Várjáró Magazin, 43. szám

Rakonczay Rita: Trifels – egy birodalom központja

Németországban, Pfalz tartomány déli erdeiben rejtőzködik a Német-római Birodalom egyik leghíresebb középkori erőssége, Trifels vára, egy 494 méteres magasságban fekvő színes homokkősziklán. A vár a nevét e három részre tagolódó homokkőszikláról kapta (Dreifacher fels). A térség már a kelta és a római időkben is lakott volt, illetve az ásatások során egy 10. századi fakonstrukciós fázist is azonosítani lehetett a várhegyen. A trifelsi vár története azonban csupán a 11. században kezdődött, amikor nem csupán e régió, de idővel egy egész birodalom központjává vált…

A vár története

Trifels 1081-ben jelenik meg először írott forrásokban, amikor a reichenbachi adománylevélben trifelsi Diemarust (Diemarus de Triueils) említik. Diemarus származása a mai napig vitatott. Valószínűleg nemesi származású volt, akit az oklevélben capitaneus-nak neveztek. Diemarus az ekkor zajló invesztitúraharcokban a császárellenes oldalon állt, éppen ezért, amikor visszavonult a hirsaui kolostorba, a várat Salmi Henrik ellenkirálynak adta át. Az is kérdéses továbbá, hogy Trifelset nemesi család vagy a császár építtette-e. Az bizonyos azonban, hogy Diemarus a felesége révén kapta meg a birtokokat, aki tulajdonképpen a császár unkahúga volt, mivel anyja IV. Henrik császár (1053-1105) testvére volt. A következő okleveles forrás egy 1112-ben támadt vitát örökít meg V. Henrik császár (1099-1125) és a mainzi érsek, Adalbert között, aki akkor Trifels és Madenburg birtokosa volt.

Adalbert a családja révén jutott az örökséghez, ugyanis testvére, Frigyes a trifelsi Diemarus unokáját vette feleségül. Adalbertnek azonban, a vitás kérdés miatt, 1113-ban át kellett adnia a birtokot a császárnak, s őt magát pedig fogságba vetették a várban. 1119-ben II. Frigyes sváb herceg, Barbarossa Frigyes apja, cserélte el elzászi birtokait Trifelsre V. Henrik császár kívánságára. 1113 és 1116 között említik itt Cunradus, Wernherus és Heinricus de Triuels birodalmi minisztereket, akik tanúként szerepelnek az oklevelek szerint. Később többször is találkozhatunk birodalmi miniszterekkel a vár történetében.

Periodizációs alaprajz (MEYER 2010)

Trifels fejlődése 1125-ben kezdődött meg igazán, amikor V. Henrik császár e vár falai között adta át a koronát és a birodalmi jelvényeket (jogar, birodalmi alma, kard, szent lándzsa) a császárság egyik leggazdagabb, s a császár egyik lehívebb alattvalójának, II. Frigyes sváb hercegnek. E tettel jelképesen lezárta a Száli-korszak idejét, és ezzel megkezdődött a Stauf uralkodók több, mint 150 éves uralma. Trifels – a birodalomban is betöltött – központi szerepét főként az itt őrzött jelvényeknek köszönhette, illetve a Staufok legitimációs politikájának. Így joggal szólhatott a mondás: „Akié Trifels, azé a hatalom.” E hatalmi központ védelmére a 12. században több várat emeltek, mint a sziklákon felépült Scharfenberg/Münz, Anebos vagy Neukastell. Ennek eredményeként ma Trifels 10 km-es környezetében legalább 15 erősség található, amelyek jelentősége a Staufok politikájának köszönhetően nőtt meg.

