Várak, templomok, zord hegyek és a Dunajec

Kedves Várbarátok!

Tagtársaink nem csak Szádvárt látogatják, ezúttal a Felvidéken gyűjtöttek erőt a július 30-án induló Vármentő Hétre. Szatmári Tamás beszámolója következik.

Várak, templomok, Dunajec

Sokat gondolkoztam, hogy a baráti társasággal végrehajtott három napos kirándulásnak milyen címet is adjak? Hiszen annyi kedves élményt kellene beszorítanom a címbe, amiről annak idején az irodalom órákon megtanultam, hogy „figyelemfelkeltőnek” kell lennie. Így hát végül ezt a hosszabb mondatot találtam ki rá. A kirándulás részletein már a téli hónapokban rengeteget töprengtünk és leveleztünk egymással, mire kialakult a végső változat.

Jómagam a hatvani vasútállomáson csatlakoztam az oda autóval megérkező társasághoz, akiket régi barátként üdvözölhettem. A „három Tamás” mellett Hajni és Mariann valamint Imre alkotta a nagy barangolásra induló felfedezőket. A somoskőújfalui elárvult határátkelő épületénél mindenki elmesélte, hogy annak idején milyen érzés volt átlépnie a zord fegyveresekkel őrzött államhatárt. Most viszont akadálytalanul suhanhattunk a kitűzött céljaink felé. Mivel a csapat egyik tagjának a Szent László-ciklust ábrázoló templomok jelentették az érdeklődési területét, hát ilyenforma műemlékeket is útba ejtettünk.

Rimabánya és a dobsinai szerpentin

Elsőként a Rimabánya {szl: Rimavská Baňa} települése felett magasodó erődtemplomnál fékeztünk le az autónkkal. Az előre megbeszéltek szerint egy kedves hölgy nyitotta ki nekünk az egyház kapuját, így feltárulhatott előttünk a templom felső karzata mentén a falra festett középkori freskó. Ezen az 1068-as cserhalmi csata jeleneteit ábrázolták, amikor Szent László, még, mint herceg legyőzte a kunok vezérét, így megmentve az elrabolt leányzót. A később felkeresett templomok Szent László-ciklusaival összehasonlítva, nagyon érdekes, hogy az egyes helyszíneken miképpen ábrázolták ezt a legismertebb legendát? Visszaszállva az autóba, hosszas hegyvidéki utazás után értük el Murányváralja községet, ahol némi huzavona után megkaptunk a helyi turisztikai irodában a természetvédelmi területnek számító fennsíkra való behajtási engedélyt. A murányi várba viszont csak a harmadik napon akartunk feljutni.

Újabb templom következett, most Vitfalva {szl: Vitkovce} ahol szintén a XIV. században díszítették az egyházat Szent László ábrázolásokkal. De ugyanígy Zsigra {szl: Zehra} és Szepesmindszent {szl: Bijacovce} egyházai is híven őrizték a magyar történelem dicső királyának emlékét falfestmények formájában. Ez utóbbi egyházat kerítő temetőben megmutatták nekünk az itt emelkedő Csáky-sírhelyet is, ahol a környék egykori földesúri főnemesi családjának tagjait temették el. A „körösszegi és adorjáni” előnévvel bíró Csákyak magas királyi méltóságokat viseltek az elmúlt évszázadok során.

Balra: Szepeskáptalan, Szepesmindszent, Zsigra, középen: Szepes(káptalan)hely, Szepescsütörtök, jobbra: Vitfalva

Innen egyenest a közeli Szepeshelyre {szl: Spisská Kapitula} autóztunk, ahol a középkori erődített – ennek oka, hogy az egyik legfontosabb felvidéki hiteleshely volt – egyházi városka ékkövének számító templomba tértünk be. A hatalmas gótikus szárnyas oltárok és az 1317-ból származó Anjou Károly király megkoronázása-freskó mellett nekem a figyelmemet leginkább Szapolyai Imre {+1487} és István {+1499} főurak vörös márvány sírkövei kötötték le. Hunyadi Mátyás király uralkodása idejében emelkedett fel szerencsecsillaguk, hiszen egymás után ők töltötték be a második legmagasabb méltóságot, a nádorispánit. István úr a fiát, Jánost, pedig úgy nevelte, hogy belőle magyar király legyen, amit az el is ért a mohácsi csatavesztés utáni korszakban.

