…a VII. Vármentő Hét  -5.- élménybeszámolója apa és fia tollából.

Még februárban kezdődött. Marci fiam kérésére elkezdtem olyan nyári munkát keresni, ami akár egy jó nyári program is lehet.  A történelem iránti érdeklődési köre, és a diákéveimben több ásatáson történt részvételem jó kiindulási alapot jelentett. Megbeszéltük, ha találunk ilyen munkát, megyünk.

Hosszas keresés, levelezés után rátaláltunk Szádvárra. Előzőleg még soha nem hallottunk róla, ezért a weboldalon talált leírások, élménybeszámolók nagyon kíváncsivá tettek.

Amikor sikerült eljutni Jánoshoz – aki a Szádvárért Baráti Kör részéről a szállás-étkezést szervezte – és rákerültünk a levelező listára, innen kezdve simán ment minden. János rendszeresen küldte az információkat.

Szögliget egy aranyos kisközség a várhegy lábánál. Talán a környezet miatt, valahogy más is, sokkal hangulatosabb, mint a környező falvak. A szállásunk jó 2 kilométerrel tovább, a hegyek közt egy festői völgyben, a Szalamandra Házban volt. Ha csak kirándulni megy az ember a környékre, akkor is érdemes felkeresni, nem fog csalódni.

A vasárnap esti ismerkedő szalonnasütés után, másnap végre kezdődött a várva várt vármentés.

Mivel a vár jó 250 mérettel magasabban található, mint a szállásunk, ezért a reggeli után jó fél órás “kirándulás” várt ránk méghozzá erős hegymenetben, hogy a munkaterületre érjünk. Még sose volt, és talán nem is lesz olyan “munkahelyem” ahova naponta ennyit kellett túráznom gyönyörű erdőn keresztül, fantasztikusan jó levegőn. De mikor felértünk (pólócsere, szusszanás) a várból ez a kép tárult elénk:

Azt hiszem már ez megérte. :)

A sikeres munka alapja a “megfelelő” feltáró árok kiválasztása. :)  Nekünk szerencsénk volt a 22-es árokkal. Pedig első ránézésre nem tűnt túl érdekesnek. Csak később árulta el a régészvezetőnk – Viktor,- hogy ez a rész nagyon érdekli őt, és szerinte ez az egyik legizgalmasabb(!) terület. A Lakatos bástya tövétől indultunk, és – követve a várfal képzeletbeli vonalát -, jó két méteres sávban elkezdtük elhordani a felső réteget. Az elején a beomlott köveken és a sok apró sitten kívül semmi érdemleges lelet nem került elő. Egészen addig, míg a fal vonala el nem kezdett kirajzolódni, és érdekes “beugróra” leltünk.

A dolgok innen kezdtek igazán érdekessé válni, és az egész feltárásunk e falakra koncentrálódott.Mi lehet ez a bemélyedés? Mire szolgálhatott? Ezt kérdezték többen is, és a hét folyamán élénk vélemény csata alakult ki. Ahogy teltek a napok úgy mélyült a gödör, és egyre több részlet jött napvilágra.

Péntek délutánra a munkánk vége ez lett:

Hogy jobban érzékeltessem a gödör méretét, Marci beleállt. Lehetett vagy 2,5 méter mély.

A megtalált fal így nézett ki a másik kutató gödör felől, amit a szomszédok tártak fel:

Akkor mit is találtunk a 22-es árokban?

A vélemények összegzése alapján nagy valószínűséggel egy befalazott ajtót, vagy átjárót találtunk. A fal bemélyedések és az oldalirányú benyúlások fa gerendák nyomaira utaltak. Számos elkorhadt fa maradványt találtunk, de olyan rossz állapotban voltak, hogy semmire nem voltak alkalmasak. A falkötésekből szépen kirajzolódott az is, hogy utólag történt az ajtótok elfalazása.  Ezek persze újabb kérdéseket vetnek fel, Viktorék törhetik a fejüket, hogy mi is történt itt.

Minden este tartogatott egy – egy érdekes meglepetést.  Vendégünk volt egy grafikus, egy építész és egy informatikus, akik a saját szemléletes módszereikkel, az elérhető adatok alapján a várat rekonstruálták, és egy elméleti modellt mutattak arról, hogy nézhetett ki virágkorában.

Az egy hetes táborban mindketten igen jól éreztük magunkat. Fárasztó volt ugyan az egész napos ásás, a nagy kövek kiemelése a gödör aljáról, viszont az eredmény magáért beszélt. Remélem hozzá tudtuk segíteni a régész kollégákat ahhoz, hogy a vár történetét még pontosabban feltárhassák.

Szöveg és fotók: Barcsi Marcell és Barcsi Miklós
Szerk.: Vigi