Partnerszervezetünk, a Miskolci MJV Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata megemlékezése:

M E G H Í V Ó

a poznań-i felkelés 60. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre

Ideje: 2016. június 28-án (kedden) 14.00-kor.

Helye: Miskolc, a Szentpéteri kapui 20 emeletes bérház előtti téren

Program:
– a megjelentek köszöntése, a program ismertetése,
– magyar-lengyel Himnusz,
– ünnepi beszéd,
– koszorúzás,
– mise a Diósgyőri vár Szent Hedvig kápolnájában.

Fekete Dénes
elnök

A Poznani munkásfelkelésről
1956. június 28-29

A lengyel szocialista gazdaság katasztrofális állapota, a megoldatlan kérdések halmaza nem várt robbanáshoz vezetett Poznańban 1956 júniusában, ahol kicsiben az játszódott le – a szovjet katonai beavatkozást leszámítva – ami Budapesten október 23-án és az azt követő héten.
A 13 ezer embert foglalkoztató Sztálin Vagongyár munkásaiban a beálló politikai erjedés tudatosította, hogy a gyárvezetés mintegy ötezer embernek évek óta tartozik az elmaradt harminc százalék adókedvezménnyel, amely nemcsak a sztahanovistáknak, hanem minden dolgozóknak járt. Az eltagadott összeg egy-egy munkásra vonatkoztatva kéthavi átlagbérnek felelt meg, amelyért érdemes volt harcolni. Miután az érintett munkások választott küldöttei mind a gyár vezetőivel, mind a varsói Gazdasági Minisztérium döntéshozóival eredménytelen tárgyalásokat folytattak, június 28-án követeléseik érvényesítéséért sztrájkba léptek, és az utcára vonultak. A dátum nem volt véletlen. Ekkor nyílt meg a Poznańi Nemzetközi Vásár számos nyugati kiállítóval, vendéggel, újságíróval, fotóriporterrel. A voltaképpen hetek óta készülő sztrájkhoz, tüntetéshez több tucat poznańi vállalat, üzem, gyár csatlakozott. Így az egyre növekvő tömeg Poznań központjában már meghaladta a százezer embert.
A demonstráció első békés órái is figyelmeztető tanulsággal szolgáltak. A szociális jelszavakkal – „Munkát, kenyeret! Éhesek vagyunk!” – induló felvonulás rövid idő alatt nemzeti-politikai követeléseket hangoztató tüntetéssé alakult át. A kettőt összekötő jelmondat a Kenyeret és szabadságot! lett, amely Szabad választásokat – ENSZ-ellenőrzéssel! felirattal radikalizálódott. További jelmondatok: Le a párttal!, Le a kommunistákkal!, Le Rokoszovszkijjal!, Le a ruszkikkal, igazi szabad Lengyelországot akarunk! Megjelentek a vallásszabadságra vonatkozó követelések is, s a lengyel himnusz mellett a legismertebb egyházi énekek is többször elhangzottak. A tüntetés jellegében beállott úgynevezett nemzeti-politikai fordulatnak az is kiváltó oka volt, hogy a munkásság képviselői nem tudtak kompetens állami és pártvezetőkkel tárgyalni, ugyanis mind a vajdasági, mind a városi párt- és tanácsi vezetők elmenekültek, Varsóból pedig hiába várták a miniszterelnököt, Józef Cyrankiewiczet és a Központi Bizottság első titkárát, Edward Ochabot, nem érkeztek meg. A tüntetők közé csak a Központi Bizottság titkára, Edward Gierek, a KB majdani első titkára merészkedett be, aki nem rendelkezett felhatalmazással arra, hogy ígéreteivel lecsillapítsa az egyre fékezhetetlenebb kedélyeket.
A tétova hatalom sem tárgyalni, sem a tüntetés ellen határozottan fellépni nem mert. Sem a rendőrségnek, sem a katonaságnak nem engedélyezték tűzfegyver használatát. Ezért az egy-két rajnyi erővel megérkező katonaságot vagy rendőrséget, miután megéljenezték, gyakran le is fegyverezték. A tüntetőkben így gyorsan tudatosodott, hogy íme, elég összefogni, elég egy félig-meddig megszervezett tömegdemonstráció, s a rettegett hatalom összeomlik, nincs mit tartani tőle. Ebben a hangulatban elég volt – egyébként valótlan – hírét kelteni annak, hogy az előző napon Varsóban megfordult munkásdelegáció tagjait letartóztatták, s a tüntetők fékezhetetlenebb része máris a központi börtönhöz indult őket kiszabadítani. Mivel fegyvert a börtönőrség sem használhatott, csak vízágyút, nem volt nehéz az épületbe behatolni, s a 230 köztörvényes bűnözőt a tömeg ovációjától kísérve szabadon engedni. A poznańi Bastille elfoglalásával az elszántabbak tűzfegyverhez is jutottak, s így következő céljuk a gyűlölt belbiztonság székhelyének elfoglalása volt. Ez nem bizonyult olyan könnyen feltörhető diónak, mint a városi börtön. Ahol pedig a fegyvereké a szó, ott előbb-utóbb vér folyik. Így történt a belbiztonsági hivatal épületénél is.

