Várjáró Magazin 7. szám

Dobos János: Malbork – A lovagvár

Várjáró Magazin 7. szám, Dobos János: Malbork – A lovagvár

A magyar várkedvelő számára épp elég nagy kihívás, hogy beutazza, meglátogassa és megismerje hazájának sokszínű és gazdag épített örökségét, a történelmi Magyarország, a Kárpát-medence, vagy a mai Magyarország területén található megannyi várat, várkastélyt, monostort. Sajnos a középkori emlékeink nagy része romos, vagy részben elpusztult, még komolyabb helyreállításuk után sem mindig van lehetőség az „időutazásra”, vagyis az épületet egykori mivoltában bejárni, az egykor itt élt emberek lába nyomát követni.

Ezért a magyar várbarátok számára is egészen különleges élményt nyújthat a Lengyelország északi részén található Malbork (Marienburg, Máriavár) várát meglátogatni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a várat  építtető Német (Teuton) Lovagrend történetében magyar vonatkozású elemek is vannak. Persze az igazság az, hogy itt sem a középkori várban járunk, hiszen az épületet többször átépítették az adott kor és a területet irányító hatalom igényei szerint, és már a XIX. század folyamán jelentős mértékű helyreállításokra volt szükség. Viszont a legtöbb, a II. világháború végére ismét elpusztult épületrészt gondosan helyreállították, így egy szinte ép, és rengeteg művészeti értékkel rendelkező várba érkezünk.

Az sem mindennapi, hogy a világ egyik legnagyobb területű, és Európa legnagyobb téglából épült várában járunk, melynek egykori teljes területe 21 hektár volt! Bár valamennyi épületét nem állították helyre, mégis amikor megérkezünk a vár közelébe, legelőször a méreteivel nyűgöz le. Gyakorlatilag nem találunk olyan pontot, ahonnan fényképet lehetne készíteni a teljes várról.

A vár a Nogat-folyó jobb partján áll, és egy gyaloghídon a folyó túlsó oldaláról is megközelíthető. Innen indulunk a vár felfedezésére.

A vár délnyugat felől. (Fotó: Wikipédia)

Mivel az erősség történetéről az érdeklődő várbarát sok információt talál az Interneten, ebben a cikkben csak pár érdekességet említek meg, hogy az olvasók kedvet kapjanak a vár meglátogatásához. Amint említettem, a várat a Német Lovagrend építtette. A magyar történelemből is ismerhetjük a teuton lovagokat: II. András telepítette le őket 1211-ben a Magyar Királyság határainak védelmében, a mai Barcaságban, Erdély területén felesége, Gertrúd és hívei nyomására. A pogány kunok ellen elért katonai sikerek miatt a magyar király kezdetben elégedettnek mutatkozott, de a lovagok a király engedélye nélkül kővárak építésébe fogtak. Egyik itteni váruk szintén a Marienburg nevet viselte. A hozzá tartozó település magyar neve Földvár, a vár romjai pedig ma is láthatók. 1224-ben a német lovagok önálló államként III. Honorius pápa hűbérébe ajánlották barcasági szerzeményeiket. Az államalapításra azonban már nem kerülhetett sor, mert a következő évben, a rendet II. András elűzte hűtlenségéért. A lovagok ezután lengyel földön harcoltak és ott is telepedtek le Mazóviai Konrád herceg hívására, akinek a pogány poroszok ellen vívott keresztes hadjáratában volt szüksége szolgálataikra. Ekkor a rend, okulva magyarországi kudarcából, II. Frigyes német-római császár rimini aranybullája és egyéb dokumentumok – és feltehetően hamisított iratok segítségével is – igyekezett biztosítani azt, hogy saját államának kiépítésében ezúttal ne tudják megakadályozni.

A várat 1276-1280 között kezdik el kiépíteni, először a mai felsővár épül meg. Miután a rend elfoglalja Pomerániát, központját 1309-ben Velencéből ide, Marienburg-ba helyezik át. A XIV-XV. század folyamán épül ki a jelenleginél nagyobb kiterjedésű, többszörös falövezettel körülvett vár.