Bal felső:Trifels, Annebos és Scharfenberg (jobbról balra), jobb felső: Trifels egy 19. századi rajzon (www.christl-schmid.de, 1839), bal alsó: Annebos sziklavára, jobb alsó:Trifels vára keletről fényképezve

Trifels jelentősebb kiépítése Barbarossa Frigyeshez (1152-1190) köthető, valószínűleg ekkor épült a vár kápolnája is, amely a császárság jelvényei számára készülhetett. A 12. század második felében már Trifels volt a legjelentősebb események és a birodalom egyértelmű központja is. Ekkor már nem csupán a jelvényeket őrizték itt, de a politikai foglyokat is ide zárták be. Rövid ideig raboskodott itt Oroszlánszívű Richárd (1189-1199), angol uralkodó is, 1193. március 31. és április 19. között, ahonnan továbbvitték Worms, Speyer és Mainz börtöneibe, egészen 1194-es szabadulásáig. 1194-ben Trifels alatt hívta össze VI. Henrik császár (1190-1197) a lovagjait második itáliai hadjáratára, amelynek során könnyedén bevette Palermót, s még abban az évben, november 20-án Szicília királyává koronázták. Az itáliai normann hadifoglyokat és a zsákmányolt kincseket a hadjárat után Trifelsbe vitte, ahol a birodalom minisztereire bízta azokat.

VI. Henrik fia, II. Frigyes (1212-1250) ugyan nem tartotta rezidenciáját Trifels várában, azonban az alatta elterülő, falusias Annweilernek 1219-ben városi rangot adományozott, pénzverési jogokkal. Így ez volt a Német-római Császárság első városa, amely ilyen jogokkal élhetett, s az ebből származó hasznot Trifels vára kapta meg. (A település és a vár ma is összetartozik Annweiler am Trifels néven.) Ez akkora bevételt eredményezett, hogy az 1241-es birodalmi bevételjegyzékben Trifels a legnagyobb jövedelemmel rendelkező birtokok egyike volt, amelyet csupán néhány korábbi város, mint Majna – Frankfurt vagy Basel múlt felül.

Bal felső:A sziklába vájt csatorna és vízgyűjtő, jobb felső: A vár több pontján láthatóak a falon rajzok, betűk, vonalak, olykor szövegek, amelyek a 12-13. században keletkeztek, jobb alsó:Trifels a déli várudvarról fotózva

II. Frigyes halálát követően Trifels a Stauf család emlékhelyévé vált, hiszen a császár kívánsága az volt, hogy annweileri udvarában mondjanak érte halálának évfordulóján misét minden évben. Ez a döntése tudatos volt, hiszen Trifels és az itt megkapott jelvények adták családja hatalmának legitimációját.

A Stauf-ház kihalása után, az 1254 és 1273 közötti interregnum időszakában volt a vár utolsó, még jelentős időszaka, hiszen a birodalmi miniszterek innen gyakorolták a hatalmat s irányították a birodalom politikáját. A vár jelentőségének csökkenését, illetve egy új korszak beköszöntét mutatja, hogy Habsburg Rudolf (1273-1291) 1273-as koronázását követően a jelvényeket Trifelsből saját központjába, Kyburg várába vitette, amely ma Svájc területén fekszik. Ezek után csak az ő utóda, Nassaui Adolf, német király vitte vissza a jelvényeket Trifelsbe, csupán egy kis időre, 1292 és 1298 között.

Trifels a torony tetejéről fotózva (a háttérben Annebos és Scharfenberg)

A 14. századtól kezdve az erősség végleg elvesztette korábbi jelentőségét, mivel a birodalmi javak amúgy is megfogyatkoztak, részben az eladományozások, részben pedig az elzálogosítások miatt. Trifels várával is ezt történt. VII. Henrik (1308-1313) átadta Trifelset és Neukastellt Georg vom Veldenz grófnak 1310-ben, 1200 font ezüst ellenében. 1330-ban pedig Lajos király (1314-1347) zálogosította el az erősséget és még egy sor birodalmi várost és várat az unokaöccsének, a rajnai palotagrófnak. Az írott források tanúsága szerint a rajnai palotagróf többször (1346-ban, 1359-ben, 1367-ben) és több helyszínen is építkezett a várban, azonban ezen építkezések lokalizációja az okleveles adatok szűkszavúsága miatt lehetetlen.

