Pátkai Ádám Sándor: A nagyvázsonyi Kinizsi-vár

A Balaton-felvidék, de talán a Dunántúl egyik leghíresebb vára: Nagyvázsony, Vázsonykő vára.

Az utóbbi egy évben a kapcsolatom ezzel a várral egészen személyessé vált. 2017-ben, mikor elkezdtem dolgozni a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, mint középkoros régész, már tudtam, hogy át kell vennem kollégám, Nagy Szabolcs Balázs megkezdett munkáit. Ezek közül az egyik, a nagyvázsonyi vár feltárása.

2017 decemberében mentünk ki először közösen egy hétre, hogy az ásatást, ami a belső vár nagy részét érinteni fogja, elkezdjük. Ekkor rettenetesen hideg volt, de nagyon szép eredményeket tudtuk elérni egy hét alatt is. A következő évben már vezetésemmel folytattuk a munkálatokat, április 21-től augusztus 17-ig. 4 hónap a várban, melynek történetéből rengeteg újdonságot, kiemelkedő és érdekes leletet ismertünk meg!

Ez a rövid kis cikk nem szeretné elhamarkodottan elemezni a legújabb eredményeket, így aki ezt várja, attól máris elnézést kérek! A nagyvázsonyi Kinizsi-vár, mely láthatóan Kinizsi Pál előtt is és utána is virágzott és működött, olyan hely, amit először nehéz megérteni, később pedig nehéz elfelejteni. Lássuk a kérdéseket és a feladatokat, azokat, akik próbáltak válaszokat találni, és azokat is, akik már ugyan nincsenek közöttünk, de a vár történetében kikerülhetetlenül helyet kapnak, akár lakóként, akár kutatóként.

Az itt töltött időszak alatt rengetegszer hallottam az idegenvezetőktől, a turistáktól a kérdést: miért egy domboldalba épült a vár? Miért itt van?

Valóban, Vázsonykő várának történetét először azzal kell kezdenünk, hogy miért ott van, ahol. A tágabb és szűkebb környezetével, melyben több középkori kolostor, falu, templom, távolsági útkereszteződés található, melyből mára főút, templom- és kolostorrom lett.
A Veszprém felől érkező via Magna Itália felé itt haladt el, Vázsonyon keresztül, aminek a vonalán a mai 77. számú főút is létesült.
Ez Nagyvázsony északi oldalán halad el és Pula felé kanyarodik, megkerülve a kb. 50-100 méteres relatív magasságú platót, melynek oldalára épült a vár, egyik nyúlványára a Szent Mihály kolostor, kisebb völgyébe mélyen, távol a főutaktól pedig a Szent Erzsébet kolostor romjai állnak.
A középkori templomromok (falvak) azonban ma is kijelölik számunkra az egykori út nyomát.

Ha Csepelyről kiindulva haladunk, Vázsonyba érünk a Szent István templomhoz, ahol kettéágazik az út. Innen az egyik irány (a mai 77-es főút)  Pula felé vezet. Ez az út haladt északnyugat felé Sümegnek, onnan tovább Vasvárra, a megyeszékhely felé. A másik út a Szent István templomtól vezet fel a várhoz, onnan továbbhaladva, a Nemesleányfalu melletti Szent Jakab templom körüli településen áthaladva, Petendre visz, majd tovább megy az út Zalavár és Itália felé. Petend és Vázsony között körülbelül félúton található a leágazás a Szent Erzsébet kolostorhoz.

Vázsony mellett egy kis völgyben folyik el a Vázsonyi-Séd (Eger-patak), melyen az évszázadok alatt több halastavat is létrehoztak, ezek közül az egyiknek kőből épített, kváderekkel burkolt gátja is volt. Ennek sajnos ma már csak romjai láthatóak, de ezek is rendkívül impozánsak.

A tálodi Szent Erzsébet kolostor körül több forrás is fakad, melyekhez szintén kapcsolódtak halastavak. Ez ma is nagyon jól kivehető a terepadottságokból kifolyólag. Tálod falu kissé eldugottan található Vázsony és Pula között, de talán e faluhoz köthető a pataktól nem messze, annak jobb partján található Szent Ilona kápolna, melyet Cs. Dax Margit tárt fel 1970-ben.

A Nagyvázsony környezetében található középkori romok kutatása kapcsán feltétlenül meg kell említünk Éri István nevét, aki megkerülhetetlen a település kutatástörténetében, ugyanis nevéhez fűződik a vár, a Szent Mihály kolostor, a Szent István templom kutatása, de a csepelyi munkálatokban is tevékenyen részt vett.

A várban 1955-ben kezdte meg Éri István a rendszeres ásatásokat, s ennek eredménye, hogy a korábban szinte „ismeretlen” erődítmény előkerült. Ekkor ugyanis csak a lakótorony és a barbakán látszott ki a földből, a törmelék alól.