A folyó feletti gyaloghídon átkelve a külső vár udvarán találjuk magunkat, és láthatjuk, hogy az ettől északra található épületek csak részben állnak. Az elővárhoz tartozik az egykori fegyvertár, az ún. Karwan, melyben ma modern konferenciaközpont működik. Az északi elővár nyugati oldalán, a Nogat felől az egykori gazdasági épületek sorakoznak, és itt található a XVI. századi Szt. Lőrinc-kápolna is.

Néhány ajándéktárgyat árusító sátor és üzlet mellett haladok az egykori vizesárok mentén a jegypénztár felé, mely a külső vár keleti, helyreállított épületeinek egyikében található. Az egykori fegyvertár melletti toronyban van egy kis posta is, úgyhogy veszek egy képeslapot, és el is küldöm.

A várban többnyelvű audio idegenvezetés van (sajnos magyar nincs). Egy kis fejhallgatóval ellátott nyakba akasztható elektronikus eszközt kapunk és egy térképet. A térképen jelzett számot beütve az adott helyszínhez tartozó tudnivalókat lehet meghallgatni (a lenti alaprajz csak illusztráció).

A középső (B) és belső vár (A) földszinti alaprajza. 1 – Középső vár kapuja, 2 – Ispotály, 3 – Nagykomtur lakószobái, 4 – Keleti szárny, 5 – Nyugati szárny a Nagy refektóriummal, 6 – Nagymesterek palotája, 7 – Fedett kút és fürdőház, 8 – Szárazárok 9 – Szt. Anna kápolna, 10 – Káptalani gyűlésterem, 11 – Dansker torony

.

A középső vár északi oldala, kaputorony és fedett híd az egykori vizesárok felett. (Fotó: Dobos János)

Végre elindulhatunk a középső vár belseje felé! Az egykori vizesárokban már nincs víz, felette egy fedett fahíd vezet át. A kaputorony egybeépült a középső várat alkotó U alakú épületegyüttesének északi homlokzatával, attól csak egy kis udvar választja el. A felvonóhíddal együtt ötszörös védelmet biztosító kapurendszeren keresztül haladunk keresztül, erős, vasalt tölgyfa ajtókon át, fejünk felett tekintélyes kapurostély magasodik. Nem bírom megállni, hogy ne nézzek körül, ezért kinyitok egy ajtót, és a középső vár falszorosában találom magam. Megcsodálom a falon végigfutó gyilokjárót és a saroktornyot is.

Az ajtón visszalépve, a kapun keresztül bejutunk a középső vár udvarába. A hirtelen megnyíló hatalmas tér ismét lenyűgözi a látogatót; valaha színes események, mozgalmas lovagi tornák helyszíne volt ez az udvar. Szemben, dél felől a belső vár tömbje látszik, nyugatról a nagymesterek palotája és kápolnája tűnik fel, mellette a nyugati szárny nagyméretű ablakai mögött sejthetjük a lovagtermet. Illetve előtte az udvaron kisebb épületek, pl. a fedett kút látható, mely többek között a szomszédos, padlófűtéssel is ellátott fürdőházat táplálta vízével.

A keleti szárny a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Az eltérő színű téglák jelzik, hogy falait hol kellett pótolni. Fő látványossága az épület udvari oldalán végighúzódó folyosó, ahol a fal hét fülkéjében 1997-ben XIX. századi freskókat találtak, melyek a Jelenések könyvének hét jelenetét ábrázolják. A keleti szárny pincéiben borostyánkő kiállítás kapott helyet, mely bemutatja a borostyán kialakulását, valamint a vidék borostyánkő bányászatához és feldolgozásához kapcsolódó történetét. A hölgy látogatók örömére különböző történelmi korokból fennmaradt rengeteg borostyánból készült ékszert és használati tárgyat, műalkotást lehet itt megcsodálni.

A keleti szárnyban voltak az egykori lovagi vendégszobák termei. Itt található a Szt. Bertalan-kápolna, az odavezető lépcső bejáratánál pedig kis ajándékbolt található, továbbá egy étterem is működik itt.

