Szatmári Tamás: Vár az ország tetején: Galyavár

A magyar történelem viharos évszázadaiban kissé járatosabb Olvasó előtt jól ismert, hogy a várak aktív időszaka, vagyis amikor még emberek laktak az épületeikben, oltalmat keresve meghúzódtak erős falaik mögé az a középkor, illetve az újkor időszakában kereshető. Amikor a Kárpát-medence karéjában a történelmi Magyarország létezett, a Magyar Királyság {latinul Hungariae Regnum} elnevezéssel. Ezt a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező államot zúzta szét az 1920-as trianoni békediktátum. Ezután jött létre Magyarország a jelenlegi országhatárok mögé szorítva, mind területében, mind lakosságában erősen megcsonkítva.

Ennek a 93 030 négyzetkilométer nagyságú országnak a legmagasabban emelkedő várát szeretném ismertetni. Hogy hol is található? A földrajzban ismerősebbek azonnal rávághatják, hogy bizonyára a Mátrában, hiszen az a legmagasabb hegység az országban. Igen ám, de az 1014 méter magas Kékestetőn TV-torony és tüdőszanatórium található, de erődítmény nem. Ehhez kissé nyugati irányban kell eltúrázni, méghozzá a második legmagasabb csúcsra, a Galya-tetőre. Ez a hegygerinc nyugat-keleti irányban húzódik, legmagasabb pontja 964 méter. Ha elhagyjuk a turisztikai szempontból jól kiépített galyatetői szállodák, panziók és vendéglők sorát, akkor északi irányba vezet az erdőben a piros háromszög turistajelzés. Ezen először a hegygerincről lefelé vezet az utunk, hogy félórányi kényelmes erdei séta után egy meredek sziklacsúcs előtt torpanjunk meg. Mert ezzel elértük a trianoni Magyarország legmagasabban emelkedő várát, a 837 méter magasan épült Galyavárat. A sűrű erdővel benőtt magaslatról nehéz elképzelni, hogy sok idővel ezelőtt embereknek adott otthont.

.

Históriája szinte a teljes ismeretlenségbe vész. Korabeli okleveles adatot nem ismerünk rá vonatkozóan. Csak a környező terület középkori birtoklástörténete alapján vázolható fel, hogy talán a Galya-gerinc északi vidékén birtokokat szerző Baksa (Boksa, Boxa, Baxa) nemzetség létesíthette. Legalább is Dénes József várkutató feltételezi, hogy a nagyhatalmú nemzetség a XIII. század folyamán 5 várat emeltetett birtokainak központjaiként: Galyavárat, a dorogházai Kastély-tetőt, a mátramindszenti Óvárt, a nagybátonyi Orosz Mátyás-várát és a szuhai Várbércet. Vélhetően ezekkel a várakkal akarták ellensúlyozni a Mátra déli oldalát uralmuk alatt tartó Aba-nemzetség hatalmát, esetleges terjeszkedő tevékenységét.

A Baksa nemzetség bodrogközi eredetű, birtokai nagyrészt Heves és Zemplén vármegyében feküdtek. A nemzetség tagjai a 13. század második felében jutottak jelentős politikai szerephez, Baksa nembeli György ispán hadvezérként részt vett a morvamezei és a hódtavi csatában, Baksa Tamás és László I. Károly oldalán harcolt az oligarchák ellen, majd részt vett I. (Nagy) Lajos nápolyi hadjáratában. A Baksa-nemzetség a Simon ispán 7 fiától származó Agóczy, Szerdahelyi, Bocskai, Gálszécsi (Széchy), sóvári Soós, Szürthei, eszenyi és polyánkai Csapy családról ismert a későbbiekben, és valószínűleg a Kendi, a Kellemesi és a Pósváraljai család is e nemzetséghez köthető. A Bocskai család révén hozzájuk kötődik a Mic-bán legenda is.

Amint látható, a nemzetség a maga idejében jelentős volt és bár számos, a későbbiekben is kiemelkedő történelmi családdal ajándékozta meg az országot, Heves megyében jelenléte nem volt számottevő a későbbiekben sem, a birtoksúlypont ténylegesen alapvetően keleten-északkeleten helyeződött el. Vélhetően ez az egyik oka annak, hogy mátrai váraik nagyrészt történelmi említés nélkül maradtak és napjainkra gyakorlatilag megsemmisültek.

A valószínű építési ideje Galyavárnak is az országot romba döntő 1241-42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak lehetett. Amint az közismert, akkor Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére a kisebb-nagyobb birtokokkal rendelkező előkelők sorra létesítették a védelemre alkalmas helyszíneken a váraikat. Aztán már azért épültek meg az erődítmények, hogy a szomszédos – már várral rendelkező – uraság ellen tudjanak menedéket lelni a gazdáik. A vár várat szült! – vonhatjuk le a következtetést. Tehát Galyavárról nem ismerünk történelmi adatokat. Mivel még régészeti kutatását sem végezték el, csak a felszíni terepnyomokat bejárva írhatom le, milyen is volt Galyavár.

A legkönnyebben támadható Galya-gerinc felöli megközelítési oldalt egy meredek szárazárokkal vágták át keresztben a régi várépítők. A többi oldalt, főként észak felől, szakadékos lejtők határolják. A déli nagyobb árok fölött még egy kisebb árokkal keresztezték a hosszúkás, észak-déli irányú hegygerincre felvezető egykori utat.

A keskeny gerincen két laposabb terasz utal az egykori élet nyomaira, ide húzhatták fel a lakóépületeiket a sok száz esztendővel ezelőtt élt várbeliek. A két teraszt is szárazárok választotta el egymástól.

A felszínen semmiféle várfalnak nyoma sincs. A védelmi vonal állhatott kőfalból, de esetleg vaskos fatörzsekből kialakított palánkkerítésből is. Esetleges nyomaikat régészeti feltárással lehetne felkutatni, amely a mai napig nem történt meg. A sáncokkal, árkokkal oltalmazott terület összesen 250 x 34 métert foglalt magába.
Bár Galyavár még erősen őrzi múltjának titkait, de mint pompás kilátóhely gyakori célpontja a természetimádó turistáknak. A komolyabb kihívásokat kedvelő turisták kedvéért megemlítendő az is, hogy a volt erősség megközelíthető Mátraalmás felől is, jóval nehezebb, egy könnyű erdei sétánál nagyobb kihívást jelentő útvonalon is.

.

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: Várjáró Magazin

Felhasznált irodalom:
Dénes József: A Mátra-hegység Árpád-kori várai {Castrum Bene 1989}