Pokoli hőség Szádvárban
Vég
re elérkezett az augusztusi hónap, amelynek elején hagyományosan megrendeztük a Vármentő Hetet, másképpen és találóbban írva a Régészeti Hetet. Ez okból immár XVIII. alkalommal vonult végig autókonvojunk a Ménes-patak völgyében kanyargó, középkori minőségű úton, hogy Szádvár hegyének északi oldalán leparkolva, a Várkert tisztásától kezdve nekivágjon az egyhetes feladatának. Felvállalt célunk most is a régi, megismerni az egykori Bebek-vár titkait, kiásni az itt élt várbeliek elveszett tárgyait.
Elszánt csapatunkat Gál Viktor, a Herman Ottó Múzeum régésze vezette, aki a hetek óta tomboló hőség miatt azt javasolta, hogy korán reggelizzünk és utána korán is igyekezzünk fel a várba. Persze a legendássá vált lépcsősoron felérve így is mindenkiről folyt az izzadság. Bár sohasem jártam Afrikában, de ilyen lehet ott az időjárás, mint amit most Szádvár hegyén kifogtunk! A régész szakember eligazítása után aláírtuk a munkavédelmi ívet és szétoszlottunk a kijelölt kutatóárkokba. Ezeket most úgy jelöltük ki, hogy legalább a nap nagyobbik részében árnyékosak legyenek.
A győri Hild József Építőipari Szakközépiskola műemlékvédő szakkörös diákjai a középsővár falát szabadították ki a törmelékből, áldozatos munkájuk révén újabb két lőréssel gyarapodott a vár, az egyikben a kulcslyuknyílás alsó felének faragott kövei is fennmaradtak. Folytatódott a belsővár Szabó-bástyájának oldalában feltárt szelvény bővítése is, a nyugati várrész kis és nagy Sybilla-pincéjével egyetemben. Legvégül, de nem utolsó sorban a Várhegy déli oldalán is mélyült az előző években megismert árok. Talán az ott dolgozók jártak a legjobban, mert a természetes sziklafelszínig lehatolva igen kellemes hűvösségben dolgozhattak.
Ahogyan teltek a napok, úgy hálálta meg Szádvár földje az érdeklődésünket, a csákánnyal fellazított földet a lapáttal rádobva a rostára sorra kerültek elő az elveszettnek hitt tárgyak. Persze most is sok vastárgyat köszönetünk a múzeumbarát fémkeresősöknek, akik hangyaszorgalommal járták a várromot és környezetét. Csak néhány példa ezekre, a középkori gyalogsági aknaként használt vassulyomból újabb példány került elő, de a csontból faragott dobókockáink száma is eggyel gyarapodott.
Több régi pénz látott napvilágot, a szokásos lengyel poltura mellett mindenképpen újdonságot jelent Báthory István lengyel király {1576 – 1586} három garasa, mert ilyen még nem szerepelt a szádvári kincstárban. De a szétrepedt puskacső vagy pedig a számszeríj idegének felhúzására szolgáló horog is szenzációt keltett a vármentők között.
Az iszonyatos hőség miatt nem sok kiránduló mert felkapaszkodni a 460 méter magas sasfészekbe, de aki vállalta a nehézségeket, az élményen túl általunk kínált emléktárgyakat is hazavihetett. Így teltek a napok a Várhegyen, déltájban azonban a pokoli hőség miatt kénytelenek voltunk levonulni. Természetesen igyekeztünk pótolni a folyadékveszteséget, nekem a hideg meggysör jelentette a gyógyszert.
Esténként pedig mi is lehet jobb a megfáradt lábunknak és kezünknek, minthogy a finom vacsora elfogyasztása után meghallgassunk egy előadást? Nem is egyet, hanem kettőt, mert e cikk szerzője az erdélyi várak restaurálásairól, míg Antal Balázs és Hardi Gergő Imre győri deákok pedig a napóleoni háborúk győr környéki eseményeiről, illetve a Hédervári kastélyról és Léka váráról értekeztek.
Sor került régi barátunk, Szabó Miklós „várszakács“ sütési tudományának bemutatására is a Zöldike-vendégházban, nagy köszönet illesse ezért! A szögligeti Önkormányzat jóvoltából felkerestük a júliusban átadott Látogatóközpont épületét is. Az itt berendezett üvegvitrinekben csodálhattuk meg a sok éves erőfeszítésünk gyümölcseit, a miskolci Herman Ottó Múzeumban restaurált szádvári tárgyakat.
Mondókám végére érve, örömmel írhatom le, a borzasztó hőség ellenére igen sikeres hetet tudunk magunk mögött, tovább tudtuk gyarapítani az ismereteinket Szádvárról. A legközelebbi vármentésünk alkalmával, az októberi Nemzeti Ünnep idején pedig a Szádvárért Baráti Kör 20 éves évfordulójáról fogunk megemlékezni. Az ünnepségre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Szöveg: Szatmári „Nagyon Várbarát“ Tamás
Képek: Szatmári Tamás, Dobos János








Hozzászólások
Pokoli hőség Szádvárban — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>