A középső vár udvara dél felől, a Mária-templom tornyából. Balra a Nagymester palotája a kápolnával, szemben a kapu tornya, az épület mögött az északi külső vár maradványai. (Fotó: Dobos János)

Az északi szárny keleti oldalán egykor a nagykomtur (rendházi főnök) lakószobái voltak, míg a másik oldalon a kapuhoz az infirmeria (ispotály) épülete csatlakozott, ahol a sebesült, és az idős, beteg lovagokat ápolták. Szűk ajtón lépünk be, majd keskeny folyosókon és lépcsőkön keresztül egészen az épület tetőteréig jutunk, közben több díszesen berendezett szobán is keresztülhaladunk. Az ispotály termeit később a lengyel királyi tisztviselők szállásaként használták: itt most ezt az állapotot láthatjuk. A díszes bútorok és szőnyegek mellett a falak festését is helyreállították, de azért találunk itt középkori árnyékszéket is.

Ezután a konyhába jutunk, melynek méreteit azzal lehetne érzékeltetni, hogy valaha 2-300 emberre kellett itt főzni. A helyiséget tekintélyes méretű szabadkémény uralja. A konyha feletti termekben kiállítótermeket alakítottak ki.

A konyhából a nyugati szárny legnagyobb helyiségébe, a nagy ebédlőterembe (refektóriumba) vagy másként lovagterembe lépünk be. Ez a helyiség vendégek fogadása és szórakoztatása mellett a rend erejét is hivatott volt reprezentálni, méreteivel és díszítésével minden bizonnyal lenyűgöző benyomást keltett. A nagy lovagterem 30 x 15 méteres, legyezőboltozatát három karcsú, gótikus, gránitból készült oszlop tartja. Középen a főbejárat feletti freskó Szent Mária koronázását ábrázolja. A terem két végében és a falakon további freskókat restauráltak, de sajnos az eredeti díszítést csak részben állították helyre. A nagy refektórium a történelem során lengyel királyok lakomáinak helyszíne, a porosz hadsereg katonai gyakorlóterme, és még Napóleon sebesült katonáinak kórterme is volt.

A nagy lovagterem fűtését már a kezdetektől a római kori épületekhez hasonló rendszerű, az épület alatt húzódó pincerendszerből táplált padlófűtéssel oldották meg. A várban több fontos helyiséget fűtöttek ezzel a módszerrel, az említett fürdőházon kívül a korábban épült felsővárban is.

A nagy lovagterem a II. világháború előtt. (Marek Januszewski http://www.castlesofpoland.com/)

.

A nagy lovagterem napjainkban; középen a padlófűtés nyílásai látszanak. (Fotó: Dobos János)

A nyugati szárny végéhez csatlakozik a nagymesterek palotája, mely faragott kő elemekkel díszített homlokzatával fordul a folyó felé. A nagymesterek gazdagon festett boltozatos hálószobáján és lakószobáján át jutunk a nagymesterek kápolnájába; szentélyének sokszögű záródását láttuk korábban az udvari homlokzaton. Freskói egy része megtekinthetők, ám sajnos a berendezése nincs meg. Az eredeti boltozat is hiányzik, az indítások fölött ezért ma már csak nyers téglafal látszik.

Innen tágas előcsarnokba jutunk, a nagymesterek fogadótermébe. Az udvar felől nyíló díszlépcsőn ide vezették fel a nagymesterek reprezentatív vendégeit. Az előcsarnokból egy csúcsíves-árkádos oszlopcsarnok nyílik, az ún. alacsony előszoba, melynek boltozatát karcsú, nyolcszög keresztmetszetű gránitoszlopok tartják. Mennyezeti freskói szőlőindákat és fürtöket ábrázolnak, mely kompozíció Krisztusra és az Úrvacsorára utal.

Az alacsony előszobán keresztül jutunk az úgynevezett magas előszobába, ahonnan egy tisztálkodási szertartás után léphettek be a vendégek a Nyári Ebédlőterembe. Ez a palota legpompásabb terme volt: eredetileg színes üvegablakokon át szűrődött be a lenyugvó nap fénye, amely ünnepi hangulatot biztosított a reprezentatív fogadásoknak. Érdekes, hogy a terem falában a mai napig látható egy befúródott ágyúgolyó. Sajnos a terem díszítése itt is csak kis részben maradt meg, mivel néhány freskót restauráltak. Azonban a terem méretei és az egyetlen középoszlopon nyugvó légies csillagboltozat – mely lehetővé tette a nagyméretű ablakok kialakítását – még így is lenyűgöző hatást kelt.

