Várjáró Magazin, 42.szám

Nagy Gábor: Szerencs

Valljuk be, legtöbbünknek először a csokoládé jut eszébe, ha meghallja azt a szót: Szerencs . Kétségtelen, hogy a település büszke lehet az itt készülő édességre, azonban a város más nevezetességekkel is büszkélkedhet. Itt található a mai Magyarország egyik legépebben megmaradt reneszánsz várkastélya, mely Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára is egyben.

Falai közt erdélyi fejedelmet választottak és legfontosabb birtokosa, Rákóczi Zsigmond, a tehetséges katona és politikus itt tette le az alapjait annak a nagy jelentőségű dinasztiának, ami közel száz évvel később próbálja majd kivívni hazájának függetlenségét. Fontosnak tartom tehát, hogy megismertessem az Olvasót a szerencsi vár történetével, és ezzel együtt Rákóczi Zsigmond életútjával, így tisztelegve emléke előtt.

A belsővár helyreállított tömbje déli irányból

A történeti Zemplén vármegye déli részén fekvő Szerencs település neve Anonymus szerint a ’szerelem’, ’szerencse’ szavakból eredeztethető, valójában azonban egyszerű személynévből származik. A település Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt bencés monostorát vélhetően még a tatárjárás előtt alapították a Bogát-Radvány nemzetség tagjai, első írásos említése 1247-ből maradt ránk. A 16. században a Szapolyai-család birtokolta, Mohács után egy ideig Bebek Ferenc és János volt az úr Szerencsen, akik János királyhoz voltak hűségesek. A települést és a monostort 1557-58 telén foglalta el tőlük Németi Ferenc, János Zsigmond tokaji várkapitánya, akiben a castellum építtetőjének személyét tisztelhetjük.

Bebek György, valamint a császári hadak többször is próbálták visszafoglalni Szerencset és vele együtt a castellumot is, ám egyszer sem jártak sikerrel. Csupán Németi 1565-ben bekövetkezett halála után vonulhattak be falai közé Balassa Menyhért seregei, ostrom nélkül. A János Zsigmonddal folytatott háború lezárása után a Habsburg uralkodó tanácsosai javasolják lerombolását. Úgy tűnik, hogy a javaslatból nem lett parancs, hiszen ismerünk olyan jelentést 1566-ból, ami arról számol be, hogy királyi őrség lakik a falai között, valamint az udvarbíró gazdálkodást folytat.

A belsővár helyreállított déli palotaszárnya

A tokaji várbirtokhoz tartozó település az 1566-os tatárdúlás következtében elnéptelenedett, a vár még 1571-ben is romos állapotban volt, csupán néhány helyiségét lehetett lakhatásra használni.
Az újra benépesülő Szerencset ebben az időben többen próbálták adományul kérni a királytól. A nagy pénztelenségben a szepesi kamara is igyekezett kölcsönök fejében zálogba adni a falut. A király azonban rendre visszautasította a kéréseket, hiszen tudta, hogy Tokaj egyik legjövedelmezőbb tartozékáról van szó. Végül győzött a pénztelenség és 1579-ben Rudolf király utasította a kamarát, hogy a lehető legmagasabb áron, de a visszavásárlás jogát fenntartva adja el egy alkalmas vevőnek a települést.

Az igénylők között találjuk Rákóczi Zsigmond szendrői lovaskapitányt is. Kezdetben 3000, majd 3500, végül 4000 forintot ajánlott, ha tíz évre megkapja Szerencs falu tulajdonjogát. Kikötötte azonban, hogy az itteni kisebb építkezéseinek költségét a visszaváltáskor térítsék meg neki. A kamara támogatta Rákóczi kérését és 1579. december 2-án javasolta a királynak, hogy 4000 forintért 4-, legfeljebb 5 évre adja zálogba Szerencset a törökverő végvári katonának és vállalja az építkezések költségét 2-300 forint erejéig. Ezután Rákóczi újabb kölcsönökkel segítette ki a kamarát azzal a feltétellel, hogy ha egy hónapon belül nem kerül visszafizetésre a teljes összeg, akkor Szerencset zálogba adják. Ahogy az várható volt, a határidő lejártáig a kamara nem adta vissza a pénzösszeget, így a király 1580-ban hallgatólagosan elismerte az elzálogosítás tényét és jogszerű birtokosként kezelte Rákóczit.

