Szombaton késő este csörgött a telefonom, így értesültem erről a tragikus hírről. Meghalt Szatanek József. Még sokáig nem tudom majd felfogni, hogy többé nem kérdezgethetem ki a Castrum Bene konferenciáján a horvátországi vártúráiról, boszniai kalandjairól. Pedig most májusban is készültem erre, elhihetik nekem. Szerette az életet. Hiszen amikor rákérdeztem, hogy nem fél az egykoron oly véres polgárháborúnak hadszínteréül szolgált Bosznia földjét taposni, mosolyogva válaszolt nekem. Csak oda megy el, ahol legeltetik a juhnyájat, ott már nem lehet éles akna.
In memoriam – Szatanek József