A jó gazda már a zord tél végén kijár a földjére, megszemlélni, mikor tudja művelés alá venni. Előkészíti a szerszámait, javítja azok csorbáit. Majd kitavaszodván nekilát a vetésnek. Elülteti a magvakat, aztán felveszi a harcot a gyomok ellen. Mindennap reménykedik a jó termés érdekében. Mi, a Szádvárért Baráti Kör tagsága is valahogyan így voltunk az elmúlt 20 esztendőben. Mert amikor 2006 októberében legelőször összegyűltünk a vadregényes hegyekkel övezett Szögliget községében, megfogadtuk, hogy az addig Csipkerózsika-álmát alvó, elfeledett hegyi sasfészket, Szádvárt termővé varázsoljuk. Megműveljük, vagyis régészeti módszerekkel megkutatjuk földjét, vajon mit rejtegethet az évszázadokkal itt élt emberek hagyatékából?
A kezdeti, bár soha el nem hanyagolható bozótirtás mellett fő feladatként a roskadozó kőfalak megóvása és a régészeti feltárás sorakozott fel. Szerencsére ezekben segítő támogatást kaptunk a hivatalos szervezetektől, mindenki mellénk állt a műemlék megóvása érdekében. A vármentést zászlajára író Szádvárért Baráti Kör mögött felsorakozott a miskolci Herman Ottó Múzeum szakembergárdája, Gál Viktor régész értő keze alatt kialakult egy lelkes csapat, amely régi tárgyak sokaságát hozta a napvilágra a nyári Vármentő Héten.
De mit lehet tenni az értékek bemutatása érdekében? – tehetjük fel a kérdést. A választ Üveges Attila szögligeti polgármester adta meg, akinek hangyaszorgalommal és rengeteg energiával, pályázati pénzekkel sikerült létrehozni azt a Látogatóközpontot, ami újabb gyöngyszemmel gyarapította a községet. Ennek az épületnek a felavatása történt meg július 4-én.