Várjáró Magazin 28. szám

Dimény Áron: Füzérkő és ködfolyó / Tállya – vaddisznók tanyája

Várjáró Magazin 28. szám, Dimény Áron: Füzérkő és ködfolyó / Tállya – vaddisznók tanyája

Olvasgattam az előttem szólók írásait, és azt láttam, hogy szép számban vannak köztük tudományos dolgozat jellegűek, illetve van néhány út- és túraleírás. Nos, az enyém inkább az utóbbira fog hasonlítani, viszont más megközelítésből!

1.

Ez a rész a tevékenységünkről szól, amit röviden vadkempingezésnek lehet nevezni. Részletesebben: úgy túrázunk, mint Ray Mears, csak a mi esti célpontjaink romvárak; azaz több napon keresztül, hegyen, várromok között igénytelenkedünk, amit mindannyian nagyon szeretünk, mert hangulatos a tűznél sütni, kint aludni a pusztuló kövek között, a csillagok alatt, ahol senki nem jár.

Általában ketten megyünk egy országos cimborámmal, de néha hárman vagy többen is szoktunk. Indulás előtt tervet készítünk az oda- és visszajutásról illetve a várak közti gyaloglásról vagy tömegközlekedésről (mivel még nem nyertünk a lottón, hogy terv nélkül, „lesz, ami lesz” alapon ott ragadjunk valahol még 1-1 napokra). Túrázáskor igyekszünk csak papírtérképet és iránytűt használni. A természetvédelemre teljes mértékben odafigyelünk.

Csak számunkra érdekes várakat látogatunk meg, amiket három szempont szerint osztályozunk 1-5-ig: rom, azaz, hogy mennyi rom látszik; kilátás, azaz, hogy a helyről milyen kilátás nyílik; elhelyezkedés, azaz, hogy mennyire eldugott. Turista látványosságokat vagy településtől kb. 1 km-en belül és/vagy lankás helyen lévő várakat nem keresünk fel. Illetve nem nagyon keresünk fel kilátás nélküli helyeket, ahol nincs látható rom.

A legtöbbször 4 nap, 3 éjszakára megyünk 3 várhoz. Ehhez csak a legfontosabbakat pakoljuk össze (pl. ruha csak 1 száraz váltó elég; sátor nehéz, nem kell, helyette mezőgazdasági fólia; viszont kell sok műanyag flakon a vízhez, drót, ásó, stb.), plusz a kaja. Vizet – ami egyébként a legeslegfontosabb – útközben szerzünk faluban vagy forrásból. Egy hegyre kész hátizsák az első napon 4 napra kb. 25 kg (jó sok víz van benne).

Tehát mi nem kutatunk, nem írunk tudományos esszéket a várakról. Mi csak meglátogatjuk őket, és ott alszunk. Mindent, amit tudni akarunk róluk a http://jupiter.elte.hu/-ról szerezzük be. Egyébként nagyjából az érdekel, hogy a várépítési kampány előtt vagy után építették-e, rendeltetésszerűen használták-e vagy sem, és hogy mikor pusztult el. Van még egy oldal (http://www.varbarat.hu/), de ott néha olyanokat tudnak írni, hogy azt hanyagoljuk, de minimum elosztjuk 2-vel.

És most következzenek a konkrét várleírások a kb. 20, a nagyközönség előtt közel ismeretlen, a fent leírt osztályozásunknak megfelelő vár közül válogatva, amelyeknél aludtam is.

2A

 Először a Füzérkő nevűt választottam.

2015. júniusban sikerült eljutni a várhoz egy dél-bükki Alsó-kecskevár – Füzérkő – Ódorvár túra alkalmával. Pénteken Sályról indultunk az Alsó-kecskevárhoz, ami az utolsó buszmegállótól kb. 6,5 km. Aznap este csak három csepp eső esett, szerencsénk volt, mert körülöttünk sok gyanús felhő volt.

