Ha a kiránduló akkor kapaszkodik fel Szádvár festői romjaihoz, amikor ott a Szádvárért Baráti Kör tagsága és a hozzá csatlakozó önkéntesek éppen lelkesen tevékenykednek, bozótost irtanak, a szertegurult köveket gyűjtik össze vagy éppen régész szakember útmutatása alapján keresik a régmúlt idők titkait, bizonyára felteszi a kérdést: vajon mi „szádvárosak“ mire vagyunk legbüszkébbek a hatalmas területet elfoglaló erősségben? Gyanúm szerint a „szádvárosak“ legtöbbje azonnal rávágja, hogy a „Csigára“, vagyis a Várhegy északi lábánál kialakított középkori felvonószerkezetre, amely évszázadokig segítette a várbeliek életét, feljuttatva a Várkert platójától a sziklacsúcsot koronázó várba az élelmiszertől kezdve a fegyverekig és más használati tárgyakig bezárólag mindent, ami csak szükséges a várbeliek életéhez.

E sorok leírása után elégedetten hátradőltem a kényelmes karosszékben, miszerint a mi szeretett Szádvárunkban  ilyen technikai különlegesség működött a középkorban. De ekkor az eszembe villant, csak egyedül nálunk alkalmaztak Csigát? Hiszen oly sok hegyi várba vezetett meredek út, ahol bizony hasznos lett volna ilyen felvonót létesíteni. Ezért gondoltam ki, hogy utánajárok vajon más példákat tudok-e Csiga-szerkezet alkalmazására?

Segítségül hívtam a könyvtáram polcáról a XX. század elején megjelent Könyöki József pozsonyi tanárember által írt „A középkori várak, különös tekintetttel Magyarországra“ című vaskos kötetét. A mű ötletes módon szócikkek által ismerteti az olvasóval a középkori erődítmények felépítését, egyes épületeinek egykori funkcióját.

Rövid keresés után a tartalomjegyzékben felkeltette a kíváncsiságomat Csúsztató, csiga, sikló szócikk, amely szó szerint a következőt tartalmazta.

„Hazánkban tudtommal csak Munkácson volt csúsztató, amelyet feltekerő masinának, maga a várúr II. Rákóczi Ferenc pedig Csigának nevezett. A csúsztató a külsővár falától a vár aljáig nyúlt le. Erős deszkákat raktak a vár lejtőjére, a két oldalon pedig faoszlopokat eresztetteka földbe, amelyeken a csúsztató födele nyugodott. Ha ellenség közeledett, akkor Rákóczi utasítása szerint a födelet a vár falánál szétszedték, hogy ha esetleg a csúsztató felgyújtatnék, a vár tűzveszélynek ne legyen kitéve a csúsztató többi részleteit alulról kezdették szétbontani, a fákat pedig a várba felhúzták és a sziklába vágott felső árokba helyezték el.“

Hát ennyit írt Könyöki József a könyvében a 25. oldalon. Érdekes, tehát Könyöki nem tudott a szádvári Csigáról, jómagam pedig nem tudtam a Munkács várában létezett felvonóról. Gyors nézelődés az interneten, ami után megállapítottam, hogy a munkácsi Várhegyet sűrű erdő borítja, eltüntetve annak régi állapotát. De még az archív képeslapokat böngészve sem utal semmi az egykori felvonóra. De lássuk csak mi a helyzet a korabeli metszetekkel? Hiszen Munkács vára a XVII. század végén gyakorta szerepelt a nyugat-európai közvélemény tudatában, amikor a Habsburg-zsarnokság ellen küzdő Zrínyi Ilona védelmezte éveken keresztül.

A legtöbb rézmetszeten csak a császári erők általi bombázását látni a hegyi sasfészeknek, amely akkoriban a csúcsot koronázó felsővárból {kővár} valamint a Latorca folyó vizével feltöltött fa-föld szerkezetű alsóvárból {palánkvárból} tevődött össze. Nagy szerencsémre azonban az egyik metszetkészítő gondot fordítottarra, hogy  lerajzolja a bástyák és paloták mellett a Várhegy oldalában felkúszó Csiga objektumát is. A mellé írt olasz nyelvű szöveg szerint ez biztosította az erődítmény vízellátását. Ez igy is lehetett, hiszen Szádvár esetében fennmaradtak olyan utasítások, hogy száraz időszak esetén, amikor a várbeli ciszternákban {vízgyűjtőkben} alacsonyan állt a víz, a várnagy kötelessége volt vizet hozatni a közeli forrásokból, amit természetesen a Csiga felvonószerkeztével vittek fel és így töltötték meg a sziklából kivésett üregeket.