Szepes vár esős kísérlet, Lőcse

A szepeshelyi templomból igyekeztünk átérni a völgy túlsó oldalán magasodó Szepesvárba, de mire odaértünk eleredt az eső, így meghiúsult a várlátogatási szándékunk. Hát tovább indultunk a lefoglalt éjszakai szállásunk felé. Mire azonban elértük Lőcse {szl: Levoca} városát, az esőzés abbamaradt, így hát városnézéssel kárpótoltuk magunkat. A középkori évszázadaiban a magyar királyok hívására érkezett németajkú „szászok” virágzó településéket alapítottak mind a felvidéki, mind az erdélyi területeken. A Szepesség legfontosabb helységének Lőcse számított, hangyaszorgalmú kereskedői és kézművesei révén meggazdagodott, így persze irigyei akadtak. Az életüket és vagyonukat féltő szászok erős védőművekkel kerítették városukat, ezek részben napjainkra is fennmaradtak, bejárhatóak. Élményektől fáradtan érkeztünk meg a közeli Hubert-panzióba, ahol elfoglaltuk jól megérdemelt szobáinkat. Az esti vacsora után kérésünkre beizzították a jakuzzit, amibe beleülve még sokáig beszélgettünk, mielőtt még nyugovóra tértünk volna.

Fent: Kakaslomnic, lenn: Huber panzió

Másnap korán ébredtünk és reggeliztünk, hiszen hosszú programot terveztünk be. Szerencsére az időjárás is kedvezővé vált, ismét az áldott Nap sütött ránk. Első megállóhelyünket Kakaslomnic {szl: Velká Lomnica} jelentette, ahol a középkori templom sekrestyéjében megbújó Szent László-freskóciklust tekintettük meg. Tovább haladva néhány kilométer múltán egy sasos tábla jelezte, hogy átléptünk a szlovák – lengyel államhatárt.

Nedec

A számomra leginkább sóvárgott történelmi műemlék tűnt fel a közeli hegy fokán, Nedec {len: Niedzica} vára. Sikerült a tőszomszédságában lévő parkolóban autónkkal megállni, majd 19 lengyel zloty értékben megvásárolt belépőjeggyel kezünkben megkezdhettük a patinás falak közötti barangolást. A nedeci erősség korai magját még az Anjou Károly király itáliai híveinek, a Drugeth főnemesi családnak köszönhetjük. Az évszázadok során fokozatosan bővítették, mígnem elérte a reneszánsz stílusú mai formáját. A XIX. században a Palocsay-Horváth család birtoklása idején messze földön híressé váltak a várbeli mulatozások, amire a földesúr parancsára a várnagy az úton közlekedőket szép szóval vagy éppen erőszakkal beinvitálta. Napjainkban pedig a régmúltra kíváncsi emberek néha már nyomasztóan nagyszámú tömege ostromolja nyári szezononként.

Aki a nedeci várat bejárta, annak már „kötelező melléklet” a Dunajec folyón tutajozni. Az igen népszerű program során mind a lengyel, mind a szlovák partszakaszokról indítanak 12 fő szállítására alkalmas, szétszedhető majd összerakható tutajokat, amelyekkel a Pieninek-hegység vadregényes sziklaszirtjei között kanyargó sebes folyású Dunajecen lehet életre szóló élményeket gyűjteni. Nem lehet írásban kifejezni azt az érzést, amely elfogja az embert, ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia, amikor a sziklás mederben a hullámok dobálják a tutajt!

A Dunajec-áttörés a Pieninekben

A vízi jármű meglovaglása után ismét áttértünk a négy kerékre, hogy meghódítsuk Lubló {szl: Stara Lubovna} várát. Itt már többször jártam, így örömmel állapítottam meg, hogy azóta restaurálták a reneszánsz palotát is, ahová bemehettünk. Az 1241-42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszakban emelt korai vármagot idővel egyre több épülettel, fallal és bástyával bővítették. Amikor Luxemburgi Zsigmond király a XV. század elején lengyel zálogba adott egyes szepességi településeket, a lublói várban székelt a lengyel sztaroszta {kormányzó}.

Lubló vára

Egy ideig a biztonságos falai között őrizték a lengyel királyi koronát, de a XVIII. századi világkalandor Benyovszky Móric is „élvezhette” a lublói vendéglátást annak börtönében. A felsővári kerek öregtoronyból fenséges panoráma kárpótol a sok-sok lépcsőfok megmászásának fáradságáért cserében. Szállásunkra tartva egy percre megálltunk az út szélén, hogy a fenséges Tátra felhők borította sziluettjeiben gyönyörködjünk. Este még sokáig ültünk a jakuzziban elfáradt testünket gyógyítgatva, egymással beszélgetve.

