TIÉD A VÁR! – Toborzó az VI. Vármentő Hétre

Kedves Szádvár Barát!

Az ide évben 2013. augusztus 5-11. között folytatjuk Szádvár tavaly megkezdett régészeti kutatását. Az ásatási munkákhoz várunk lelkes, kitartó embereket.

Nagyjából két munkatípus jöhet szóba idén nyáron is: egyrészt finomabb, lassabb, aprólékosabb kutató munka (itt a múzeumi munkatársak közvetlen irányításával kell dolgozni), míg a többi helyen a hét első felében nehezebb, köves omladékban kell majd lefelé haladni. Ezt követően kerülhet sor az omladék alatt heverő padlók, falak, épületek, kapuzatok stb. aprólékosabb feltárására.

Az idei évi kutatási területei. (Fotó: Civertan Bt.)

Az idei évi kutatási programot a tavalyi évben a külső várban megkezdett munkához terveztük igazítani. Azaz a csatolt térképen is jelzett helyszíneken végeznénk kutatást.

Mindezek alapján, aki tud a következő szerszámok közül hozzon magával:

– munkáskesztyű
– ásó, lapát, csákány, kapa
– reszelő
– feszítővas
– balta, metszőolló, ágvágó
– erősebb spakli, szenes vagy kerti kislapát
– egyenes élű horoló, kaparó
– ecset, kisebb méretű cirokseprű

A munka reggel, a vár területén 8 órakor kezdődik, és 15.30-ig tart. Ezt már csak a szerszámok elpakolása követi.

Tízórai délelőtt 10.00-kor (15 perc), ebéd 12.00-12.30-ig, hőség szünet 14.00-14.15-ig tart. Kérünk mindenkit, hogy megfelelő mennyiségű ivóvízről, kalapról, kendőről gondoskodjon magának.

Jelentkezési határidő: 2013. június 15-ig, a szervezes@szadvar.hu email címen

A visszajelzés nem csak a szállások miatt fontos, hanem a létszám miatt is, így kérném azok visszajelzését is, akik eljönnek és részt vesznek a munkában, de nem kívánják igénybe venni a szállás lehetőséget.

Kedvezményes szállást és étkezést – aki igényli – a Szalamandra-turistaházban tudunk biztosítani. Jelentkezést követően erről bővebb felvilágosítást nyújtunk levélben.

Szeretettel várunk mindenkit, hisz TIÉD A VÁR!

Kattints ide a helyszínek megtekintéséhez az alaprajzon!


Hozzászólások
TIÉD A VÁR! – Toborzó az VI. Vármentő Hétre — 1 hozzászólás
  1. Nagyon Várbarát teljes menetfelszereléssel — úgymint: csákány, lapát, furik {talicska}, arany és ezüstpénzlelő rosta — jelentkezik, hogy ismét átélje gyerekkori álmát, egy középkori várromban kutatni elődeink nyomát… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.