Másnap közvetlenül indultunk Füzérkőre, de mivel a vizünk fogytán volt (16,5 liter 3 főre), be kellett ugranunk Répáshutára. A várhoz közelítve láttuk – amit a térképen is -, hogy szakadék veszi körül kb. 80-100 m-es hirtelen szintemelkedéssel, ezért csak hátulról tudjuk megközelíteni. Ez rátett még 1-2 km-t az aznapi túrára. Elkezdtük megkerülni az utakat követve, melyek szintén csak körülbelül vannak jelölve a térképen. Végül elértünk egy olyan ponthoz, ahol a várhegy pontosan keletre látszott. Valami elfeledett erdészút vezetett a bozótba és a másik, egyetlen út pedig nem a kívánt irányba kanyargott el. Tehát rávettem a többieket, hogy menjünk egyenesen keletre. Végül így tettünk, és a fél órás bozótharcnak meg is lett az eredménye: felértünk a gerincre, melyen a vár volt valahol. Mivel van annyi térképolvasási és túrás tapasztalatunk, hogy tudjuk, hol vagyunk a térképen, elindultunk a gerincen a vár felé, és hamarosan meg is érkeztünk arra a helyre, amit mi „várnak” sejtettünk. Ez volt aznap 19,5 km még mindig 20-25 kg-os hátizsákokkal. Egyébként visszafelé egy sejtett út felé mentünk, de mint kiderült, az sem út volt, így mindenki boldog volt, hogy előzőleg a bozótban küzdöttünk egy kicsit.

Fent voltunk egy hegygerincen a Hór-völgy fölött, egy tisztáson kb. 180°-os kilátással. A „várról” a legjobb kép a következő:

Füzérkő egyetlen látható romja (A kép forrása: http://jupiter.elte.hu/)

Füzérkő egyetlen látható romja (A kép forrása: http://jupiter.elte.hu/)

Ezt nem láttuk (biztos magas volt a fű előtte), de láttunk egy helyet, ahol a füvet megbolygatták, és alatta előtűnt az a tipikus meszes törmelék. És láttunk mást is!

Viszont előtte egy kis történelem. A hajdani vár kis alapterületű volt. A tatárjárás után a várépítési kampány idejében épült, de ennél többet nem sokat tudnak róla. Hadd idézzek:

„… Az említett oklevél a történészek előtt már régóta ismert volt, a vár tényleges maradványait azonban több bizonytalan és téves feltételezés után csak a közelmúltban sikerült azonosítani Füzérkő sziklás csúcsa mögött, a keskeny gerinc egyik kiemelkedésén.”

De – mint ahogy feljebb említettem – a többi (csekély) infó itt található: http://jupiter.elte.hu/. Közvetlen link sajnos nem lehetséges az oldalon a várakról.

Letáboroztunk. Aznap a hosszú séta miatt csak szalonnasütést terveztünk, amit nyugodtan meg is valósítottunk. Közben ránk sötétedett. Valami vadkutya üvöltött a völgy túloldalán, amire nem sokára rájöttünk, miért: kezdtek eltűnni a csillagok, és egyre jobban dörgött. Már összepakoltunk, mikor elhatároztuk, hogy elővesszük a fóliát, de akkor már csak annyi időm volt, hogy a fólia alatt felvegyem az esőköpenyt. Kb. éjjel 11-kor fél óra alatt leesett 8-10 mm eső. Hú, de szuper volt a fólia alatt üldögélni az esőben! Hasznos dolog túrázáskor a strapatelefon és a barlangászlámpa; azokkal elszórakoztunk kicsit. Aztán ültünk még fél órát, mire elő mertünk jönni.

Szakadó esőben a fólia alatt, (Rajz: Swx)

Szakadó esőben a várhegyen, (Rajz: Swx)

A távolban óriási villámok (ld. rajz): 5 másodpercenként 1 villám, a fényvetőm fényében meg suhantak át rajtunk a felhővégek. Néztük egy darabig, aztán mentünk aludni. De a másnap hajnali látvány, az volt ám a valami! Az alábbi kis videó mindent megmutat erről és a helyről is.