Cyrankiewicz és Ochab bűnösen határozatlanok voltak. A miniszterelnök egyébként dél óta a poznańi katonai repülőtéren tétlenkedett ahelyett, hogy a tüntetés helyszínére sietett volna. Szinte fellélegzett, amikor a nemzetvédelmi miniszterhelyettes, az egyébként orosz származású Szergej Poplavszkij-Grohov tábornok a 19. és 20. lengyel páncéloshadosztálynak parancsot adott, hogy mintegy 250 harckocsival nyomuljon be Poznańba, és számolja fel a várost elfoglalni akaró nyugatnémet diverzánsok, amerikai ejtőernyősök és a hazai reakciós földalatti bandák akcióit. Az eligazításon ugyanis a katonák egy része ilyen tartalmú és szellemű tájékoztatást kapott.
A lengyel hadsereg elitegységének határozott fellépése másnapra véget vetett a harcnak, amelyben közel ezer polgári személy esett el és sebesült meg, valamint tíznél több rendőr, katona és belbiztonsági is vesztette életét. Mintegy 750 embert tartóztattak le. Cyrankiewicz a város pacifikálása után rendkívül határozottnak bizonyult: beszédében kijelentette, hogy mindazok kezét le fogják vágni, akik azt a néphatalomra emelik. Az egyetemisták ezért zakójuk egyik ujját szabadon lefegni hagyták, s úgy jártak-keltek a városban. A kérdésre, hogy mi történt, a válasz ez volt: levágták a kezemet.

Romek Strzałkowski
1946.03.20 – 1956.06.28.

1956. június 28-án délelőtt tíz óra körül a város főterén kissé tanácstalanul várakozó tömegben elterjedt a hír: a varsói munkásküldötteket letartóztatták, és a poznani államvédelmi hivatal közeli székházában tartják őket fogva. Az események e ponton döntő fordulatot vettek. A felháborodott, egyszeriben türelmét vesztett tömeg behatolt a városi tanács épületébe. A pártiroda alkalmazottai persze semmiféle ellenállást sem tanúsítottak, inkább ész nélkül elmenekültek. A tüntetők fehér zászlókat tűztek ki a vár tetejére, ezzel hirdetve: a kommunista hatalom megadta magát a népnek. A sokaság nemsokára a vajdasági pártbizottság épületét is birtokba vette. Az euforikus állapotba került emberek szobáról szobára jártak, és letépkedték a vörös zászlókat meg a különféle pártvezérek arcképeit. A pártbizottság homlokzatára hatalmas betűkkel felpingálták: „Ez a ház kiadó!” Más helyekre pedig azt írták: „Kenyeret!”, „Szabadságot!”
Ám a tüntetők ennyivel nem érték be: a néhány száz méterre magasodó államvédelmi székházat is megostromolták. A főbejáratot a rettegett elvtársak már egy órával korában elbarikádozták, mi több, Varsóból fiatal biztonsági szolgálatosokat hívtak. A tüntetők fél tizenegykor küldöttséget menesztettek a székházba, de az államvédelmisek vezetője nem volt hajlandó tárgyalni. Helyette parancsot adott az embereinek, hogy vízágyúkkal tisztítsák meg az épület előterét. A tömeg a vízsugarakra kőzáporral felelt, miközben azt skandálta: „Ma végzünk veletek!”, „Le a komcsikkal!”. Tizenegy órakor pedig megtörtént az, amire néhány nappal korábban még senki sem számított: eldördült az első lövés. Egy államvédelmis adta le a székházból – újabb lövések követték, majd elkezdett csattogni egy géppisztoly. Sebesültek és halottak maradtak a téren. Köztük egy kilencéves fiúcska, név szerint Bronislaw Król. A tüntetők azonban nem menekültek a helyszínről. Sokan még csak fedezéket sem kerestek maguknak. Különösen az a fiatal kalauznő kínált vonzó célpontot, aki két kolléganője társaságában a nemzetiszínű zászlót lobogtatta.
Fél tizenkettő körül már volt mivel visszalőni: a tüntetés fegyveres felkeléssé alakult át. Ekkor játszódott le az a jelenet, amely a poznani fekete csütörtök jelképévé vált. A
A szemtanúk állítása szerint az államvédelmisek székházának ablakából egy vörös hajú nő tüzelt a leghevesebben. Ő vette célba a kalauznők zászlót lengető kis csoportját is. Sorozata megsebesített két kalauznőt, egy tizenkét éves gyereket, továbbá megölt egy vasutast. A zászló, akár egy hatásvadász módon megrendezett filmjelenetben, arra hullt, aki tartotta: fehér színén átütött a vér. A zenei általános iskola egy tizenhárom éves kisdiákja, Romek Strzałkowski emelte a magasba, és a golyózáporra ügyet sem vetve megindult vele az épület felé. A fiút délután holtan találták az államvédelmi székházhoz tartozó járműtelepen. Pisztolylövéssel közvetlen közelről végeztek vele. Később tisztázni akarták meggyilkolásának körülményeit, de eredménytelenül.

A poznan-i fiatalemberhez hasonlóan az 1956 októberi események során Miskolcon a 13 éves Misley Emese volt a lövöldözések ártatlan áldozata.

Az anyagot az internetről összeállította: Fekete Dénes