Csobáncvár köveit gyűjtöttük

A Csobánc Várért Alapítvány 2009. szeptember 5. és 6. napján tartotta a vár újjászületését elősegítő, immár hagyományosan megrendezett Kőkereső és Kőgyűjtő Hétvégéjét. A rendezvényen a Szádvárért Baráti Kör (továbbiakban: SzBK) néhány tagja is részt vett. Az alábbiakban Vígvári Tamás beszámolóját olvashatjátok:

Csobanc04_resize

Csobánc öregtornyánál pózolunk

Szíves invitálásnak tettünk eleget, mikor a Csobánc Váráért Alapítvány, illetve a Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium meghívására az SzBK néhány tagja Gyulakeszire érkezett, hogy részt vegyen a csobánci Kőkereső és Kőgyűjtő Hétvégén.

Csobanc02_resize

A 376 m magas bazalthegy

A szombat reggeli felhős és szeles idő ellenére majd félszáz lelkes vármentő gyűlt össze a falu templománál, ahonnan – az aznapi munka első erőpróbájaként – a társaság együtt kaptatott fel a Várhegyre. Mire kiszuszogtuk magunkat a várba való feljutás fáradalmai után, az időjárás is kegyeibe fogadta a kőgyűjtő társaságot, hiszen a felhők elvonultak és a kristálytiszta időben, a lenyűgöző balatoni panorámában gyönyörködhettünk, majd Szigliget és Sümeg várának figyelő tekintete közt munkához láttunk.

csobánc

Szigliget és Sümeg várai

A társaság két nagyobb csoportra tagolódott, az egyik a vár déli sarkát kezdte el kitisztítani, míg a másik, köztük a szádváriakkal az öregtorony földszinti helyiségénél állt munkába. Az egykor szebb napokat látott épületrész mára már teljesen betemetődött, csupán dongaboltozatának indítása volt sejthető a falakon. Az izmokat keményem megmozgató csákányozás és lapátolás eredményeként szinte végtelen számú kisebb és nagyobb kő került elő, melyet kis csapatunk hősiesen a megadott helyre hordott és kupacolt.

Csobanc12_resize

Az egykori öregtorony földszinti helyísége

Nem szabad azonban elfeledkezni az asszonyok és lányok szintén tettre kész csapatáról sem, akik a várudvaron fejtették ki áldásos tevékenységüket, ebédet főzvén a megfáradt társaságnak. Az ebéd nem csak azért esett jól, mert pihenhettünk egy kicsit a nap delelőjén, hanem azért is, mert valami fenséges gulyást készítettek a bográcsban. Délután a bátrabbak még lapátoltak is és velünk együtt hordták a köveket.

Csobanc09_resize

Várudvar, ebéd és pihenéééés

Napközben megkóstolhattuk a helyi borokat, közben pedig fiatalok mutatták be a vár és a Várhegy összes részletét; mondák és helyi történetek cseréltek gazdát, majd egy-egy pihenés alkalmával alaposan megnéztük a 2 évvel ezelőtti és a tavalyi munkáik eredményét. Végül az első nap embert próbáló munkája után, az est közeledtével összepakolt a társaság és levonult a hegyről a megérdemelt pihenőjére…

Csobanc15_resize

A vár D-i részlete

A rendezvény kapcsán köszönet illeti a szervezők alapos munkáját, a szállás és étkezés megoldását és biztos vagyok abban, hogy egy gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét a csobánci és a szádvári várbarátok között a kétnapos közös munkával.

Bízunk benne, hogy csobánci barátaink is meglátogatnak minket a 2009. október 23. és 24. napján tartott Szádvári VII. Vármentő Napokon, ahol baráti szertettel várjuk őket!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.