A belsővár helyreállított északi palotaszárnya

Rákóczi tudatosan igyekezett növelni uradalmát, hol kölcsönök folyósításával, hol házassággal. Röviddel szerencsi birtokába való bejegyzése után megszerezte Hernádnémetit és Megyaszót, 1587-ben Alaghy Judittal, Mágóchy András özvegyével kötött házassága után a nagy kiterjedésű Mágóchy birtokok, köztük Munkács vára felett is ő rendelkezett. Ezen felül biztos jövedelmet jelentett számára a tokaji borral való kereskedés is.

A szendrői kapitányságról lemondva, Rákóczi a frissen szerzett birtokok igazgatására szentelte az idejét. Feleségével és két mostohagyermekével Szerencsre költözött, és bár ismeretes, hogy 1588-tól ő Eger főkapitánya, 1589-ben többször is szerencsi keltezéssel látja el leveleit.
Rákóczi politikai karrierje ebben az időben kezdett meredeken emelkedni; 1588-tól négy esztendeig Eger főkapitánya, 1595-től királyi főtanácsos, valamint több megyében is főispán. Első felesége 1591-bekövetkezett halálát követően újra házasodott; választottja Gerendi Anna volt. Tőle származott három fia, György, Zsigmond és Pál. 1596-ban harmadjára is megházasodott, Csapy Kristóf özvegyét, Telegdy Borbálát vette feleségül. A kamarának adott jelentős összegű kölcsönök fejében királyi adományként 1603-tól végleg a Rákóczi-család tulajdona lett Szerencs.

A belsővár helyreállított nyugati palotaszárnya

A mindvégig Habsburg-párti főúr életében az 1604-es év jelentős fordulatot hozott, szövetségre lépett Bocskai Istvánnal. Az 1605-ben, a Szerencsen tartott országgyűlésen fejedelemmé választották Bocskait, ő maga pedig egyik leghűségesebb embereként Erdély kormányzója lett. Bocskai halálát követően 1607-ben Rákóczi foglalta el a fejedelmi széket, azonban a Báthory Gáborral folytatott hatalmi játszmák hatására egy év múlva lemondott tisztségéről. Visszavonult birtokaira, majd 1608. december 5-én meghalt. Az általa épített szerencsi templom kriptájába temették el, ahol fiai 1618-ban síremléket állíttattak neki.

Rákóczi Zsigmond halála után a szerencsi várat és az uradalmat felosztották három fia között. Rákóczi György 1616-ban költözött el Sárospatakra, miután elvette Lorántffy Zsuzsannát. Zsigmond 1620-ban házasodott meg, választottja sógornőjének húga, Mária volt. Az ifjú pár Szerencsen rendezkedett be, de nem sok időt tölthettek együtt, Zsigmond egy éven belül meghalt, rá egy évvel pedig követte az ifjú özvegy is. A legfiatalabb testvér, Pál elköltözött Felső-Magyarországról. Ettől kezdve a vár és az uradalom nagyobb része Rákóczi György, a későbbi erdélyi fejedelem birtokába került, az erősség megszűnt főúri rezidenciaként működni, csupán birtokközpontként használták. Erről vallanak a korszakból fennmaradt inventáriumok, amiben leírják, hogy a szobákban, termekben a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket, valamint különféle terményeket tároltak.

