Immár 30. alkalommal gyűltek össze azon személyek, akik a magyar várépítészetet kedvelik vagy éppen hivatásukból kifolyólag művelik. Értse ezen a Tisztelt Olvasó, hogy mind a lelkes amatőrök, mind a profi szakemberek helyet kapnak a Castrum Bene Egyesület berkein belül. Most éppen a salgótarjáni Dornyai Béla Múzeum meghívására gyűltünk össze ezen a hosszú hétvégén. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, hiszen sokan csak évente egyszer találkoznak, tehát jeles nap ez az alkalom.

A regisztrációt követően Terei György Elnök üdvözölte a megjelenteket, sok sikert kívánva az előadóknak. A sort Szolnoki Tamás régész kezdte el, beszédében a nógrádi erősségek közelmúltbeli feltárásait sorolta fel. Beszédében ismert és most felfedezett helyeket említett meg, bízom benne, hogy a magyar várakról újabb ismereteket fogunk szerezni. A második részt „ismerős arcok“ vezették, hiszen Gál Viktor régész a mi szeretett Szádvárunk elmélyült kutatója már sok év óta. Mellette Miskolczi Melinda régész folytatta a Borsod, Torna és Zemplén területein kutatott várak ismertetőjét. Rövid kávészünet után Szolnoki Anderko Anna a hollókői vár napfényre került tárgyainak széles palettáját mutatta be, hogy a régen élt emberek miket veszítettek el a régészek nagy örömére.

Jól esett felkelni a székeinkből, hogy két busszal a helyszínen is megismerkedjünk Hollókő várával. Mivel jómagam még állványerdővel kerítve is láttam ezt a műemléket, elhihetik nekem, hogy hatalmas változások történtek. A kaputoronytól kezdve a falszoroson keresztül az alsóvár udvarára, onnét pedig a felsővárbeli ötszögletű öregtorony belső szűk helyiségéig végigjárhatja a régmúltra kíváncsi látogató ezt a méltán nagyhírű várat. A sok-sok lépcső meghozta az étvágyunkat is, amit a Masinás-étteremben csillapítottuk. A Világörökség részét képező Ófalut végigjárva rácsodálkozhattunk a népi építészet falusi házaira. Érdekesség, hogy az egyik előadásból megtudtuk, miszerint a középkori Hollókő a mai településtől nyugati irányban terült el, plébániatemplomának nyomait megtalálták. Péntek este még sokáig beszélgettünk a Salgó-hotel bárjában.  

Másnap a reggelivel megerősítve testünket, ültünk neki az előadásoknak. Ismét Szolnoki Tamás kezdte, most Salgóvár legújabb ásatását ismertetve, őt Vozár Bianka a somoskői, míg Titton Viktória a füleki vár feltárásáról nyújtott át friss információkat. Mráv Zsolt előadása a római Pannonia tartomány sokféle légiós erődjéről szólt. Guba Szilvia bemutatója már egészen visszanyúlva az időben az őskor embere által épített erődítményeket mutatta be. A Múzeum jóvoltából felkínált állófogadásos ebéd után a Castrum Bene Egyesület történetében még sohasem alkalmazott módon egy kerekasztal beszélgetést hallgathattunk végig. A résztvevők között szerepelt Wolf Mária, Szörényi Gábor, Zsoldos Attila, Horváth Richárd, Sudár Balázs, a moderátor szerepét pedig Feld István töltötte be. Az érdeklődők előtt végigvették a magyar várak többféle funkcióit a honfoglalástól kezdve egészen a XVII. századig, amikor jelentőségüket vesztve a sorsukra hagyták őket. Elégedetten bólogathattunk, érdekfesztítő tanácskozást nézhettünk végig, jó ötletet sikerült megvalósítani. Végezetül Sah Timor filmje pergett le a szemünk előtt, amiben Szolnoki Tamás kérdezte ki Feld Istvánt, aki régészeti pályafutását a salgói várban kezdte el. A Castrum Bene vezetősége sort kerített az éves közgyűlésre is, ahol a pénzügyi beszámolók után a jövőbeli tervekről is beszéltek, megkérdezve a tagság véleményét is.  

Szombat délután most már a lábainkat edzettük, hiszen két hegyi vár, Somoskő és Salgó meredek csúcsait kellett meghódítani. A történelmi helyszíneken beleélhettük magunkat az egykori várlakók helyébe, találgatva az egyes épületrészek felhasználási módját. Az biztos, hogy ahol mi egy-egy órát töltöttünk el, ott egykoron télen-nyáron, esőben és napsütésben éltek emberek. Szombat este még sokáig beszélgettünk, felemlegetve a sok castrumos élményt. Mert véleményem szerint nemcsak a várak miatt érdemes összegyűlni, hanem az itt kialakult baráti kapcsolatok ápolására is.  

A Castrum Bene nemes hagyományai szerint a harmadik napot kirándulással töltöttük. Konvojunk átlépte az Ipoly folyót, hogy a kacskaringós felvidéki utakon előbb Bozók kolostorból végvárrá lett négy ágyúbástyás erődítményét hódítsa meg. Innét tovább észak felé Selmecbánya korai városát a Glanzenberg-hegyen, majd a patinás Óváros fölé emelkedő, a XVI. században plébániatemplomból várrá alakított Óvárt szemlélje meg. Hihetetlen élményt nyújtottak a teljes épségben megmaradt tornyok és bástyák, középkori kőfaragványok sokasága. Itt búcsúztunk el egymástól, szentül megfogadva, hogy 2027-ben Szeged városában találkozunk. 

Szöveg és fotók: Szatmári „Nagyon Várbarát“ Tamás