10 év Szádváron

Kenéz Andrea sorozata, 6. rész

szadvar10_vilag

Tomatás Tímea – Szatmári Tamás:
Megalakult Szádvár Baráti Köre

Várak, kastélyok, templomok, 2007/1. szám

beolvasás_1old_1 (FILEminimizer)

beolvasás_2old_2 (FILEminimizer)beolvasás_3old_2 (FILEminimizer)

Megalakult Szádvár Baráti Köre

Gyermekkorom óta járom a zöldellő hegyeket koronázó középkori várakat, hogy az évszázadokkal ezelőtti történelmi események színhelyeit tanulmányozzam. Örömmel láttam, ha helyreállításba kezdtek egy-egy várromnál, de mindig elszomorított a gazdátlanul omladozó erősségek sanyarú állapota. Ezért jött kapóra az Interneten működő váras Fórumban megismert Kárpáti Tamás ötlete, hogy a romjaikból örvendetesen újjászülető zempléni várainktól távolabb, az Aggteleki-hegységben, egy 460 méter magas sziklatetőn, a sűrű növényzettől szinte elborított Szádvár érdekében fogjon össze a várakért rajongók tábora.

1. kép: Várbarátok csoportja Szádvár romja előtt

Az éjszakákba nyúló virtuális beszélgetések közben sorra kerültek terítékre a fantasztikum világába hajló és a realistább ötleteink. Végül megszületett közös elhatározásunk, mely szerint együttesen rászánunk egy hétvégét, hogy a határ menti Szögliget községbe utazva, a közeli hegyen emelkedő Szádvár területét megtisztítsuk az elburjánzott növényzettől, ezzel is elősegítve a középkori műemlék új életre keltését.

Csapatunk természetesen kapcsolatba lépett azon hatóságokkal, amelyektől segítséget vártunk. Nélkülük meg sem kezdhettük volna terveink első lépéseit. Ezért a tényleges munka előtt sor került egy megbeszélésre, melyen részt vettek az Aggteleki Nemzeti Park, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, Északerdő Erdőgazdasági Zrt., a Galyasági Településszövetség képviselői, Szögliget polgármesterasszonya, illetve csapatunk is képviseltetve volt. Bár az elképzelések nem minden téren találkoztak, a résztvevők egyetértettek abban, hogy a vár érdekében cselekedni kell.

2. kép: Szádvár és környéke

Szádvár az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi területén emelkedik, az ő részükről kaptuk a legtöbb segítséget, melyet Rózsa Sándor (ANP) koordinált. Mivel eddig a kirándulók számára általában a barlangjairól volt híres a környék, most szeretnénk kissé ráirányítani a figyelmet az egykori Torna vármegyében fekvő Szádvárra is, hiszen az ország egyik legnagyobb kiterjedésű, nevezetes várromjaként igazán megérdemelné a gondoskodó kezeket.

A lázas tervezgetések után végre elérkezett a pénteki nap, amikor a lelkes várbarátok meglepték a magas hegyek között megbújó Szögliget községét. A település Miskolc városától északi irányban, az Aggteleki-hegység peremén helyezkedik el. Igazi zsákfalu, innen már nem vezet tovább az út, a vidéki idill tökéletes csendje fogadja a vándorokat. Szállásunkhoz érve kíváncsian vártuk a többiek érkezését, hogy az addig csak az Internet virtuális világából ismert társaink vajon milyenek a maguk hús-vér valóságában? Jómagam állíthatom, hogy a megismert személyek egytől egyig remek, tettre kész emberek, akik nagy lelkesedéssel várták a másnapi munkakezdést. A szombati napon kezdetét vette a szádvári kaland. A Vár-hegyre való feljutásban az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai siettek segítségünkre terepjáróikkal. Zötykölődés az autóban, majd a kanyarokban egymásra borulás, minden gödröt megérezve testünkön, de nekünk tetszett, mert most testközelből éreztük a jelszót: Vissza a természetbe!

3. kép: Kilátás a várból Szögligetre

Lelépve ismét a szilárd anyaföldre, néhány perces kaptató után megérkeztünk a „csata” színhelyére, Szádvár romjai közé. Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa, Mihalik Imre rövid oktatást tartott nekünk a munkavégzésről, elvégre veszélyes szerszámokkal fogunk dolgozni egy mély üregekkel és omlatag kőfalakkal teli, meredek hegyoldalakkal határolt várromban. Kialakult a munkamegosztás, mely szerint a szakképzett emberek előbb kivágták a kisebb fákat és bokrokat, az egybegyűjtését pedig mi elvégeztük. Voltak, akik motoros kaszával járták be a négy várudvar területét, hogy a nagyra nőtt füvet és csalánt levágják. Ahogy teltek az órák, erőfeszítésünknek egyre nagyobb látszatja lett, sorra szabadultak ki a középkori várromnak eddig bokroktól eltakart részletei. Először a nyugati várudvar közepén, a talajba mélyített hatalmas pince mutatta meg magát. Egykoron sok hordó jóféle bort rejthetett magában a gyomra, melyeket a pincemester oly féltő gonddal jegyezhetett fel a lajstromába – gondoltam szemlélődve az egykori pince területén.