Füzérkő és ködfolyó (Botya HD videója):

Délelőtt megszárítottuk, ami elázott, elmentünk még a gerinc végére, megcsodáltuk a jobb kilátást onnan is, majd kényelmesen elindultunk az Ódorvárhoz, ami már csak 4,5 km-re volt. Majd következő nap, hétfőn Bükkzsércen (4,5 km) keresztül haza.ű

Tőlünk a „vár” a következő osztályzatot kapta:
– Rom: 1. Szerintem ezt nem kell magyarázni.
– Kilátás: 3. A 180° miatt, és hogy a túloldali hegyvonulat magasabb.
– Helyzet: 5 🙂

De az esti vihar és annak hajnali eredménye természetesen megötszörözte az élményt.

2B

A következő élményünk Tállyára vezet most.

2013 augusztus elején indultunk útnak. Ez alkalommal egy gönci „klastrom” – Amadévár – tállyai vártúrát szerveztünk magunknak. Meleg, száraz időt fogtunk ki erre a hosszú hétvégére.

Vonattal akartunk Göncig menni, mert hát az kényelmesebb, de nem kellett volna az aznap egyetlen megfelelő, két csatlakozásos lehetőséget választanunk, mert egy utas, a kutyája és a kalauz miatt késett az IC, így nem értünk el semmit.

Az utazás átszervezésével végül beértünk Göncre, ahonnan 5,5 km gyaloglás után kis eltévedésekkel naplementekor megérkeztünk a kolostor romjaihoz. Szerencsénkre jól kiépített tűzrakó hely fogadott minket rengeteg fával, ezért nem kellett fát és követ keresve botladoznunk a sötét erdőben. Szép nagy romok vannak ott, de kilátás nincs. Első este szalonnát sütöttünk. Találkoztunk egy 2 fős társasággal is, ami nagyon ritka egy ilyen túrán.

Másnap gond nélkül átgyalogoltunk a 3,5 km-re lévő Amadévárhoz. Ez a rom nem túl látványos, viszont jó a kilátás és érdekes a hegygerinc. Az aznapi izgalmat a vízszerzés jelentette, mivel egyedül mentem le a faluba, eltévedtem és az úttalan utakon elbizonytalanodtam, hogy biztosan akarjuk-e mi azt a vizet. Végül a józan ész győzött, és egy kis késéssel ugyan, de meglett a víz: 11 liter. Estére pörköltet csináltunk.

Harmadnap visszamentünk Göncre a már felderített úton, és onnan busszal, egy átszállással mentünk tovább utolsó úti célunk felé, mivel valahogy nem volt kedvünk 35-40 km-t gyalogolni odáig.

Megérkeztünk Tállyára. Állítólag egyik ükapám ott született. Meg is találtam a nevét egy I. világháborús obeliszken. És állítólag nincs is ott vár – mondták nekünk. De mi tudtuk, hogy van, és a térképről láttuk, hogy a vár közelébe csak erdészeti út vezet a várhegy hágóján keresztül, ami kb. 4,5 km távolságot jelent. Elindultunk hát arra. A faluból kiérve először szőlősökön vitt keresztül az utunk, ahol semmi árnyék nem volt. Talán meredeken, hegynek fel gyalogolni az erdőben jobb, mint lankásan a napon. Ismét eltévesztettük az irányt, és nem a sejtett erdészútnál lyukadtunk ki, de úgy döntöttünk, most azonnal felküzdjük magunkat a gerincre, aztán onnan majd megkeressük a várat. Sűrű fenyőerdővel kezdődött a küzdelem. Ott cakkozódott ki a polifoamom széle, azóta patinás. Egyébként visszafelé már könnyebb volt az „út” irányába elindulni, de akkor tudtuk meg, hogy milyen jó, hogy nem mentünk megkeresni előző nap: egy hasadék volt tele bedőlt fákkal. Mászás közben néztük azért az irányt, hogy egyből a várhoz érjünk, ha lehetséges, és sikerült is.

