Szatmári Tamás: Egy zsoldosvezér élettörténete a XVI. századból

A január hónap Szádvár históriájában mindörökké az 1567-es nagy ostromhoz fog kötődni, hiszen a várbirtokot kisebb megszakításokkal már évszázadok óta birtokló Bebek főnemesi családtól ekkor vették el véglegesen egy ostrommal. Tavaly ilyenkor a várvédők élén álló Bebek Györgyné, született Patóchy Zsófia úrnőről regéltem – ebben a bejegyzésben –, most illőnek tartom bemutatni az ellentábornak parancsoló embert is.
Ő Lazarus Freiherr von Schwendi. Mivel szeretjük magyarosítani a nehezen kiejthető idegen neveket, sokkal közismertebb Schwendi Lázár néven. Ezért a továbbiakban e névvel említem magam is.

Schwendi 1522-ben látta meg a napvilágot Ausztria Voralberg tartományában fekvő Mittelbiberach településén. Apja, Rutland von Schwendi, igazi nemesúr, nagybirtokkal, aki a Habsburg-uralkodók alatt vitéz katonaként szerzett dicsőséget. Eddig rendben is volna a családfa, de az anyai rész bizony kifogásolható. A gyermek ugyanis nem a törvényes feleségtől, hanem a nemesi famíliát kiszolgáló egyik cselédlánytól született. Apollónia Wenknek hívták azt a leányzót, aki feltehetően szépségével csavarta el a vitéz katona fejét.
A korszak hithű katolikus felfogásában a szerelemgyerek státusza szégyennek számított. Persze máshol is előfordultak ilyen esetek, gondoljunk csak Mátyás királyunk házasságon kívül született fiára, Corvin Jánosra. A vitéz generális jó apjának bizonyult balkézről való fiának, hiszen két esztendő múltán sikerült elérnie, hogy az uralkodó törvényesítse, így hivatalosan is az örökösének mondhatta a gyermeket. Ebből azt gondolom, hogy más fia nem lehetett a vitéz katonatisztnek,  és ezért lehetett eme sarja törvényesítése ilyen fontos számára.

A XVI. században egy teljes jogú nemességgel rendelkező fiúgyermeknek a katonai pálya jelentette a leggyorsabb, bár egyben legveszélyesebb karrier lehetőségét. Az Európa középső részét elfoglaló, óriásivá növekedett Habsburg-birodalom határait folyamatosan veszélyeztették a külső támadások, nagyon kellett a katona a megvédésükre.
Schwendi előbb a svájci Baselben, majd az akkor még a Német-Római Császársághoz tartozó Strassburgban élt hosszú esztendőkig. Egy 1546-ból származó adatból tudjuk, hogy V. Károly császár szolgálatába állt, akinek birodalmában a közkeletű szólás szerint „sohasem nyugodott le a Nap”.

A Német-Római Császárság területén a kiéleződött vallásháborúban már csapatok vezénylésével bízták meg, itt szerezte meg azokat tapasztalatokat, amelyek alapján a harcászati elvek átalakítását kezdeményezte. A középkori lovagi hadviselést a tűzfegyverek megjelenése a harcmezőkön alapvetően megváltoztatta. Az uralkodónak hűséggel tartozó és parancsára teljes páncélzatban, lóháton harcoló nemesek helyett a zsoldon felfogadott, részben már puskákkal felfegyverzett gyalogos katonák vették át a csatadöntő szerepet. A nagyméretű alakzatokban felsorakozott gyalogság több csatában bizonyította erejét a régi módon, lovasrohamokkal próbálkozó lovagokkal szemben. A puskagolyó átüti a legerősebb páncélt is – szűrhették le a korabeli hadvezérek a tapasztalatot, így a lovagi hadviselésnek végképpen leáldozott a harcmezőkön.

Schwendi Lázár szépen haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, 1552-ben lovaggá avatták Metz város ostroma idején. Ezzel elérte azt a nemesi címet, amivel már a Habsburg udvar felsőbb köreibe is bejuthatott. 1553-ban feleségül vette a nemesi származású Anna Böcklin von Böcklinsaut. Ebből a frigyből egy fiúgyermekről van tudomásunk (Hans Wilhelm +1609). Az 1556-os esztendőben Németalföldön harcolt a császári hatalmi pozíciók érdekében. Tudjuk, hogy már Habsburg I. Ferdinánd is tervbe vette, hogy a birodalom keleti határát fenyegető török és vele szövetséges erdélyi hadak ellen a Magyar Királyságba rendeli, de erre csak fiának, Miksának 1564-es trónra lépése után került sor.