A vár a 16. században szinte már semmilyen jelentőséggel nem bírt, csupán kisebb hivatalok üléshelyeként szolgált. 1581-ből és 1595-ből ismerünk két inventáriumot, amelyek egyértelművé teszik, hogy ekkor a vár már csupán értéktelen kacatok őrzésének helye volt, s tulajdonképpen már nem lakták. A végső pusztulást egy 1602-es villámcsapás jelentette, amelynek következtében, 1635-ben végleg felhagyták az erősséget. Egy 1660-as évekből származó leírás már a vár rossz állapotáról számol be: az épületek nem voltak lefedve, s a vár minden fa eleme elpusztult. A 17-18. századi története nem igazán ismert, azonban az biztos, hogy a vár alatt fekvő települések lakói a vár értékes kőanyagát felhasználva szinte elbányászták azt.

A vár épületei

A színes homokkősziklán emelkedő vár közel háromszög alakú, s épületei birtokba veszik szinte az egész várhegyet. A várhegy és a táj látképét erősen befolyásolja a magasba törő központi torony, amely – a palotához, a kútházhoz és a körítőfal nagy részéhez hasonlóan – a Stauf-korszakra jellemző púpos kváderekből épült fel. Ez a falazattípus nagyon elterjedt Pfalz vidékein, azonban nem a praktikussága, hanem inkább a látványa és a hatása miatt kedvelték.

A torony alaprajza és keresztmetszete (www.burginfo.de)

A várat észak felől lehet megközelíteni, ahol elsőként a 20 méter magas, toronyszerű kútházat lehet megpillantani. A 13. század második felére tehető, szintén púposkváderekből épült kútház 80 méter mély kútja a mai napig működik, de érdekessége, hogy nem mindig csupán a vízellátást volt hivatott szolgálni, hanem sokkal inkább egyfajta árnyékszékként használták. Az épület 1880-ban erősen megrongálódott, amelyet 1882-ben javítottak ki. Ekkor épült az az átjáró, amely a várudvarra vezet. Az átjáró mellett lévő várfalakat és a félköríves tornyot az 1960-as években falazták vissza. A torony a 15. században épült hadi célokra, de valós védelmi szerepet sosem szolgált.

A trifelsi kútház

A vár keleti oldalán húzódó, külső körítőfal az egyetlen hosszabb falszakasz, amely még a Száli-korszakhoz köthető, tehát építése a 11. század közepén történhetett. A falat és a falhoz kapcsolódó, épületekre utaló maradványokat csupán a 20. század eleji ásatások hozták a felszínre. Ez a külső fal mindenképpen egy nagyméretű korai várat feltételez, amely nem volt teljesen megszokott a korszakban. Ezt még inkább alátámasztja, hogy a várhegy nyugati oldalában is találtak ehhez az időszakhoz köthető falszakaszokat.

A fent említett átjáró áthaladt az alsó kaputornyon keresztül, amelyen több építési fázis is megfigyelhető. A torony nagy része a 14. századra tehető, de a nyugati részét 1500 körül megújították. A keleti falát egy, a falba vésett 1569-es évszám keltezi. A kapuzatot az 1950-es években építették újjá. A kapuszárny belső oldalán egy boltozat maradványai figyelhetőek meg, amelyek az utolsó, kora újkori építési fázishoz köthetőek.

Vár a sziklára építve

Továbbhaladva, a bejárat mellett egy sziklába vájt csatorna és vízgyűjtő látható, amely a vár vízellátását szolgálta a Stauf-korszaktól kezdődően. A vár bejáratát a 14. század első évtizedeiben építették fel, de csupán az 1930-as évek feltárásai hozták felszínre a maradványokat. A bejárat után következik a felső kaputorony, amelynek pedig a nyugati falában látható egy 1569-es évszám. A kapukon keresztül megérkezhetünk a déli várudvarra. Ennek körítőfalait a 20. században építették vissza, de valószínűleg ez a falszakasz is a Stauf-időkben épült fel.