A nyári ebédlőből egy díszes ajtón át a kisebb, ablakokkal kevésbé ellátott téli ebédlőbe lépünk. A nagymesterek udvartartásukkal együtt rendszeresen itt étkeztek. Innen nyílik a Królewiec (Königsberg) terem, melyet két kisebb középkori szobából a XIX. században egyesítettek, és ezáltal csillagboltozatos termet alakítottak ki. A falakon itt is növényi motívumokkal díszített freskókat látunk.

A palota alsóbb emeletein dolgoztak az írnokok és az udvaroncok, emellett a pincékben tárolták a bort, a sört és a mézsört. A pincerendszer látogatható, de jelenleg funkció nélküli helyiségekből áll.

A nagymesterek palotája dél felől. (Fotó: Dobos János)

A 13 éves lovagrendi háború során, 1457-ben a lengyelek elfoglalták a várost, s a sztratoszták székhelye lett. A lengyel királyok is gyakran tartózkodtak a várban. A XVII. századi svéd háborúk idején pedig a svédek foglalták el, s ez utóbbiak 10 évig tartották megszállva. A leromlott vár Lengyelország első felosztását követően Poroszországhoz került. A kaszárnyává átalakított vár felső várát gabonaraktárként használták, miközben elvesztette eredeti ablakait és belső tereinek jellegzetességeit. Termeinek nagy része tiszti lakásokká, legénységi szállásokká alakult át. A poroszok neogótikus formában építették át, a néhány megmaradt reneszánsz kori részlet a fent leírt nagymesteri palotában található. A XIX. századi helyreállítási törekvések során a felsővár visszakapta eredeti, gótikus jellegét. Így bár a felsővár az erődítmény legrégebben épült része, itt sem garantáltan a középkori állapotokat látjuk.

A felsővár a XIX. sz. végi helyreállítások előtt…

.

…és után.

.

A felsővár épületei a középső vár udvara felől, jobbra a kaputorony látható. (Fotó: Dobos János)

A felsővárba a döbbenetes méretű szárazárok felett átívelő hídon keresztül, egy toronnyal védett kapun belépve jutunk be. A híd utolsó szakasza felvonható volt, a kapu felett zárt gyilokjárót építettek szuroköntővel, melynek előreugró homlokzatát egy lovon ülő nagymester domborműve díszíti. A kapunak két nyílása van, külön a gyalogosok és a lovasok, szekerek számára. A hidat zárva tartották, és csak a jelszó birtokosának engedték le. A kapu és a felsővár épülete között egy merőleges falszoroson keresztül lehetett csak bejutni, mely két oldalról pártázott mellvéddel rendelkezett. Ezeken a falakon ajtók vannak, melyeken át a felsővár teraszára, a belső falszorosba léphetünk be.

Elindulunk a felsővár épülete mellett a nyugati oldalon, a hatalmas falak között. Dél felé tekintve, előttünk most a felsővár sarkából délnyugati irányban, több emelet magasan induló folyosó látszik, mely az egykori vizesárok felett álló robosztus toronyba vezet. Ez utóbbi az ún. „Dansker” (lengyelül Danisko), mely a vár egyik legkorábbi épülete. Egy lovagvárakra jellemző toronyépület, melynek kettős funkciója volt. Egyrészt árkádokra épült, így közvetlenül a folyó vize fölött árnyékszékeket alakítottak ki benne (ezért hívják WC-toronynak is). Másrészt a torony végső menedékként szolgált egy támadás esetén, mert csak egy magasan futó, zárt folyosón keresztül lehetett megközelíteni, melyet eredetileg fából építettek, és végső esetben lerombolhattak. Később a védelmi funkció háttérbe szorult, ezért a folyosót kőből építették át.

A felsővár terasza meglepően tágas, hangulatos, csendes hely, a falakon futónövények helyezkednek el. Jobbra tőlünk a legbelső falöv, egy masszív, boltívekkel erősített téglafal, rajta fedett gyilokjáró fut. A fal közepén találunk egy ajtót, mely egy szárazmalomba vezet. Odabent a fából készült malomszerkezetet is megcsodáljuk. A malom ablakán kinézve a második falszorost látjuk, alacsonyabb falakkal, mint a belső gyűrű, és szintén fedett gyilokjáróval. Ez még a szárazárok szintje, és a folyópartig még két falöv húzódik!