Lubló

Felvirradt a kirándulásunk harmadik napjának reggelje. Fájó szívvel búcsúztunk a Hubert Panziótól, nagyon megszerettük, szívesen fogunk rá visszaemlékezni. De már türelmetlenül vártuk, hogy meghódítsuk Szepesvárt, ahonnét a szakadó eső miatt két napja kénytelenek voltunk visszafordulni. Most ilyen veszély nem fenyegetett, hiszen az árnyékunkat megláttunk a földön. A vár alatti ingyenes parkolóból a kanyargós felvezető úton már rövidesen az egykori palánkfalat tartó kőoszlopsor mellől fotóztuk a grandiózus sziklákon trónoló kőfalakat. A belépőjegy megváltása után szabadon lehet kóborolni a hatalmas területű erődítményben.

Szepes

Szepesvár első épületeinek alapjait még a tatárjárás előtt rakták le, innen parancsolt a szepesi királyi ispán a vármegye népeinek. Fénykorát a XV. század derekán itt fényes rezidenciát kiépítő Szapolyai főnemesi família idején élte. A török hódoltság csatamezőitől távol esett, de az erdélyi fejedelmek felvidéki hadjárataik során gyakorta érkeztek felei alá seregükkel. A Rákóczi-szabadságharc után elkerülte a Habsburg-hadvezetés által a magyar várakra kimondott felrobbantást, pusztulását az 1780-as tűzvész okozta, amely a helyi legenda szerint a várbeli pálinkafőző kigyulladása miatt következett be. Napjainkra a történelmi műemléket jórészt restaurálták, de a felsővárban még akadnak lezárt területek, mint például a korai palota. Nekünk még abban is pechünk volt, hogy a kerek öregtornyot is zárva találtuk, majd csak másnap nyitották ki újra. Hát ez a méreg, nem a cián! Ugyanígy zárva találtuk Szepescsütörtök {szl: (Spišský Štvrtok) templomát is, amely a XV. században hozzá épített Szapolyai-kápolnáról vált világhíressé.

Szepes

Így hát autónk orrát az utolsó műemlék, a grandiózus sziklahegyen trónoló Murány {szl: Muran} vára felé fordítottuk. Mivel a murányi fennsík természetvédelmi terület, oda csak engedély birtokában lehet felhajtani az igen kanyargós aszfaltúton. Az ingyenes engedélyt csak kevés példányban adják oda a falubeli turisztikai irodában, így korlátozva a környezetszennyező járművek túlzottan nagy létszámú feljutását. A fennsíkon elterülő Nagy-rét szélén leparkolva először a medvékre utaló információs táblát vettük alaposan szemügyre, eszünkbe vésve az itt „ne adj Isten!” felbukkanó helyi őslakosokat. Mintegy 30 percnyi gyaloglás után értük el a murányi várnak helyet adó szikla alatti részt, ahol az egykori Koháry-Coburg hercegek vadászházából kialakított turistaház és mellette emelkedő emlékoszlop fogadott minket.

Murány

Innen a szinte függőleges sziklafal mentén meginduló középkori lépcsősort kellett még legyőznünk. Mivel a murányi várba nem lehetett szekérrel felmenni, itt is működött évszázadokkal ezelőtt egy teherfelvonó. Annyi különbség volt Szádvárhoz képest, hogy itt teljesen függőleges irányba emelték fel a súlyokat egy, a magas sziklafalból oldalt kilógó daruval, míg Szádvár esetében kötéllel húzták fel a meredek hegyoldalt gördülő szekeret. Bebarangolva a nagy területű murányi várromot, örömmel láttam a restaurálásra utaló jeleket, állványerdőt, építkezési anyagokat az egyes várrészeknél. Feltárták az igen mély várkutat is, ezt most egy kis házikó zárja el. A történelmi műemlék fénykorát a XVII. század jelentette, amikor a „murányi Vénusz” Széchy Mária jól megfontolt politikai érdekekből 1644-ben egy éjszaka csellel átjátszotta a Habsburg-párti Wesselényi Ferenc füleki várkapitánynak. A két cselszövő ezután házasságkötéssel pecsételte meg életük fonalát.

Murány vára

A sok vihart látott murányi sasfészek falai és épületei a várbeliek elköltözése után kitéve az időjárás szeszélyeinek romba dőltek, napjainkban próbálják megóvni maradékukat az olyan várvándoroknak, mint mi voltunk. Lefelé ballagva a meredek sziklalépcsőkön, elmélázva a históriás időkön, már arról beszélgettünk, vajon hová menjünk legközelebb?

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás

Szerk: SzBK


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..