A következő esztendőben, mint felső-magyarországi főkapitány, Kassa város székhellyel vette át a terület feletti parancsnoki jogkört. Azonnal a tettek mezejére lépett, mert elindította az oszmán vazallus János Zsigmond elleni hadjáratát. Hadvezéri zsenialitására jellemzően figyelembe vette, hogy a Tokaj várát védelmező Tisza és Bodrog folyók a zord hidegben befagynak, így a jég hátán könnyebben megközelíthetőek. Februárban, tíznapi véres ostrom után, 7000 német zsoldosával sikerült elfoglalnia Tokaj várát, majd megszállta Szatmár, Erdőd és Nagybánya vidékét. Ez utóbbi a pénzverdéje miatt volt fontos a generálisnak. Szeptemberre azonban megfordult a katonai helyzet, mert az erdélyiek török segítséggel meghátrálásra kényszerítették Schwendit.

Az 1565-ös év kapcsán még egy momentumról kell említést tenni. Schwendi Lázár a tokaji győztes ostrom után a Hegyaljáról szőlővesszőket küldetett elzászi birtokaira, amelyek akkoriban a Habsburg-birodalomhoz tartoztak. Az ebben az időszakban telepített szőlőbirtokokból kinyert bort nevezték évszázadokig Tokay d’Alsace-nek, utalva eredeti származási helyükre. Hosszú pereskedés után tudta a magyar állam elérni a közrlmúltban, hogy a ma már Franciaországhoz tartozó szőlőültetvények nedűjét ne a védett magyar névvel forgalmazzák a francia borászok. Aki eljut nyugat-európai útja során az elzászi Colmar városába, annak főterén ott láthatja magasodni Schwendi generális szobrát. Kezében azonban nem kardot vagy más fegyvert tart, hanem szőlővenyigéket, amik Tokajra utalnak.

1566 elején a generális emlékiratot küldött fel a bécsi Burgba Habsburg Miksa császár és királyhoz. Ebben leírta serege siralmas állapotát. Mind a zsoldosok hópénzének gyakori elmaradása, mind a fegyverzet hiányossága erősen visszavetették a sereg ütőképességét. De javaslata szerint a velük szövetséges magyar nemesek harci morálját is felszítaná, ha Őfelsége személyesen vezetné a hadat.

A hatalmasra felduzzadt ármádia azonban a győri elsáncolt táborából ki sem mozdult, miközben I. Szulejmán török szultán vívta a Zrínyi Miklós által életre-halálra védett Szigetvárt. Ugyanekkor kisebb királyi csapatok visszafoglalták Veszprémet és Tatát, míg Schwendinek sikerült az ellenpárti Bebek György néhány várát elfoglalnia, úgymint Szendrőt, Krasznahorkát és Pelsőcöt valamint felmentenie az erdélyiek ostromolta Tokajt. Miután a Fényességes Padisah elhunyt a szigetvári ostrom során, a Habsburg-hadvezetés további ellentámadásra szánta el magát.

Ennek során támadta meg Schwendi Szádvárt 1567 januárjában. Télen lendült akcióba, bízva abban, hogy Bebek György a hideg időben nem hadakozó töröktől nem tud segítséget hozni. Így is történt. Schwendi Kassa városából megindult csapatai négynapi erős ágyúzással annyira meggyengítették a hegycsúcson emelkedő vár falait, hogy alkalmassá váltak gyalogsági rohamra. Ez azonban nem következett be, mert a védők rövid tárgyalás után, szabad elvonulás fejében, feladták a várat. ( Az ostromról részletesebben. )
Az ostrom során maga a királyi hadvezér is életveszélybe került. Mint Schwendi leírta, egy ködös reggelen felderítésre indult a vár felé, amikor egy hirtelen szellő elfújta a rejtekét adó ködfelhőt. Így meglátták a szádvári védők és lőttek rá. Az egyik puskagolyó még a csipkegallérját is megszaggatta, de sikerült egy vaskos diófa mögé menekülnie. Ha akkor a várbelieknek jobban sikerül célozniuk, most pontot tehetnék a generális élettörténetére. De nem így esett, Schwendi sikerrel foglalta el Szádvárt. A győztes hadvezér ezután keletre meneteltette hadát. Február 17-én kezdte meg Munkács viadalát, amit szintén néhány napi ostrom után bevett. Bár a diadalittas generális tervezte a közeli Huszt megszállását is, de egy közeledő erdélyi sereg hírére mégis inkább visszatért állomáshelyére, Kassa városába.