Az internetes képeken sokkal jobban néz ki a vár, de mi csak vaddisznó tanyát és pár falmaradványt találtunk. Valóban, a várhegy tetején, a várdombon olyan sűrű volt a növényzet, hogy az alacsony termetű vaddisznók hasonlóan alacsony járatokat vágtak bele. Amennyire csak lehetett, felderítettük a terepet, és a képekről való emlékeinkkel hasonlítottuk.

Tállya romjai (fotó: Dimény Áron)

A várárok (fotó: Dimény Áron)

Közben azon gondolkodtunk, milyen jól nézne ez ki, ha egy kicsit ki lenne tisztítva. Persze szigorúan meg kell tartani az ismeretlenség homályában. A várárok egy része egész jól kivehető volt, benne a fal belehullott köveivel. A várdomb közepe táján volt az a néhány rom, ami mintha egy folyosó elágazását és egy kis szobácskát formált volna. Erre az egészre rá volt rakva egy beton fő mérési pont földméréshez. Talán csak egy részletet nem találtunk meg, amiről láttunk képet előzőleg.

Folyosó maradvány (háttérben egy fő mérési ponttal) (fotó: Dimény Áron)

Folyosó maradvány (háttérben egy fő mérési ponttal) (fotó: Dimény Áron)

A fák alatt egy remek kis tisztáson telepedtünk le, és főztünk egy finom slambucot. Kilátás sajnos nem volt. Aznap este nagyon jót aludtunk, mert biztosak voltunk benne, hogy itt a madár sem jár.

Másnap visszamentünk Tállyára és onnan további kalandok nélkül haza.

Most a vár történelméről is essen pár szó.

A hagyomány szerint már az Árpád-korban állhatott ott valamilyen erősség viszont a mai várat feltehetőleg a tatárjárás után építették. Birtokosainak nevét nem ismerjük a XIV. század végéig, akkor a Debrői családé volt. Ezután több tulajdonosa is volt csaták, adományozás, megvétel és cserék útján. A várat a XVI. században, I. Ferdinánd uralkodása idején egy csata után lerombolták, utána nem épült újra. A birtoknak ezután is több tulajdonosa volt, végül az akkori tulajdonos, I. Rákóczi György felesége Lórántffy Zsuzsanna rendelkezésére 1650-ben a még álló részeket elbontották, és anyagából a faluban gazdasági épületeket építettek.

A vár egykori kövei (fotó: Botya)

A vár egykori kövei (fotó: Botya)

A tulajdonosi jogviszony változásairól részletesebben itt lehet olvasni: http://jupiter.elte.hu/.

Tőlünk a „vár” a következő osztályzatot kapta:
– Rom: 1. Nagyon kevés volt, az is bozótban.
– Kilátás: 1. Nem volt.
– Helyzet: 5 🙂

A mindentől elzárt hely hangulata viszont megduplázta az élményt.

Szöveg: Dimény Áron
Szerk.: Várjáró Magazin


Hozzászólások

Várjáró Magazin 28. szám — 1 hozzászólás

  1. Kedves Áron,

    cikke felidézte bennem a 15-20 évvel ezelőtti időket, amikor az első napon a zsákom súlya 22 kiló volt, igaz csak 4 l vízzel, de a sátorponyva is benne volt (a fémrészeeket egyszem kedvenc házastársam cipelte :-)). Igaz, mi logisztikailag – értsd: településközelibb – jobb várakat néztünk bennük éjszakázva, de azért a vízzel-viharral nekünk is voltak kalandjaink. Csak akkor még egy digitális videókamera 250 ezret kóstált, így nekünk a látvány főleg a “retinára” mentődött. A túraleírásaikat kifejezetten hasznosnak látom.

    Jó volt olvasni, h szenvedélyükért a mai fiatalok is képesek minden őrültségre 🙂

    Köszönöm a beszámolót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − tizenkettő =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..