A belsővár helyreállított épületegyüttese keletről

Bár főurak nem laktak benne rendszeresen, de a szerencsi vár hadászati jelentőségét még nem vesztette el. A Bécs és az Erdélyi Fejedelemség közötti harcok nem kímélték a várat és a várost sem. 1644-ben ellenállás nélkül került Habsburg kézre a vár, de nem sokkal ezután Kemény János seregei segítségével rövid ostrom után visszafoglalta.
A szabadságharc bukása után a Rákóczi Ferenc tulajdonában lévő uradalmak a kincstárra szálltak, míg a fejedelem testvére, Julianna része megmaradt az Aspermont-család birtokában. A szerencsi vár tulajdonjogának jelentős részét a kincstártól először Illésházi Miklós kapta meg, majd Grassalkovich Antal, ezt követően Szirmay Tamás tulajdonába került. A 18. század közepén ezt, valamint az Aspremontok részét az Almássy-család vásárolta meg, így válva teljes jogú tulajdonossá.
A 19. században a vár tulajdonjoga visszakerült a Szirmay családhoz, akik a 20. századi államosításig birtokolták azt. Az ekkorra elhanyagolt állapotú épületegyüttes kutatását és felújítását 1968-ban kezdték meg. A külső várat Valter Ilona tárta fel 1968 és 1974 között, majd László Csaba végzett kutatásokat a belső várban 1978 és 1991 között, több ütemben. A vár épületeiben többek között szállodát, könyvtárat és múzeumot alakítottak ki, ahol megismerkedhetünk Rákóczi Zsigmonddal és korával, valamint egy egyedülálló képeslapgyűjtemény is megtalálható itt. A helyreállítások Erdei Ferenc tervei alapján valósultak meg.

Most, hogy a vár történetével megismerkedtünk, próbáljuk meg felidézni, miképpen nézhetett ki az építmény az egyes építési korszakaiban.
A vár első periódusának megépítését Németi Ferenc nevéhez köthetjük. László Csaba kutatásai bebizonyították, hogy a vár területén korábban nem állt semmilyen középkori épület, az apátság egykori helyét a mai református templomtól délre feltételezi. A feltárások során számos, az apátsághoz köthető kőfaragványt talált, így vélhetően az eddig ismeretlen időpontban elpusztult épületegyüttes köveit felhasználva építette fel a castellumot a Takta-patak mocsaraiból kiemelkedő szigeten.

Nyári ház – elméleti rekonstrukció

A Németi-féle lakóépület alatt tulajdonképpen a mai belső vár udvarának keleti oldalán álló, az udvarra néző traktust értjük, ennek déli sarkához háromszintes, felvonóhidas kaputorony kapcsolódott. A palotaszárny emeletét a mai, rekonstruált lépcső helyén egykor állt kőlépcsőn felsétálva lehetett megközelíteni. A lépcső egy nyitott pitvarba torkollott, innen nyíltak északi és déli irányban a lakóépület helyiségei, a szobákban álló kályhákat is innen fűtötték. A torony felső szintjeire egy, az előbb említett lépcső pihenőjéről induló csigalépcsőn keresztül lehetett feljutni. A földszinti helyiségek boltozottak voltak, az emeleti szobák pedig síkmennyezetesek.
Az udvarra, nyugat felé reneszánsz kőkeretes ablakok nyíltak, míg az épület másik három oldalát csupán lőrések törték át. A castellumot északról és nyugatról, ma már ismeretlen nyomvonalon várfal övezhette. A belső várhoz vélhetően már ekkor hozzáépült egy ismeretlen méretű palánkfalú külső vár, ahol a lovasság és a gyalogság szállásai lehettek. Az egész épületegyüttest Németi széles és mély árokkal vette körbe, melybe a Takta-patak vizét vezette.

A második építési periódust Rákóczi Zsigmond nevéhez köthetjük. Az ő tevékenységének köszönhetjük a vár ma ismert alaprajzi elrendezését, melyet 1580 és 1608 között alakítottak ki.
Rendkívül fontos számunkra az az 1595-ből fennmaradt felmérés, melyet Christoforo Stella vezetésével kamarai szakemberek készítettek el. Segít megérteni azt, hogy Rákóczi mely épületrészeket építtette hozzá a Németi-féle castellumhoz. A dokumentum tartalmazza a falazatok, boltozatok, tetőszerkezetek hosszát, illetve egyéb iparos munkák összesített, becsült árát. Tartalmazza továbbá a falu, vélhetően ekkor épült késő gótikus, református templomára vonatkozó adatokat is.
Ez a felmérés személetesen mutatja be a késő reneszánsz, négyszög alaprajzú várkastélyt, melynek udvarát három oldalról kétszintes palotaszárnyak határolták, negyedik, nyugati oldalán földszintes épületszárny húzódott, felette fa szerkezetű „nyári házzal”, azaz az udvar felé nyitott, tetővel fedett tornáccal. Az épületegyüttesben három lépcsőt írtak össze, a keleti, külső lépcsőhöz egy valószínűleg falazott pilléreken álló külső folyosót építettek, melyen keresztül meg lehetett közelíteni az északi szárnyban található „öreg palotát” is. A nyugati oldalon, a nyári ház és az ebédlőpalotát és a konyhát magába foglaló déli szárny között is létesült egy lépcső, illetve folyamatosan használták a korábban említett toronybeli csigalépcsőt is. A Németi által épített épületszárnyhoz kelet felől, azzal párhuzamosan újabb lakószárny épült, valamint északi irányban további helyiségekkel bővítették.