A torony előtti kis előudvar a 12 századi kúttal és az őrházzal

A vár központi részén fekszik az eredetileg három, ma már négyemeletes torony, amelyet nem sokkal 1190 előtt emeltek. A torony eredeti falait néhol púposkváderekkel köpenyezték. A keleti homlokzatának kiemelkedő része a kápolnaerkély, amely egyben a várkápolna szentélyét is magába foglalta. Az erkélyt az eredeti figurális konzolok tartják meg, amelyek a wormsi székesegyház faragott díszítéseit idézik, s valószínűleg egy faragóműhely termékeinek lehet őket tartani. A torony a Stauf-korszak kiemelkedő jelentőségű épülete, amely a 12-13. században csupán három emeletes volt, de az ásatások alapján a késő középkorban csatoltak ehhez egy negyedik, faszerkezetes emeletet is.

A torony legérdekesebb helyisége minden bizonnyal a kápolna, hiszen ez nem csupán az egykori torony legdíszesebb szobája volt, de itt őrizték a koronázási jelvényeket is. A kápolna falai szintén kváderekből épültek, amelyet egy keresztboltozat zár le. A keleti oldalon van a félköríves apszis, amelyet egy kicsi, félköríves ablak tör át. A ma is látható oltár 1960-ból való. Az apszis boltozatát két oszlop tartotta, amelyek az 1960-as években elvesztek, így azokat most pillérek helyettesítik. A helyiséget lefedő keresztboltozatot is sarokoszlopok tartották, amelyek mára eltűntek. A keresztboltozati bordák egy olyan zárókőbe futottak, amely a felső szoba felé nyitott volt. Ez nem volt mindig így, csak 1851-ben beomlott a kápolna boltozata, s az eredeti zárókő elpusztult. Érdekes még a kápolna feletti helyiség, amelyet a kandalló léte és méretei miatt lakószobaként lehetne azonosítani, azonban az ásatások során nyilvánvalóvá vált, hogy a kandallót sosem használták. Így valószínűleg csupán a melegebb évszakokban szolgált ez lakószobaként.

Baloldal: A kápolna szentélye, amely a torony keleti homlokzatán, figurális konzolokon pihen, jobb felső:A kápolna, jobb alsó:A kápolna boltozata

A toronyhoz észak felől kapcsolódik egy palotaszárny, amely teljesen elpusztult, így azt 1938-1946 között építették fel újonnan. A mai magassága 27 méter, s három emelettel rendelkezik, egy emelettel többel, mint amennyi a Stauf-korszakban eredetileg volt. Az ásatások során világossá vált, hogy a palotát több szakaszban építették fel, kisebb megszakításokkal kb. 1230-ig épülhetett.

A vár helyreállítása

Az építmény helyreállítása és rekonstrukciója csupán a 20. század első felében vált fontossá. Az újjáépítések előtti helyzetről tanúskodnak a várról fennmaradt képi ábrázolások, amelyek közül a legkorábbi egy ismeretlen szerzőjű, 18. század eleji darab. Ezen csak a lakótorony és a kút tornya látszik egy íves híddal együtt. Valószínű tehát, hogy a 18. század első évtizedeire a palota nagy része elpusztult. A lakótorony ezen az ábrázoláson három emelettel rendelkezik, illetve látható rajta egy nagy, félköríves ablak, amely feltételezhetően a kápolna nyugati ablaka lehetett. 1829-ből származó rajzon látszik, hogy a palota szinte teljesen elpusztult, a lakótorony nyugati homlokzatának falkoronája úgyszintén. De a rajzon egyértelműen kivehető, hogy a körítőfal nagy része még épségben van.

