III. Vármentő Hét – A külsővár északi falának állagvédelmi előkészületei

A Szádvárért Baráti Kör – együttműködve a szakmai szervezetekkel – idén nyáron is folytatta vármentő tevékenységét. Az egyeztetett koncepció alapja, hogy a történelmi műemlék területére érkező kiránduló által először megpillantott külsővár területének megóvására, balesetveszélyes részeinek kijavítására kerüljön sor. Ennek alapján valósult meg 2008-ban a Lisztes-bástya, majd tavaly a déli várfal ideiglenes állagvédelme. Idén az északi várfal maradványait fedő törmelékréteg eltávolítása szerepelt a terveink között. 

A fal a munka előtt

A mintegy 50 méteres falszakasznak csak kisebb részlete látszott ki a kőből és meszes földből keletkezett sáncból. A munka elvégzésére a Szádvárért Baráti Kör tagjai vonultak fel csákányokkal, lapátokkal és metszőollókkal felfegyverkezve. A legtöbben már tapasztalt vármentőknek számítottak, hiszen 2006 ősze óta számos alkalommal vetették be erejüket a műemlék megóvása érdekében. A másodszor megrendezett Szádvári Nemzetközi Gyermektábor részt vevői is derekasan besegítettek a munkában. 

Kezdődik a kibontás

A törmelékből kitermelt köveket külön raktuk, hiszen ezek felhasználásával történik majd az állagmegóvás, hogy újabb évszázadokig dacolhasson az elemekkel. A műemlék területén végzett tevékenység szakmai felügyeletét Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-Magyarországi Irodájának, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Herman Ottó Múzeumának munkatársai látták el, továbbá segítséget nyújtottak a fizikai munkához is. 

A vármentők csapatának egyhetes otthont adó Ménes-völgyi Szalamandra-turistaház biztosítása érdekében köszönetet mondunk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának. Úgyszintén hálával gondolunk Esztike nénire, aki a mindig éhes vármentők gyomrának megtöltéséről gondoskodott fáradhatatlanul. 

A munka dandárja

A kialakult napirend a következőképpen foglalható össze: Hét órakor ébresztő, majd erőre kapva a bőséges reggelitől, irány a Várhegy. Szisztematikusan haladtunk az északi várfal kibontásával, nyugatról keleti irányban. Napi átlagunk kb. 10 métert tett ki. Azonban a Csiga közelébe jutva, sajnálattal tapasztaltuk, a kőfal annyira szétporladt, hogy szinte semmi sem maradt belőle. Ezért inkább meghagytuk a törmelék alatt, ami védőtakaróként óvja az időjárás viszontagságaitól. Majd jövőre az állagvédelem során lesz feltárva és kiegészítve. 

Készen vagyunk

Az esti meleg vacsora elfogyasztása után a fáradt vármentők összegyűltek, hogy meghallgassák a felkért előadók szavait, miképpen látják ők Szádvár és környezetének múltját és jövőjét. Nagy várakozással fogadtuk a történelmi idők avatott ismerőit, a diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend kiválóságait. Az Aranysarkantyúsok a múlt évi sikeres Várnap visszatérőiként mutatták be a korabeli lovagi világot, ismét nagy sikert aratva. 

Az Aranysarkantyúsok bemutatója

Az időjárás, mintha csak bocsánatot akart volna kérni a viharos, esőáztatta kezdeti hónapokért, megfordította a köpönyegét. Most forrón sütött a Nap a magaslaton. Izzottak a kövek, áradt belőlük a meleg, szédelegtünk az erős fényben. Szerencsére vármentő terveink fontos részét képezte, hogy maradjanak az erődítmény területén ligetes jellegű facsoportok, árnyékot adva az ide érkező vándoroknak. Most jólesett néha megpihenni, hűsölni alattuk. 

Az északi várfal munkálatai mellett sor került a középsővár udvarán heverő, több mázsás darázskövek megvizsgálására is. Ezek ugyanis egy, vagy akár több várkapu keretéül szolgálhattak. Mostani felmérésük alapján kiszerkeszthetőek a középkori bejáratok méretei. Még nem ismeretes, miképpen kerültek a kapu keretkövek a mostani helyükre, és a jövő feladata lesz annak kiderítése is, sor kerülhet-e összeillesztésükre.    

A kapuív darabjai

Sok még a rejtély, a kutatásra váró titok Szádvár körül, hosszú évekre adva feladatot a kutatóknak. Most ismét sikerült tennünk az egykori Bebek-vár megóvásáért.

Szöveg és kép: Szatmári Tamás


Hozzászólások
III. Vármentő Hét – A külsővár északi falának állagvédelmi előkészületei — 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.