A több éves kutatás eredménye volt, hogy a néhol 4-6 méteres omladék alól a várat kibontották és bemutathatóvá tették a nagyközönségnek. A teljes régészeti rétegsor azonban nem került feltárásra a palotaszárny területén sem. Mindenhol egy-egy értelmezhető járószint elérése volt a cél, néhol pedig kisebb kutatóárokkal tisztázták a lejjebb fekvő rétegsorokat. Így ezek nagy része feltáratlanul maradt. Az elmúlt hónapokban ezt a hiányt pótoltuk és minden régészeti réteget feltártunk a palotaszárny teljes területén.
2005 és 2006-ban további kutatások történtek Koppány András és Gere László vezetésével. Céljuk a nyugati falszoros járószintjeinek és esetleges belső építményeinek tisztázása, valamint a palotaszárny északi (nagyhelyiségének) kutatása volt.

A vár szerkezetéről is szólnunk kell. Négyzetes alaprajzú szabályosnak tekinthető vár, melynek közepén a kissé szabálytalan téglalap alakú burkolt várudvar található. Ezt veszi körül a palotaszárny északi és nyugati szárnyait, a délen álló lakótorony a gótikus és reneszánsz elemeket is őriz. A keleti oldalon maradt meg a kaputorony előtt a farkasverem.

A palotaszárny és lakótorony körül falszoros vagy védőfolyosó fut, melynek északnyugati oldala a vár kápolnájához vezet. A falszoros külső oldalán húzódik a meglehetősen széles és mély, külső oldalán contrascarpával ellátott szárazárok. A négy sarokból hármon, alsó részükön rézsűs, scarpás, kulcslyuk alakú lőrésekkel ellátott tornyok láthatóak. A keleti oldal közepén nagyméretű íves, U alakú barbakán áll, több korszakból származó lőrésekkel. A barbakán délkeletre nyíló bejárata előtt újabb torony maradványait találtuk meg.

A korabeli ábrázolásokból tudjuk, hogy a keleti oldalon még létezhetett egy huszárvár, illetve facölöpökön álló híd vezetett be a várhoz.

A vár történetének korai szakasza nem volt ismert, azonban Éri István 1969-es munkája és Horváth Richárd doktori kutatásai nyomán kiválóan körvonalazható. Nagy szerepe van a vár történetében a Vezsenyi családnak, illetve a Pécsely felett található Zádorvárnak is. Konkrétan Vezsenyi László volt az, aki Zádorvárat 1389-ben elveszítve, új „rezidenciája majdani helyszínéül szemelte ki” Vázsonyt. Láthattuk, hogy Vázsonynak rendkívüli mértékű gazdasági és stratégiai fontosságú szerepe van a via Magna ellenőrzésében. Elsődlegesen a vár helyszínének ez szolgál magyarázatául. A másik ok, hogy a váron belül több forrás is található, mely kiváló minőségű és tisztaságú vízzel látja el a bent lakókat. A feltárás során magunk is megtapasztalhattuk ezt a melegben.

A Vezsenyi rezidencia Zsigmond király uralkodásának végére kiépülhetett. 1469-ben hallunk Vezsenyi (III.) Lászlóról, akinek mivel nem volt fiú utóda, a vár és birtokai a királyra szálltak. Mátyás király 1472-ben Kinizsi Pálnak adományozta a birtokot, melyet 1473. januárjában privilégiummal is megerősítettek. A vár korszerűsítéséhez Kinizsi szinte azonnal hozzálátott, majd a Szent Mihály kolostort is elkezdte építtetni, később temetkezési helyéül választotta. 1481-ben pedig a Szent István templomot is megújíttatta. 1490-ben Miksa császár csapatai elfoglalták a komolyabb erődítésekkel nem bíró várat, melyet egy évvel később Kinizsi vissza szerzett.

Miután Kinizsinek sem született fiú utódja, a várat 1492-ben feleségére, Magyar Benignára hagyta, két évvel később hunyt el. A vár és birtokai így Magyar Benignán keresztül – több éves pereskedés után ugyan, de – Kamicsáci Horváth Márk tulajdonába került, aki 1495-1508 között volt a vár ura. Horváth Márk, kinek sírköve szintén a várban található, 1508 táján hunyt el lovas balesetben.

Magyar Benigna ismét férjhez ment egy bizonyos Kereky Gergelyhez, aki 1519-20 táján bekövetkezett haláláig – amikor is Magyar Benigna ledobatta őt a lakótorony tetejéről – birtokolta Vázsonykő várát. Kinizsi halála óta rengetegen próbálták megszerezni a várat, az egykori Vezsenyi család oldalági leszármazottaitól a Kamicsáci Horváthokig mindenki benyújtotta jogigényét. Végül utóbbiak kezére jutott vissza hosszas pereskedés után. Azonban bonyolult helyzetet eredményezett a mohácsi csatavesztés és a két király regnálása, ugyanis mindegyik másnak adományozta a várat és tartozékait.