Az őrház a felső sziklafelszínen fekszik

A maradványok megóvásának igénye csak 1841-től került előtérbe, s kezdődtek meg a munkálatok. 1866-ban ennek támogatására hozták létre a Trifels-Verein-t (Trifels Egyesületet), amely a mai napig tevékenykedik. A 19. században csupán kis mértékben indult el a restaurálás, így az csak a következő század, s egy új irányzat uralma alatt jött el.

A ma is látható épületet Ludwig Siebert ösztönzésére kezdték kialakítani, aki Bajorország nemzetiszocialista miniszterelnöke volt, s az ő igényeinek megfelelően a várban egy nemzeti(szocialista) kegyhelyet kívántak létrehozni. 1937-ben Rudolf Esterert bízták meg a munkálatok vezetésével, aki ekkor már nevet szerzett magának a nürnbergi és a würzburgi várak helyreállítása során, illetve később, az 1950-es években őt bízták meg a speyeri dóm munkálataival is. A helyreállítást megelőzően 1937-1938-ban régészeti feltárásokat is folytattak a területen, amelynek vezetője Friedrich Spater, aki a Pfalzi Történeti Múzeum igazgatója volt. Esterert kevésbé foglalkoztatta a történeti pontosság és a megtalált maradványok helyes helyreállítása, az ő tervei sokkal inkább a nemzetiszocialista eszméknek feleltek meg, amely Trifelset – visszanyúlva egy korábbi birodalom jelképéhez – az ekkor alakuló állam szimbólumává, kegyhelyévé akarta tenni.

A nemzetiszocialisták által megálmodott császári nagyterem (www.simskultur.netsimskultur-der-kultursommer-2010macht-und-mythos-burgen-und-ritter)

Az ilyen szellemben elinduló munkálatok egy más jellegű Trifelset eredményeztek, mint amilyen a középkorban létezett. A palotát újjáépítették, a kőfaragványokat összegyűjtötték, s kiállították, illetve lemásolva elhelyezték a rekonstrukció során. A munkálatok közben a Stauf-időszakban elterjedt púposkvádereket alkalmazták, amelyek a külső falakon jól sikerültek, azonban a belső terekben nem hasonlítanak középkori „elődeikhez”. A restaurálás legvitathatóbb pontja a lakótorony újjáépítése. Az eredetileg három emeletes tornyot megmagasították annak érdekében, hogy a negyedik emeletre elhelyezzenek egy császári nagytermet, amelyet a további pfalzi paloták nagytermeinek mintája alapján hoztak létre, s amely Trifels egykori hatalmát volt hivatott reprezentálni, de amely a valóságban sosem létezett. Így az eredetileg 27 méter magas torony ma már 32 méterrel emelkedik a várhegy sziklái fölé.

A központi torony (a negyedik, új építésű emelet élesen elválik az eredeti falaktól)

Trifels várán két korszak hagyta magán a lenyomatát, amelyből mégis inkább a 11-13. századi korok tűnnek fel elsőként a gyanútlan látogató szeme előtt, azonban a látvány helyes értékeléséhez a 20. század törekvéseinek megnyilvánulását is érteni és értelmezni kell. De ha ezt megértettük, feltárul előttünk az a Trifels, amelyet Barbarossa Frigyes épített ki, ahol a középkor legfontosabb politikai eseményei zajlottak, ahol három hétig raboskodott Oroszlánszívű Richárd, s ahol hosszú évtizedeken keresztül őrizték a birodalom hatalmi jelvényeit.

Egy 12. századi szemöldökkő

Felhasznált irodalom
BARZ, Dieter: Im Schatten von Trifels: Burgenbau im Umkreis der „Reichsfeste”. In: Zwischen Kreuz und Zinne: Festschrift für Barbara Schock-Werner zum 65. Geburtstag. Braubach 2012, 17-28.
KOBLANK, Peter: Wer den Trifels hat, hat das Reich. Online: http://www.stauferstelen.net/texts/trifels.htm (2017. november 1.)
MEYER, Bernhard: Burg Trifels. Koblenz, 2010.



Hozzászólások
Várjáró Magazin, 43. szám — 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.