4. kép: Szádvár, 17. század végi metszeten (fantáziakép)

Majd a déli várfalnak a császári zsoldosok által 1685-ben felrobbantott maradványai tárultak szemünk elé, hol egy kisebb torony alapjai, hol egy vaskos olaszbástya formájában. Én legjobban egy teljes épségben megmaradt, kulcslyuk alakú lőrésre csodálkoztam rá, ahol évszázadokkal ezelőtt egy marcona zsoldos tekinthetett ki az ostromlók hadára. Szeretném őszinte elismerésemet kifejezni mindazoknak, akik részt vettek az első szádvári munkatúrán, szabadidőt, pénzt és energiát áldozva e nemes cél érdekében. A fárasztó munkanap után estefelé ismét összegyűlt a társaság, hogy egymás szavába vágva megosszuk élményeinket.

Összegezve a teljesítményünket, sikerült levágni Szádvár egész területén a füvet, megszabadítottuk a nyugati pincét és a déli várfal előtti hegyoldal egyharmadát a bokroktól. Még szombat este megtettük az első lépést kezdeményezésünk hivatalos formába öntése felé, mivel a jelenlévők megalakították a Szádvárért Baráti Kört. Közösen elhatároztuk, hogy a lehetőségekhez képest igyekszünk évente többször is ilyen munkatúrákat véghezvinni, hogy először a várrom körüli bozótirtásban, majd a remélhetőleg elinduló régészeti feltárásban is segítő kezet nyújthassunk a szakembereknek. Még késő éjszakába nyúlóan beszélgettünk a másnapi teendőkről, de sajnos az időjárás vasárnap nem volt kegyes hozzánk. Eleinte csak szemerkélt az eső, de később zuhogni kezdett, ami lehetetlenné tette a szerszámokkal való munkavégzést. Pár órára azért így is felmentünk a várhoz, és a magunkkal vitt zsákokba összegyűjtöttük a szétdobált hulladékot, majd mintegy bátorságpróbaképp leereszkedtünk a középkori időkből fennmaradt „Csiga” helyén, a meredek hegyoldalon.

5. kép: A várfal közvetlen környezetének kitisztítása

Vasárnap délután a borús hangulatot eloszlatta, hoyg megjelent körünkben Halász Ágoston régész, aki Szádvárról írta egyik tanulmányát. Vele beszélgettünk a későbbi lehetőségekről és arról, hogy vajon mi hogyan segíthetnénk elő az elfeledett műemlék mielőbbi megóvását. Szó szót követett, nyugodtan leírhatom, hogy a lelkesedés töretlen maradt, így már mindannyian várjuk a tavaszt, hogy március közepén ismét összegyűljünk Szádvár érdekében!

További információkat a lelkes várvédőkről és Szádvárról az alábbi weboldalon lehet megtudni: http://szadvar.karpi.com/cimlap.html (A jelenlegi elérhetőség: Szádvárért Baráti Kör SzBk)

6. kép: A középső és a belső várat elválasztó fal (Kun Anita)

Örömmel adunk hírt a vármentő civil kezdeményezésekről, különösen, ha az amatőr várbarátok az adott területtel foglalkozó kutatók segítségét is igénybe veszik. Bár Szádvár területét már többször megtisztította az erdészet, napjainkra ismét elborította a bozót. Reméljük, hogy az ismertetett vállalkozás nem marad folytatás nélkül, hiszen a természet gyorsan újra birtokba veszi a magára hagyott várromot. Sok sikert és kitartást a nemrég alakult Szádvár Baráti Köre társaságnak! Azoknak, akiknek a cikkben leírtak felkeltik az érdeklődését a vár iránt, ajánljuk a vár történetével foglalkozó alapvető tanulmányt, amely Détshy Mihály tollából jelent meg „Szádvár” címmel Perkupa-Miskolcon, 2004-ben a Galyasági Telepü-lésszövetség és a Dominium Könyvkiadó és Marketingkommunikációs Bt. kiadásában. (szerk.)

7. kép: Bozótirtás után a falak is jobban látszanak (Kun Anita)

Szerkesztette: SzBk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − 12 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..