A vár Kinizsi utáni építéseit főként 1500 körülire tehetjük, tehát Horváth Márk fősége alá, mely alapvetően a szárazárok és a kerek, scarpás saroktornyok kiépítése lehetett. Nagyjából ehhez az időszakhoz köthető a lakótorony felső szintjének vörös homokkő bővítése is.

1552-ben Veszprém eleste után a vár végvári szerepe megnőtt, azonban kisebb kiegészítések támpillérekkel való megerősítéseken és a barbakán falainak vastagításán kívül számottevő változtatás nem történt a váron. A 16. század második felében több ízben is török kézen volt, de a vérzivataros évek után a Horváthok ismét birtokba vehették egykori otthonukat.

1649-ben kapta meg a várat Zichy István, kinek utódai 1851. május 13-ig birtokolták Nagyvázsonyt. Nem csoda, hogy fel is vették a vasonkeői előnevet. Azonban a Zichyek „uralma” alatt már nem a lakótornyos, barbakános építmény volt az igazi uradalmi rezidencia, hanem új kastélyt építettek maguknak a patak túloldalára, így a várból cselédlakások és gazdasági épületek, uradalmi börtön lett. A 18. században a falszoros déli szakaszán pálinka- és szeszfőzde létesült, melynek lenyomatai a lakótornyon ma is látszanak. Ez főként gerendafészkekként, illetve a falfelület használatból eredő kopásként értelmezhetőek. Az idei ásatás pedig felszínre hozta az egyik tüzelőterét is.

A 19. században Rómer Flóris több ízben is látta még a várat, rajzokat is készített róla, ám villámlás következtében a torony tetőzete leégett, a palotaszárny emeleti szintjei pedig már korábban összedőltek. Így egyes részei az enyészeté lettek, más része, mint a lakótorony otthonná alakult, ahol még az 1955-ben megkezdett ásatáskor is laktak.

A 2018-as ásatások eredményeinek feldolgozása után tisztább képet fogunk kapni a falszoros történetéről. Az innen előkerült nagyméretű sütőkemence érdekes színfoltja lehetett az egykori életnek. A kemence kőből, illetve vályogból épült. Ezt többször megújították, sütőfelületét kerámiatöredékekkel tapasztották. A lakótorony árnyékszékének emésztőaknája is feltárásra került, ez azonban nem hozott nagyon gazdag eredményt, ugyanis ki volt tisztítva. – nem meglepő, hiszen pár méterrel arrébb található a kemence. Ez az akna a sárga színű agyagos altalajba volt vájva, ami azért is különösen érdekes, mert a falszoros területén eredeti, vagy közel eredeti magasságában meghagyták az altalaj magasságát, míg az árokban és az udvarban lefaragták azt.

Összességében a palotaszárny feltárási eredményeként az elmondható, hogy itt főként a vár újkori használatának maradványai kerültek elő, míg a falszorosban középkori rétegeket és leletanyagot találtunk. Az apró leletek közül kiemelkedő darabok a gyűrűk, csatok, egy buzogány és egy ágyú töredéke, valamint a puskagolyók. A kerámiaanyagból megemlíteném a kályhaszemeket és kályhacsempéket, tálakat, fazekakat.

Az ásatás teljes leletanyagát össze kell fésülni a 2005-6-ban és 1955-60 között talált leletanyaggal, s ennek teljes körű feldolgozása után lehet majd egy kerek történetet elmesélni a nagyvázsonyi Kinizsi-várból.

Pátkai Ádám Sándor
régész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém

Ajánlott irodalom:

Buzás Gergely: A nagyvázsonyi vár. In: Reneszánsz látványtár. Virtuális utazás a múltba. (Szerk. Buzás Gergely – Orosz Krisztina – Vasáros Zsolt.) Budapest 2009.

Éri István–Takáts Vilmos: A nagyvázsonyi Kinizsi-vár famaradványai. in.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Éri István: Gótikus agyagnegatívok a nagyvázsonyi Kinizsi-várból. in.: Folia archeologica 11.

G. Sándor Mária: Középkori sakkfigurák a nagyvázsonyi várból. in: Folia archeologica 12.

Horváth Richárd: Várak és politika a középkori Veszprém megyében. Ph.D. disszertáció. Debreceni Egyetem. Kézirat. Debrecen, 2002

Tamási Judit: A nagyvázsonyi Kinizsi-vár doboz alakú csempékből rakott kályhája. in.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Tamási Judit: Népies kályhacsempék a nagyvázsonyi Kinizsi-várból. in.: Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Borbás János – Csebi Pogány Péter: Nagyvázsony múltja képekben. Nagyvázsony 2010.

Szerk.: Várjáró Magazin