Afrikai hőség, középkori várrom

…  avagy a X. (jubileumi) Vármentő Hét Szádvárban

Éljen Szádvár!

Az időpontot már jó ideje rögzítettük, így akár esőfelhőkkel nehezített, akár hét ágra sütő napot hozzon is az időjárás, nekünk, a Szádvárért Baráti Kör tagságának és a hozzánk csatlakozó lelkes műemlékbarátoknak mindenre fel kellett készülni. A sors most úgy osztotta a kártyákat, hogy igazi tikkasztó nyári kánikulában kellett végeznünk az egykori legendás Bebek-vár, Szádvár titkainak kifürkészését, régészeti úton való feltárását.

Amikor 2006 októberében az addig csak az internet virtuális erőterében egymásnak írogató várbaráti szellemű emberek találkoztak egymással Szögliget község vadregényes helyszínén, gyorsan megérett a közös elhatározásuk. Tegyük hivatalossá az elszánt akaratunkat, miszerint felébresztjük Csipkerózsika-álmából az Aggteleki-karszthegység felhőket karistoló sziklacsúcsát koronázó Szádvárt. A politikai helyzet változásával az addig határőrlaktanyaként szolgáló Ménes-patak völgyi épület Szalamandra-turistaházzá változott, így szolgálva a csodálatos természeti értékekre kíváncsi bakancsos kirándulókat. Ez vált állandó bázisunkká, persze néha más szállásokkal váltakozva. Aki az elmúlt 10 esztendőben már segítette a vármentőket, az tudja milyen szokások váltak tradícióvá az SzBK berkeiben. Ilyen például a megérkezés estéjén a szalonnasütés, vagy éppen az első napi „nyögve-nyelős” szerszám cipelés a Várhegy magasába.

Tradíció

De ha végre felérünk, akkor körbenézve a panoráma szépsége minden erőfeszítésért kárpótol minket. Örömmel üdvözlik egymást a régi ismerősök, barátok, és kíváncsian fordulunk az új arcokhoz. Kik vagytok, honnan érkeztetek, milyen a kötődésetek a középkorhoz, abból származó és főként romokban megmaradt váraihoz?

Panoráma Csorba Csabával és Gál Viktorral 🙂

Miután ismertették és mindenki aláírta a munkavédelmi szabályzatot, Gál Viktor régésztechnikus, a miskolci Hermann Ottó Múzeum szakembere elosztotta a kb. 30 főnyi csapatot. A tavalyi ásatási szelvények mellett újabb kutatóárkokat nyitottunk. A méternyi kőtörmelék leszedése óriási erőfeszítést igényelt a rövidesen bekövetkező kánikulában, az egyre magasabb zenitre érkező nap ezerrel ontotta a sugarait. De veterán harcosaink már tudták ennek ellenszerét, hatalmas ponyvákat feszítettek ki maguk fölé védekezésül.

Régészeti munkálatok

A legjobb módszernek mégis a mielőbbi lefelé jutás volt a hűvöset jelentő talajban. A kövek elhordása után kézbe vettük a csákányt, majd a fellazított földet rostára dobtuk. Ide kellett csak igazán a „sasszem”, hogy a fennakadt tárgyakat észrevegyük. Nagy ujjongás kísérte, ha valamit találtunk. Csodálatos szépségű zöld mázas kályhacsempe darabok kerültek napvilágra. A meggörbült vassulyom egykoron arra szolgált, hogy az ellenség támadási irányába dobva, lesántítsa a lovast és gyalogost. Egy golyóöntő formával évszázadokkal ezelőtt a puskás katona maga öntötte ki ólomlövedékeit. A szádvári kincstár újabb 6 érmével gyarapodott, ebből azonban csak egy Habsburg Rudolf {uralkodott 1576 és 1608 között} ezüstdenárt tudtunk a helyszínen beazonosítani. Emellett egy fél kisebb méretű ágyúgolyó is előkerült, valószínűleg a várvédők ágyúja tartozékaként.