A felsővár nyugati oldalát védő második falszoros és a délnyugati „Dansker” torony. (Fotó: Dobos János)

Visszatérünk a felső teraszra, és a vár déli oldalán folytatjuk utunkat. Minthogy ez az erődítmény legmelegebb klímájú pontja, itt volt a rózsakert. A kerítőfalon végig fedett gyilokjáró van, mely a délkeleti sarkon egy négyszögletes toronyba fut, majd onnan egészen a Szt. Anna kápolnáig tart. A keleti teraszon volt a szerzetesek temetője, ahol a fal mellett faragott sírkövek állnak.

A Szt. Anna kápolna a nagymesterek temetkezési szertartásának helyszíne, és tizenegy nagymester földi maradványait rejti. Északi és déli kapuja gótikus ülőfülkék között nyílik, a kapu domborművekkel rendkívül gazdagon díszített. A kápolna színes üvegablakain keresztül kevés fény jut be, de egyébként a sírköveken és egy oltárkövön kívül más berendezése nincs.

Most visszatérünk a felsővár bejáratához, itt is többszörös kapurendszeren keresztül jutunk a pelikános kúttal díszített kicsi, négyzet alaprajzú várudvarba. Az udvart árkádos oszlopsor veszi körül, az emeleten gótikus ablakokkal tagolt kerengőt képeztek ki. Az épület délkeleti sarkában áll a XIII. századi eredetű Mária templom, melynek szentélye a Szt. Anna kápolna fölé nyúlik. A templom, egyben a vár legnagyobb tornya a felsővár udvara fölé magasodik.

A felsővár udvara a kerengővel és a toronnyal (fotó: Fojt J.)

A földszinten volt a kapuőrök szállása, ahol jelenleg régészeti kiállítás és a színes ólomüveg készítését bemutató kiállítás kapott helyet. Itt találjuk a börtöncellát is, melynek belsejébe csak egy kicsiny ablakon szűrődhetett be a fény. Miután a középkori konyhát rekonstruálták, korabeli eszközökkel, műanyag ételekkel illetve valódi fűszerekkel rendezték be. A középső vár konyhájához hasonlóan ez is hatalmas szabadkéménnyel rendelkezik, de itt a tűzhelyet is visszaépítették. Egykor liften tudták felhúzni az elkészült ételeket a konyha feletti étkezőterembe. A felsővár hatalmas pincéjében éléskamra is volt, ahol akár két évig tartó ostrom esetén is elegendő búzát tudtak tárolni.

Az első emelet kerengőjén kőből faragott díszítéseket, illetve egy gyönyörűen faragott fa csigalépcsőt is látunk. Ide kerültek a lovagok szálláshelyei; ezek egy részében ma gótikus szobrok kiállítását tekinthetjük meg. Az északi szárnyban található a káptalani gyűlésterem, mely a felső vár egyik legdíszesebb terme volt. Itt választották meg a nagymestert (e tisztet általában élete végéig betöltötte), illetve itt hozták a legfontosabb döntéseket is. Falait freskók díszítik, a fal mellett körben fából faragott ülőhelyek sorakoznak. A változatos színű üvegablakok és padlókerámiák jellegzetes hangulatot árasztanak.  A jelenlegi állapot hasonló a középkorihoz, lévén az 1882-90 közötti helyreállítás eredménye.

A második emeleten találjuk a szerzetesek étkezőtermét. Ennek a boltozata sem középkori, mert az még a porosz időkben elpusztult. A szerzeteseknek volt itt egy pihenőszobája is, ahol a szabadidejüket töltötték, illetve ahonnan a terem díszes galériáján helyet foglaló zenészek játékát hallgathatták. A rend nagyobb méltósággal rendelkező tagjainak szállása is ezen a szinten helyezkedett el, minthogy a rend kincstára Marienburg-ban volt, ezekben a szobákban lakott a kincstárnok.

A Kincstárnok szobája a felsővár emeletén (Fotó: Fojt J.)

A lakosztályokból rejtett csigalépcsőn jutunk vissza a káptalani gyülekezőterembe, majd az első emeleti kerengőn a Szűz Mária-templom díszes bejáratához, az ún. Arany Kapuhoz érkezünk. A bélletes kapu a XIII. században készült, ezt égetett és festett agyagszobrokkal díszítették. Ezen keresztül lépünk be az egyhajós templomba, de a látványra még ez a lélegzetelállítóan finoman kimunkált műalkotás sem tud felkészíteni. A kontraszt mellbevágó.