Szádvár esetében tömören így lehet összefoglalni a Csiga históriáját:

Az eddig végzett régészeti feltárások szerint az építését Bebek Ferenc földesúr parancsára kezdték el, amikor a mohácsi vész után sikerült visszafoglalnia ősei családi fészkét. Az 1530-40-es években végzett várépítkezések által fő vonalakban létrehozták a napjainkig fennmaradt várat, annak egyes részeit. Hiszen könnyű belegondolni, hogy mi értelme lett volna, ha a Csigából felhúzott tárgyakat a szélesen nyújtózó várplató keleti végén, egy védtelenül maradt területre pakolják ki? Vagyis a Csiga és a Külsővár szoros összefüggésben állt. A Csiga várfallal oltalmazott udvarának közepét egy hatalmas, jól láthatóan vízszintesre lefaragott szikla foglalja el, ez lehetett a Csiga alsó állomása, aminek tengerszint feletti magassága 392 méter. Innen húzták fel két ló és egy csigaszerkezet segítségével a 33 – 35 %-os meredekségű Várhegy oldalában azt a szekeret, amit a várbeliek életéhez szükséges tárgyakkal pakoltak tele. A Csiga hossza 102 méter volt, a várbeli kapujának tengerszint feletti magassága pedig 453 méteren emelkedett. Ahol a középkorban egy hosszú kötél feszült ki, ott most a Nemzeti Várprogramban Kelemen Bálint, a Közti Zrt. építésze által megtervezett 374 fokos lépcsősor található, annak leküzdéséhez a kirándulók izmos lábaira van szükség.

Szádvár és Munkács várai mellett a harmadik Csigával rendelkező várra a XX. század elejének híres várkutatója, sóvári Soós Elemér vaskos kézirataiban bukkantam rá. Ugyanis amikor a kárpátaljai Királyháza község felett emelkedő Nyalábvár romjait kutatta, a felvett alaprajzon egy felhúzó szerkezetet, vagyis Csigát is bejelölt. Az erősség területén 2015-ban, tehát még az ukrán-orosz háború előtt végeztek régészeti feltárásokat, de a kutatás nem érintette a Várdomb oldalát. Így nem jelölhették be a Csiga útvonalát sem. Ellenben Müllner János fotográfus {*1870 +1925} fényképén még kivehető a kőépítmény alapja és a párhuzamosan felkúszó két várfal.

A sasfészeknek számító Murányt nem veszem számításba, mert ott a függőleges szikla oldalán húzták fel a tárgyakat, tehát liftként üzemelt és nem ferde Csigaként.

Mivel az érdeklődési körömet a történelmi Magyarország várai jelentik, így a külföldi erődítmények felvonószerkezeteit nem ismerem. De bizonyára sok hegyi várban alkalmaztak ilyen masinákat, megkönnyítve a tárgyak feljuttatását a várhegyek csúcsára. Azt azonban bátran leírhatom, hogy a magyar várak között igen ritkán, csak három esetben használtak csigaszerkezetet, tehát a „szádvárasak“ joggal lehetnek rá büszkék, mint igen ritka technikai megoldásra.

A cikkem végén szeretném megköszönni a szádvári Csiga adatközlését Gál Viktor régésznek, a miskolci Herman Ottó Múzeum szakemberének.

 

Szöveg: Szatmári „Nagyon Várbarát“ Tamás

 

Felhasznált irodalom:

Könyöki József: A középkori várak, különös tekintettel Magyarországra {1907}

Soós Elemér kéziratai az Országos Széchenyi Könyvtárban {sok kötetes grandiózus munka!}

A magyar várak szerelmese {Müllner János fotói 1910 körül} 2017