A belső vár keleti palotaszárnya – elméleti rekonstrukció

A déli oldalon továbbra is állt az erőteljes, kissé a homlokzati síkból előre ugró kaputorony, melynek tetején filagóriás késő-reneszánsz, kora barokk tetőfelépítmény lehetett, a palotaszárnyak külső homlokzatai előtt pedig három karcsú tornyocska épült.
A jegyzékben nem szerepel a külső vár, így az vélhetően 1595 után épült fel. Itt hozták létre a vár nagy konyháját, valamint az udvarbírák és a hajdúk szállásait is. A kaputoronytól nyugatra állt feltételezhetően a vár tömlöce.
Rákóczi Zsigmond halála után, de még 1632 előtt a nyári ház emeletének északi kétharmadát beépítik, ott az úr számára két helyiségből álló lakosztályt alakítanak ki, az udvari homlokzat síkja elé egy zárt erkélyt is építenek.
A vár első ismert, hitelesnek mondható ábrázolását 1661-ben Lucas Georg Sicha készítette el. Rajzán ábrázolja a várat, a várost és az attól délre állomásozó császári sereg táborát. A rajz érdekessége, hogy a külső vár előtt még egy fallal lekerített terület is ábrázolva van. Ez lehetett az inventáriumokban is szereplő huszárvár, ahol istállók, pajták álltak, valamint itt volt megtalálható az „Úr számára szolgáló vámház” is. Sajnos ennek a huszárvárnak mára semmilyen nyoma nem maradt, az évszázadok során a település terjeszkedésével ezt a területet is beépítették.

Véleményem szerint legkésőbb 1621-ig folytak jelentősebb, reprezentatív építkezések a vár falai között, ezután csupán birtokközpontként használták, a szükséges karbantartási munkákon kívül nem áldoztak a vár épületeinek csinosítására. A funkcióváltás okán viszont több hullámban is jelentősebb átépítések történtek a 18. századtól, az Aspermontok, Almássyak és a Szirmayak birtoklása idején. Elképzelhető, hogy ebben az időszakban szüntették meg a belső vár kaputornyának felső szintjeit. Az viszont bizonyos, hogy ekkor bontották el az északi tornyot és hozták létre a ma is használatban levő északi kaput, ekkor építették fel a barokk magtárakat a külső vár területén, valamint ekkor alakították át a belső vár északi és nyugati szárnyait is. A keleti szárnyat továbbra is lakótérként hasznosították, keleti oldala elé a 19. század végén, a 20. század elején külső, lépcsős teraszt építettek.

Ezúton is szeretném megköszönni László Csaba és Szőke Balázs segítségét, melyet az elméleti rekonstrukció megalkotása során kaptam!

Felhasznált irodalom:

Valter Ilona: Szerencs. In: Várépítészetünk. Szerk.: Gerő László. Budapest, 1975, 261-267.
Csorba Csaba: Várak a Hegyalján. Tokaj-Ónod-Szerencs. Budapest, 1980.
Détshy Mihály: Rákóczi Zsigmond szerencsi vár-és templomépítkezéseinek dokumentumai. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXV-XXVI (1988) 229-242.
Feld István: 16. századi kastélyok Északkelet-Magyarországon. A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei. Sárospatak, 2000.
László Csaba: A szerencsi vár inventáriumai. In: Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. Művészettörténet-Műemlékvédelem XI. Budapest, 2002. 317-363.
László Csaba: Reneszánsz nyíláskeretek a szerencsi várban. CASTRUM 8. (2008) 109-127.


 

 

Mentés


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.