Az Arany kapu, a Szűz Mária templom bejárata a kerengő felől (Fotó: Fojt J.)

1945 telén a város és a vár területén vívott csata következtében a templom nagyon súlyos károkat szenvedett, helyreállítása a mai napig nem történt meg. Viták folynak arról, hogy visszaállítsák-e a templom belső és külső architektúráját, vagy megmaradjon az értelmetlen pusztítás mementójaként, hogy gyermekeink és unokáink is lássák a háború szomorú következményeit. A finom fafaragásokkal díszített bútorzat csak töredékeiben maradt meg, ezek a darabok láthatók most a templomban. A nyugati oldalon egykor magasodó díszes karzatot állványzat tartja a helyén. A helyiség padlózata, a gótikus boltozat, és a belső díszítés szinte teljes egészében helyreállításra szorul, jelenleg csupasz téglafalak állnak az egykor gazdagon díszített falak helyén.

A templom híres külső dísze volt a Madonna a gyermekkel, mely egy több mint 8 méter magas szobor, és a szentély középső fülkéjében állt. 1340-ben készült színes festése, majd pár évtizeddel később velencei mesterek mozaikkal díszítették. Ezek 1945-ben szintén elpusztultak.

A templombelső egykor…

.

… és napjainkban.

.

A lerombolt épület a II. világháború után.

A felsővár – egyben a templom – tornyába egy rejtett folyosón jutunk fel, mely a templom falának belsejében fut. Egy szakaszon a templom légterébe is be tudunk nézni, de mivel az eredeti boltozat felett járunk, ez csak a boltozat beomlása miatt került kialakításra.

A tornyot belülről vasbeton szerkezeti elemekkel megerősítve építették újjá. Láthatóan itt nem törekedtek az eredeti állapot visszaállítására. A legfelső szinten már teljesen beton szerkezetet találunk. A toronyból szédítő kilátás nyílik a vár teljes területére, a városra, illetve a környező vidékre. Az északi és a déli elővárnak is állnak a tornyai, ezért el lehet képzelni, milyen hatalmas területen feküdt valamikor a vár.

Látogatásunk idején, 2013 májusában a keleti elővár területén végeztek helyreállítási munkákat: a keleti külső falöv, egy négyszögletes barbakán és egy hozzá kapcsolódó kerek torony, illetve egy modern látogatóközpont épületén dolgoztak.

Helyreállítási munkák 2013 májusában.

A toronyból lesétálva újra a középső vár felé vesszük az irányt, hogy a Nagymesterek palotájának pincerendszerébe lépjünk. Itt meg lehet vizsgálni a Nagy lovagterem padlófűtési rendszerét, majd a pince helyiségein keresztül a szárazárok szintjére jutunk. Ezen keresztül ki lehet sétálni a folyó irányába az ott emelkedő kettős tornyú kapuhoz, melyet egykor a felsővár gyilokjáróján keresztül is meg tudtak közelíteni. A XX. század elején ezen a részen még több épület állt, amelyeknek ma nyoma sincs.

Észak felé indulva visszaérünk a középső vár kapujához, visszaadjuk az elektronikus idegenvezető eszközt, majd a külsővár keleti oldalán végigsétálva a város felé indulunk. Mintegy öt órát vett igénybe a vár látogatása, de korántsem néztünk meg mindent. Remélem, még alkalmam lesz meglátogatni az UNESCO világörökség részét képező Malbork Lovagvárát a jövőben, esetleg újabb helyreállítások után. Felejthetetlen élmény minden várakat kedvelőnek!

Szöveg: Dobos János
Szerk.: Várjáró Magazin

Források:
Marek Stokowski: Malbork Castle: The world of the Teutonic Order (TopSpot Guide)
A vár múzeumának honlapja (http://www.zamek.malbork.pl/)
Wikipédia:
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Malborki_v%C3%A1rhttp://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met_Lovagrend)
Régi Képeslapok: (http://www.castlesofpoland.com/prusy/malb_hist_en.htm)
Régi képek, érdekességek: (http://starymalbork.blogspot.hu/)



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.