A Szádvárért Baráti Kör 2006 őszi megalakulásáról és első sikeres vármentő tevékenységéről a Várak, Kastélyok Templomok című, a vár- (kastély- és templom) barátok előtt jól ismert folyóirat III. évfolyamának első számában jelent meg beszámolónk. Büszkeséggel és örömmel töltött el bennünket, hogy a tekintélyes szerzők által nagyra becsült és története során végig szakmailag igen igényes és egyben látványos megjelenésű történelmi és örökségturisztikai folyóirat közlésre és bemutatásra érdemesnek tartotta kezdeményezésünket.
"Vármentő hét" keresési eredményei
Szatmári Tamás: A pénzhamisító Bebekek
A középkori pénz értéke teljesen eltért a napjainkban alkalmazott formától. Mert míg mostanság a pénzt kibocsátó állam garanciája adja meg egy-egy nyomtatott papírdarabka értékét, addig sok száz esztendővel ezelőtt magának a nemesfémnek {aranynak és ezüstnek} volt egy bizonyos vásárlóértéke. A nemesfémeket {aranyat és ezüstöt} az ókori idők óta alkalmazott módon bányászták, majd különböző megmunkálások után kézi erővel, kalapácsütésekkel állították elő a domborművekkel ellátott kicsiny fémlapokat, amelyek pénzként forogtak közkézen.
A Castrum Bene Egyesület Esztergomban
A magyarországi várkutatókat magába tömörítő egyesület az idén ősszel – hagyományaitól eltérően – nem Visegrádon, hanem Esztergomban rendezte meg az őszi egynapos találkozóját. Bátran leírhatom, hogy ennek örülni is tudtam, mert így legalább eme patinás város legfontosabb műemlékeinek állapotáról is képet tudott nyerni a nagyszámú érdeklődő. Ebben a várakozásomban nem is csalódtam, hiszen a délután folyamán Tolnai Gergely helyi régész töviről-hegyire bemutatta a gondjaira bízott épületeket.
Közgyűlés a Szalamandra-házban
A Szádváron folytatott vármentésnek akadnak igen látványos részei. Hiszen amikor szerszámokkal felszerelkezve egy héten keresztül kutatjuk a várrom udvarát vagy éppen a kőműves brigád állagmegóvásban részesít egy-egy rozoga kőfalat, az mindenki számára tetten érhető momentum. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa! Annak a kirándulók számára láthatatlan szervezőmunkának a végét jelenti, amelyek megelőznek egy-egy nagyszabású programot.
A sziszifuszi munka
A hegyen-völgyön és árkon-bokron keresztül a természetet járó kirándulóknak nem kell részletesebben ecsetelnem, milyen érzés fog el, amikor utamat keresztezi egy vadrózsabokor vagy éppen egy csalánmező. Hiszen ezek a nyári – rövidnadrágos – túrázás legfélelmetesebb ellenségei. A meleg idő beköszöntével beindulnak a természet vegetációs folyamatai, magyarán szólva minden kizöldül. A talajban gyökeret eresztett legkülönbözőbb lágy és fás szárú növények újult erővel törnek az éltető napfény felé, szinte egymással versenyezve, vajon ki tud magasabbra nőni?
Ismertető a Szádvárban napvilágra került pénzekről
Az egykori Bebek-vár területén 2006 óta végez vármentő tevékenységet a Szádvárért Baráti Kör tagsága és a hozzájuk csatlakozott önkéntesek hada. A kezdeti területtisztítás véget nem érő folyamata mellett idővel megindultak a várrom rogyadozó falainak állagmegóvását jelentő falazási munkálatok. Majd a Régészeti Hetek során a miskolci Herman Ottó Múzeum szakembereinek irányításával megkezdődhetett a föld mélyének vallatása. Vajon milyen tárgyi emlékek maradtak hátra a sok évszázaddal ezelőtt Szádvárban élt emberek után? Régóta közhelynek számít, hogy a középkori szemétdomb a jelenkor régészeinek kincsesbányát jelent. Az alábbiakban a napvilágra került tárgyi emlékeknek egy szűk köréről, a pénzekről írnék részletesebben.