetőhöz, de szerencsére rövidebb, és most semmilyen szerszámot nem kellett felcipelnünk a vállunkon.
Fenn már javában folyt a gyülekező, és rögtön találkoztunk Mackovjakova Helena elnök asszonnyal, Icukával, a Castrum Thorna vezetőjével, és a többi régi ismerőssel, akik igazán emlékezetes vendégszeretettel fogadtak bennünket. Úgy éreztük egész idő alatt, hogy régi barátok közt vagyunk, akik végig gondoskodtak arról, hogy semmiben sem szenvedjünk hiányt.
Lehetőségünk nyílt meggyőződni arról, milyen hatalmas munkát végeztek eddig a vár területén, hiszen nem csak a falakon belül, de jórészt azokon kívül is megszabadultak a romok a mindent elborító gaztól, bokroktól. Tetszett, hogy a felső vár területén meghagytak egy fát, mely mintegy központja lett a programnak, hiszen ott folyt egész idő alatt a gyerekek kézműves programja, ahol az ügyesek jutalmat is kaptak, de senki sem maradt elismerés nélkül.
A várban szlovák és magyar nyelvű vezetésre került sor, és a várfalon kívül az íjászat kedvelői is kipróbálhatták magukat. A program nagyon várt eseménye a kék-fehér egyenruhás muskétások bemutatója volt, akik a rondella belsejében mutatták be tudományukat a falak tetején körben helyet foglaló, egyre gyarapodó közönség előtt. A muskéták elsütése volt természetesen a fénypont, bár néhány kisfiú és kislány hangos sírással adta szülei tudtára, hogy ez nagyon ijesztő dolog.
Ha már a gyerekeket említettem: a rendezők igyekeztek felmérni, hányan vettek részt a rendezvényen. Amikor utoljára láttam, az aláírások száma nyolcvan felett járt már, de bizton állíthatom, minimum százan voltunk sötétedéskor. És láttunk csecsemőt anyja karjában, önfeledten játszó, futkározó nagyobb gyerekeket, fiatalokat és nem csekély számban időseket is. Minden korosztály képviseltetve volt.
Sötétedéskor kigyulladt az elektromos világítás, mely különös hangulatot hozott létre a vár területén. Alant világítottak Torna fényei is, megmutatva, milyen messze vagyunk onnan, egy külön világban, ami aznap este jött létre, melynek minden perce élmény.
Mit hozott, adott nekünk ez az este?
Nagyon sok mindent. Főként közösségi élményeket. A Castrum Thorna tagjainak végtelen figyelmességét, a programokat, a nyüzsgést, a muskétások ismételt, éjszakai bemutatóját, a rengeteg beszélgetést, új ismerősöket, a jövő közös elgondolását. És nem utolsósorban azt az élményt, ahogy fejlámpákkal felszerelve megkezdtük a várból való leereszkedést. Felejthetetlen volt, méltó befejezése ennek a szép napnak.
A szálláson még röviden megbeszéltük a történteket, majd nyugovóra tértünk. Azon töprengtünk, hogyan oszthatjuk meg ezt az élményt majd. Hát így sikerült.
Kovács Lajos szerk: SzBK
Hozzászólások
Várak – várromok éjszakája Tornán — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>