TIÉD A VÁR! – Toborzó az VI. Vármentő Hétre

Kedves Szádvár Barát! Az ide évben 2013. augusztus 5-11. között folytatjuk Szádvár tavaly megkezdett régészeti kutatását. Az ásatási munkákhoz várunk lelkes, kitartó embereket. Nagyjából két munkatípus jöhet szóba idén nyáron is: egyrészt finomabb, lassabb, aprólékosabb kutató munka (itt a múzeumi munkatársak közvetlen irányításával kell dolgozni), míg a többi helyen a hét első felében nehezebb, köves omladékban kell majd lefelé haladni. Ezt követően kerülhet sor az omladék alatt heverő padlók, falak, épületek, kapuzatok stb. aprólékosabb feltárására. … Tovább

Szubjektív beszámoló a Szegedi Tudományegyetemen tartott „Szádvár – Tiéd a vár!” előadásról

A Partiscon TDK (Tudományos Diákkör) előadás sorozatának keretében meghívta a Szádvárért Baráti Kört, hogy mutassa be a működését, tevékenységét. Az előadásnak a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara adott helyet. Az előadók a következők voltak: – Sipos Sándor: Örökségvédelem és régészet civil szemmel – Gál-Mlakár Viktor: Állagvédelem és régészeti kutatás Szádváron Az egyetemi előadások során most először mutatkozott be örökségvédelemmel foglalkozó civil egyesület a hallgatóságnak az előadások keretein belül. Kellemes meglepetésként ért, hogy sokan voltak kíváncsiak a Szádvár kapcsán elindult kezdeményezésre, kutatási eredményekre. … Tovább

Meghívó Szegedre!

Kedves Várbarátok! Grecmajer Tamás kezdeményezésére és koordinálásával meghívást kaptunk a Szegedi Tudományegyetemre, hogy bemutassuk és népszerűsítsük egyesületünk működését, tevékenységét. 2012. április 24-én, este 18.00 órai kezdettel előadást tartunk a Szegedi Tudományegyetem BTK 3. emelet VII. termében: Sipos Sándor: Örökségvédelem és régészet civil szemmel, Gál-Mlakár Viktor: Állagvédelem és régészeti kutatás Szádváron. Szeretettel várunk mindenkit egy remek előadásra! Gyertek minél többen! Kattins ide a Meghívó megtekintéséhez! … Tovább