Szatmári Tamás beszámolója a Várprogram első hetéről

Elkezdődött! 

A Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében Szádvár viharos történelmű kőfalait is megújítják (jelentkezési lehetőség július 15-ig itt). A híradás szerint a műemlékvédelmi munkálatokat megelőző régészeti feltárás 2018. június 18-án vette kezdetét. Ebben szerettem volna segíteni, tehát még az előző napon elvonatoztam a vadregényes Aggteleki-karszthegységig.

Régen utaztam már oda vonattal, így most meglepődve láttam, hogy már nem működik a Jósvafő-Aggteleki vasútállomás jegypénztára. Az időjárás igazi forró nyári kánikulába váltott, ezért nem csodálható, hogy az országúti szurokban ott hagytam a bakancsom lenyomatát. Vándorlásom a Szögliget község északi végétől kezdődő Ménes-patak völgyén keresztül az általam oly jól ismert Szalamandra-turistaházig vezetett.

Most azonban nem bent az épületben, hanem előtte az udvaron szándékoztam megaludni. Ugyanis már régóta szerettem volna a vadregényes környezetben elterülő füves udvaron felütni sátramat, úgy, mint régen tettem más vidékeken barangolva. Sátorverésnél a legfontosabb szabály, hogy ne gödörbe, hanem kissé magasabb helyre üsd fel vackodat, mert akkor nem folyhat alád az esővíz. Ugyanígy fontos, hogy a sátor köteleivel és cövekjeivel jól feszítsd meg a külső ponyvát, hogy jól bírja az időjárás esetlegesen zordabbá válását. Ennek bizony jó hasznát vettem a hétvége felé!

Amint végeztem a sátorveréssel, már indultam is fel a legendás Bebek várromhoz, hogy még körbefotózzam a felújítási munkálatok előtti állapotában.  Az első éjszaka sok forgolódással ment el, pedig két szivacsot is hoztam magam alá. Mindhiába, ezek szerint már nagyon elszoktam a kemény fekhelytől. Aztán pedig hajnaltájt a drága madárkák mindent elborító csicsergése ébresztett fel. De idővel rá kellett döbbennem, hogy őket felülmúlta az a „fakopáncs” {harkály}, aki a sátram mellett emelkedő játékvár gerendáit kezdte el veszettül kopogtatni.

Hétfő délelőtt a megbeszélt időpontban feltűnt a Ménes-patak völgyében az a fehér terepjáró, amiben a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai, Gál Viktor, Bárdos Nándor, Bakos Gábor valamint a Szádvárért Baráti Kör tagjai közül lelkes önkéntesként Laci bácsi {Tokár László} utazott. Nagyon megörültünk egymás látásának, egymásnak dőlve gurultunk, rázkódtunk, zötyögtünk a Várhegy erdei útján. Az első napon mi öten vágtunk bele a munka sűrűjébe, akarom leírni a külsővár kapuépületét elborító gaztengerbe.

A keddi napon már erősítést kaptunk, hiszen megérkezett a Múzeum által alkalmazott munkáscsapat is, akikkel együtt már jelentős erőt képviseltünk. A hét derekán pedig Bubenkó Gábor barátunk segített be egy fél nap erejéig. De kellett is az ember a gátra, akarom írni a várba, mert a betervezett munka is hatalmas mértékű! Az építésziroda által feltárásra kijelölt részeken a külsővár kapuépületét, a Német- és a Lisztes-bástyákat, a belsővár kaputornyát valamint a „Csiga” területét kell érteni. Ahogyan teltek-múltak a forró napok, úgy kerültek elő eddig még ismeretlen részletek a bozótos és a méteres törmelék alól. Így például a kapuépületnek előkerült a bejárati ajtaja, míg a Lisztes-bástya két újabb lőréssel lett gazdagabb. A csodálatos panorámát nyújtó Német-bástya fala mentén számos használati tárgy került napvilágra. A Várhegy északi oldalán pedig a Csiga területéről Szabó Miklós csapata vágta ki a megjelölt fákat.  

A munkaidő végeztével levonult a Várhegyről a megfáradt, éhes és szomjas munkásbrigád. Jómagam a Szalamandra-háznál fürödtem le, melegítettem meg a konzerv vacsorámat, ittam meg a hűtőszekrényben megderesedett söreimet. Az udvarra kiülve hamarosan beszédbe elegyedtem más kirándulókkal. Az egyikük elmesélte, hogy amikor legelőször itt járt kirándulni, a közeli vasútállomáson leszállva háromszor igazoltatták a magyar határőrök, mire feljuthatott Szádvárra. Nagyon megörült a hírnek, mikor elmondtam, hogy jelentős mértékben javítják a középkori műemlék állapotát. Egy másik kiránduló úr pedig meghívott az általa főzött babgulyásának kóstolására, amiből alaposan belakmároztam. Nagyon szépen köszönöm a kedvességét!  

A természet aztán csütörtök este egy hatalmas viharral „koronázta” meg éjszakáimat, amikor mindent elvakító villámlásokból és fülsüketítő mennydörgésekből álló koncertet „élvezhettem” végig a sátorponyva alatt. Mivel az internetes előrejelzés péntekre is viharos esőzéseket jelzett, hát lefújták a vármentő munkát. Jómagam azonban tartottam a tervemet, hogy egészen szombatig maradok. Jól is tettem, hiszen a péntek teljesen esőmentesre sikeredett.

Felballagtam ismét a várromhoz, ahol az egyes épületek csonkjai előtt behunyt szemmel próbáltam felidézni régi fénykorukat. Így lelki szemeimmel láttam, ahogyan Bebek György és felesége Patóchy Zsófia – ez utóbbinak a szobrát ebben a hónapban avatták fel Szögligeten! — lóháton átrobog a leengedett felvonóhíd gerendáin. Leszálltak a pompás paripáikról, amiket a lovászfiúk kantárszáron fogva bevittek az „öreg” {nagy} istállóba. Az úrnő a belsővár északi épületéhez ment, hogy utánanézzem a konyhán a feltálalandó ebéd fogásai ügyében, míg férjeura az apródját menesztette a Szibilla-pincébe egy icce borért. Míg a Német-bástyán éppen végzett a pattantyús {tüzér} a bronzágyú tisztogatásával, addig a magas kőfal gyilokjáróján fel-alá járkáló őrszem türelmetlenül várta, hogy mikor jön végre a váltása? Recsegve-ropogva járt a csigaszerkezet két ló által körbeforgatva, majd lassan felbukkant a hosszú kötél végén felvontatott szekér, telerakva élelmiszerre és más hasznos tárgyakkal… Újra kinyitottam a szememet. A várkapu épülete ismét visszaváltozott rommá. De azzal a reménnyel zárom soraimat, hogy júliusban újra vissza fogok térni barátaimmal, hogy együtt tevékenykedjünk Szádvár megóvásáért az utókor számára!  

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás

Szerk: SzBK


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkilenc − tizennégy =