Minden egyes, évszázadokkal ezelőtt elveszített tárgy a Múzeumban értő kezek által restaurálva feltárja titkát, hogy majd a kiállítási üvegvitrinben sorakozzék fel. Mert bizony létezik már Vármúzeum is Szögliget Község Önkormányzata és a Hermann Ottó Múzeum közös összefogása eredményeként. Újonnan megismert segítőinket el is vittük a megcsodálásukra.

Szádvár kincsei és azok csodálói

Az országosan elrendelt hőségriadó miatt rövidebb munkaidőt iktattunk be a Várhegyen, sűrű pihenőkkel megszakítva. Ezért már délután 15 órakor indultunk lefelé, hogy átadjuk magunkat a hűs vizű zuhanyozás élvezetének. A finom vacsorával gyomrunkban kényelembe helyezkedtünk, hogy meghallgassuk a szintén hagyománnyá vált esti előadásokat.

Hétfőn Bónizs Róbert mutatta be nekünk legújabb magyar történelmi regényét, az „Ördögi erőt”. Toldi Miklósról szól, akit mindenki ismer még az általános iskolai idejéből, kiről Arany János és ilosvai Selymes Péter is megírta maga költeményét. Nos, a szerző igyekezett bemutatni, milyen lehetett a XIV. századi „hús-vér Toldi”, megfosztva a legendák ködétől. Kedd este Horváth Viktória régész képsorai peregtek a projektor kivetítőjén egy budapesti ásatását ismertetve. Hihetetlenkedve néztük, hogy a Duna mentén milyen emlékek maradtak meg a mocsaras, vizes területen élt réges-régi emberekről – még bőrcipőt is találtak, amit konzervált a talaj! A harmadik meghívott előadónk neve minden magyarországi váras irodalmat forgató előtt közismert, hiszen Csorba Csaba történész már évtizedek óta illusztris tagja a középkori műemlékek, beleértve a várakat is, kutatókörének és ismereteit a nagyközönséggel is megosztó szakemberek gárdájának. Nagyívű előadásában a honfoglalás-kori magyarság váraitól kezdve a tatárjárás után gombamód épülő kővárakon át a török hódoltság korszakának palánkvár típusáig, bezárólag a Rákóczi-szabadságharc időszakáig közérthetően mesélt a várakról. Sok kérdéssel bombáztuk a neves szakembert, hogy mi – átlag műemlékszerető honpolgár – mivel segíthetünk eme romba dőlt várakon? Válasza szerint minden ember ismerje meg előbb a családjának, lakóhelyének múltját, tárgyait, majd így egyre kibővítve szélesítse látókörét, amely minden kulturált ember tudásához szorosan hozzátartozik.

Előadóink

A magas Várhegyre feljutás, az ott végzett fizikai munka a hőségben kivette minden erőnket, ezért nagy üdvrivalgással vettük ha „hadtáp” érkezett hozzánk. Nagy köszönettel tartozunk Szádvár szakácsának, Szabó Miklósnak aki most egy remekbe sikerült paprikás krumplival örvendeztetett meg minket csütörtökön, míg Dienes Nóra édesanyja jóvoltából kenyérlángosba haraphatott a vármentők „éhes farkas” hada pénteken.

Nekünk ez is nagy segítség – köszönet Miklósnak!

A célt kitűztük, jó úton haladunk, fáradhatatlanul, nagy elszántsággal és kitartással kell folytatnunk erőfeszítéseinket Szádvár megóvására. Ebben a szerda esti közgyűlésen megválasztott, megújult vezetőség irányítására számíthatunk.

Egyesületünk minden résztvevő számára, a jubileumra tekintettel, Emlékplakettet adományozott.

Szeretném megköszönni a X. Vármentő Hét minden támogatójának, részvevőjének áldozatos munkáját, találkozzunk októberben!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
szerk.: SzBK



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.