Engel Pál történész tézise szerint a középkorban épített várak eleinte a birtok tartozékainak számítottak, ugyanúgy, mint például a környékbeli jobbágyfalvak vagy az út- és révvámok. Éppen ezért a viharos magyar történelem miatt nagyon megfogyatkozott számú korabeli oklevelekben, a legtöbb esetben a birtokok határát meghatározni akaró hivatalos, királyi vagy egyházi tisztségviselők, meg sem említették magát az erősséget, hanem inkább a bejárások során jól észlelhető terepadottságokra koncentráltak, azokat jelölték meg írásaikban. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy a kirendelt hivatalnok és írnoka a tanúk és a szomszédos földesurak képviselőivel közösen bejárták az adott birtok határait, azt határjelzőkkel látták el, az esetleges vitás kérdéseket megtárgyalva. Könnyű belátni, hogy a földbirtokos által épített új várat kellő személyzettel és folyamatos élelmiszer küldeményekkel kellett ellátni egész fennállása során.
"Szatmári" keresési eredményei
A szádvári pecsétnyomó
A 16 esztendeje alakult Szádvárért Baráti Kör vármentő munkásságát eleinte a műemlék területét elborító bozótos ritkítása jelentette. Miután sikeresen felvettük a kapcsolatot a miskolci Herman Ottó Múzeummal, Gál Viktor régész irányításával nekikezdhetettünk a várrom területének kutatásához is. A föld ontani kezdte a tárgyakat, amelyek mindegyike a múltról vall.
Lehetetlen felsorolni, hogy milyen sokféle lelet idézi fel az egykori várlakókat. Azonban csak egyetlen tárgy az, amit pontosan egy emberhez lehet kötni, ez pedig Szalonnai Pál pecsétnyomója. Kíváncsiságomat ezért keltette fel, így hát megpróbálom róla a feledés pókhálóját lesöpörni.
Két ember, egy újság
Két olyan emberről írok most, akik az 1960-70-es évektől kezdve jelentős tevékenységet folytattak a médiában, hogy a nagyközönség előtt megismertessék a trianoni békediktátum miatt az országhatár szélére szorult középkori műemléket, Szádvárt. Nem rajtuk múlott, hogy dicséretre méltó szándékuk, vagyis Szádvár megmentése nem valósult meg akkoriban, arra egészen 2006-ig, a Szádvárért Baráti Kör megalakulásáig kellett várni.
Szádvár katonái egykor és most
Gyakorta felmerül bennem a kérdés, hogy milyen lehetett a „kezdet kezdete” Szádvár esetében? Amikor a területet birtokló földesúr és néhány embere a Ménes-patak völgyében lovagolva kutatóan fürkészte, vajon hová építsenek várat a környező hegycsúcsok közül? Még napjainkban sem tudjuk, hogy a mély patakvölgy északi vagy a déli oldalának magaslatára húzták fel előbb az erősséget?
XXIX. Vármentő Napok
A szelek szárnyán Szádvárban
Sokszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett az élet Szádvárban, annak lakott korszakaiban. A 460 méter magas sziklaplatót koronázó várfalak ölelésében emelkedő épületek embereknek nyújtottak otthont az esztendő négy évszakában. Napjainkra azonban már a magas kőfalak jórészt leomlottak, a lakóházak is szinte csak alapjaikban mutatkoznak a felszínen. Eltűntek a cserépkályhával fűtött szobák, ahová behúzódhattak a didergő kezeiket melengetni akaró várnépek, legyenek azok főnemesi család tagjai vagy egyszerű őrkatonák.
Végre újra Castrum Bene!
Az évek óta tartó koronavírus járvány megváltoztatta életünket. Az országhatárok sorompói lezárultak, megszűntek a nyilvános rendezvények. A magyarországi várbarátokat összefogó Castrum Bene Egyesületnek így a 2020. évi, majd, a 2021 májusi konferenciái elmaradtak. Ezért nagy örömmel olvasták a várbarátok, hogy 2021 október 9-én, a szokásos őszi helyszínen, a visegrádi királyi palotában, a Mátyás Király Múzeumban, ismét megtartják az egynapos rendezvényt.






