A jó gazda már a zord tél végén kijár a földjére, megszemlélni, mikor tudja művelés alá venni. Előkészíti a szerszámait, javítja azok csorbáit. Majd kitavaszodván nekilát a vetésnek. Elülteti a magvakat, aztán felveszi a harcot a gyomok ellen. Mindennap reménykedik a jó termés érdekében. Mi, a Szádvárért Baráti Kör tagsága is valahogyan így voltunk az elmúlt 20 esztendőben. Mert amikor 2006 októberében legelőször összegyűltünk a vadregényes hegyekkel övezett Szögliget községében, megfogadtuk, hogy az addig Csipkerózsika-álmát alvó, elfeledett hegyi sasfészket, Szádvárt termővé varázsoljuk. Megműveljük, vagyis régészeti módszerekkel megkutatjuk földjét, vajon mit rejtegethet az évszázadokkal itt élt emberek hagyatékából?

A kezdeti, bár soha el nem hanyagolható bozótirtás mellett fő feladatként a roskadozó kőfalak megóvása és a régészeti feltárás sorakozott fel. Szerencsére ezekben segítő támogatást kaptunk a hivatalos szervezetektől, mindenki mellénk állt a műemlék megóvása érdekében. A vármentést zászlajára író Szádvárért Baráti Kör mögött felsorakozott a miskolci Herman Ottó Múzeum szakembergárdája, Gál Viktor régész értő keze alatt kialakult egy lelkes csapat, amely régi tárgyak sokaságát hozta a napvilágra a nyári Vármentő Héten.

De mit lehet tenni az értékek bemutatása érdekében? – tehetjük fel a kérdést. A választ Üveges Attila szögligeti polgármester adta meg, akinek hangyaszorgalommal és rengeteg energiával, pályázati pénzekkel sikerült létrehozni azt a Látogatóközpontot, ami újabb gyöngyszemmel gyarapította a községet. Ennek az épületnek a felavatása történt meg július 4-én.

A forró nyári napon sok-sok ember várta az ünnepség kezdetét, amelyen egyházi szertartás keretében megáldották az épületet. Az érdeklődök kíváncsi tekintettel néztek körbe a szobákban. Először egy páncélos lovag fogadott minket, emlékeztetve a Bebek főnemesi család sok évszázados harcaira. A falon Szögliget község díszpolgárainak portréi sorakoztak, sajnos több esetben is a fekete szalag utalt az elhunyt személyre. Kettő kiemelnék közülük. Dúber István, „Pista bácsi“ nagy szeretettel fogadott minket, amikor még a vármentés hőskorszakában felfedeztük, keresztül-kasul jártuk a falut, beinvitálva a portáján kialakított Tájházba. Aki pedig engedélyt kért, hogy kamerájának lencséjével megörökíthesse a vármentés nemes, de nehéz pillanatait, az Bubenkó Gábor volt, aki aztán jó barátunkká vált, hűséges krónikásunká a hosszú esztendők alatt.

A belső teremben a településről készített filmet nézhet végig a látogató kényelmes székekben pihenhet meg. Aztán szemügyre veheti az üvegtárlókat, amelyekben a miskolci Múzeum ügyes kezű restaurátorainak kezemunkájaként új életre kelnek a régi tárgyak. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi mindent is találtunk az elmúlt idők során. Kályhacsempék sokasága, pipák, nyílvesszők, puskagolyók, ezüstpénzek garmadája, mind a vármentők szorgalmas kezeinek gyümölcseként került be a tárlókba.

Mire mindezeket végignéztük, alaposan megéheztünk. De ennek az óhajtásunknak kielégítésére is gondoltak a szervezők, fatüzelésű kemencékben sütött ínycsiklandozó pizzákat fogyaszthattunk el. Közben az udvaron fiatal lányok mazsorettcsoportja kápráztatott el minket, majd őket a helyi asszonykórus és egy hangszeres népi zenekar egymásnak felelgető zenéje követte. A csicsergő gyermekhadat játékos feladatok foglalták le az udvar füvesebb felén, egyszóval mindenkire gondoltak a lelkes szervezők. Déltájban pedig az Önkormányzat jóvoltából egy tál gulyással vendégeltek meg minket, köszönjük szépen!

Visszatérve a kezdeti gondolatmenetre, a vármentés gyümölcse beérett, a Látogatóközpont felavatásával méltó környezetben tudják fogadni a Szögligetre kíváncsi turistákat. Amely község az Európai Falumegújítási Díj ezüst fokozatát nyerte el a rangos versengésben. Ezért kérem és invitálom a Tisztelt Olvasót, jöjjön el Szögligetre, fedezze fel annak csodálatos természeti és építészeti kincseit és persze kapaszkodjon fel a történelmi patinát árasztó Szádvárba!

Szöveg és képek: Szatmári „Nagyon Várbarát“ Tamás