Schwendi nemcsak katonai, hanem gazdasági téren is jelentős eredményeket hozott, az ő javaslatára állították fel Kassa városában a Szepesi Kamarát. Ez a hivatal szervezte meg többek között a felvidéki királyi végvárrendszer minél hatékonyabb finanszírozását. 1568 februárjában megkötötték a drinápolyi békét, amelyben a Habsburg-uralkodó és II. Szelim török szultán képviselői a harcok beszüntetésére tettek ígéretet. Évi 30 ezer arany fejében Miksa császár és király megtarthatta a megszerzett területeket.
A békekötés révén Schwendi Lázár magyarországi hadi szereplése lezárult. Győztes hadvezérként megkapta jutalmát a bécsi Udvartól, mert Hohenlandsberg bárójává nevezték ki, hatalmas birtokok földesurává vált. Mint hadi tapasztalatokkal bőven rendelkező személynek, maga Miksa császár is gyakorta kikérte véleményét. Ebben az időszakban készülhetett az a metszet, amin a király mellett Schwendit és a korszak híres törökverő magyar végvári kapitányát, Thury Györgyöt ábrázolták.

1570-ben a speyeri birodalmi gyűlésen a rendek elfogadták a Schwendi harctéri tapasztalatai alapján összeállított Artikelbrief  – Hadi Regulák – című szabályzatgyűjteményt. Ebben nem csak a felfogadott zsoldosnak az uralkodó iránti hűséges katonai szolgálatát szabták meg, de a táborozás, vonulás idején betartandó magatartását is. A 74 cikkelyből álló szabályzatban eltiltották a császár zászlaja alá állt harcosokat az iszákosságtól, a szerencsejátékoktól, a zendüléstől, a lakosság kifosztásától, az istentiszteletek elmulasztásától, a verekedésektől, az engedély nélküli fegyverhasználattól, a kijelölt őrhely elhagyásától, az ellenséggel való cimborálástól. A vétkezőket igen súlyos büntetéssel fenyegették, hiszen a legtöbb esetben halállal lakolhattak tettükért. Érdemes megjegyezni, hogy az újkori zsoldosseregek szokásos tartozékának számító nők közül csak a törvényes feleségek haddal való vonulását engedélyezték. Összefoglalva: a vitéz generális szerette volna korszakának zsoldosnépét korszerű hadsereggé formálni, ami időszerű volt, mivel rengeteg panasz áradt fékezhetetlen, garázda viselkedésük miatt.

Amikor a generálisnak nem kellett a császári udvarban ügyeket intézni, akkor elsősorban az elzászi birtokán, Kientzheim városában lévő kastélyában élte mindennapjait. Első feleségének halála után elvette Eleonora von Zimmern grófnőt. Tudjuk, hogy Schwendi az 1576-os regensburgi birodalmi gyűlésen személyesen vett részt, drámai hatású beszédében a magyarországi török támadások súlyosságát részletezte. A következő esztendőben Bécs városában az ő javaslata alapján Habsburg Ernő főherceg elfogadta a végvárrendszer kiépítési tervezetét.

Schwendi életének fonalát a sors 1583. május 28-án vágta el, ekkor 61. évében járt. Kientzheim város plébániatemplomban temették el, márvány síremlékén lovagi páncélban ábrázolták. Fiát, Hans Wilhelmet 1609-ben ugyanitt helyezték örök nyugalomra.
Schwendi Lázár élettörténetén keresztül a XVI. század Európájának keresztmetszetét ismerhettük meg, hiszen mind a németföldi vallásháborúban, mind a magyarországi hadjáratokban jelentős katonai szerepet játszott a generális. A Habsburg-házhoz rendíthetetlen hűséggel ragaszkodó, a parancsokat maradéktalanul végrehajtó katona hadi sikerei révén igen magas rangot és megbecsülést ért el. Uralkodója megbízott benne, törvénytelen gyermekből gazdag földesúrrá vált, hadvezérként parancsolt sok ezernyi fegyveresnek, báróként pedig az alávetett népek lesték óhaját. Mindent sikerült neki elérnie élete során.
Hírnevét francia földön a colmari szobor, szálloda, köztér és borok dicsőítik.

De nekünk magyaroknak mindörökké a szádvári ostromló marad.

Szöveg: Szatmári Tamás
szerk: SzBK